A könyveknek és a cipőknek nem tudok nemet mondani!

Fábián Réka maga a megtestesült modern könyvmoly. Számos közösségi média platformon, több mint 15 ezres követőtáborral népszerűsíti az olvasást. Képei az igényesség legmagasabb szintjén közvetítik a könyvek himnuszát. Ha éppen olvasnivalót keresel, ne habozz szétnézni az ő oldalán, mert biztosan találsz neked való ajánlást! Ha éppen egy könyv közben vagy, akkor se hagyd ki, mert már csak a vizuális élményért megéri ellátogatni hozzá, hogy a mélyebb tartalmakat ne is említsem. De lássuk csak, ki lakik a megnyerő képek és üzenet mögött!

Melyik könyv megjelenését vártad vagy várod a legjobban 2021-ben, és miért?

Az olvasás ezen részével tulajdonképpen nem igazán szoktam foglalkozni, hogy mi várható a jövőben, számomra ez nem annyira fontos. Adott pillanatban azt a könyvet olvasom, ami rendelkezésre áll. Viszont van egy sorozat, amit már nagyon régóta olvasok, Lucinda Rileynak a Hét nővér sorozata. A hétkötetes történetből hatot már olvastam, és idén jelenik meg a zárórész. Erre nagyon kíváncsi vagyok. Az egész sorozat egy családregény, ahogy a cím is elárulja, hét nővér életét dolgozza fel. Korunkbeli, nem történelmi, izgalmas és érdekes, még akár német nyelven is szívesen elolvasom.

Mennyi időt fordítasz hetente vagy havonta olvasásra?

Eleget, sokat, de szubjektív, hogy ez ugye kinek mit jelent. Azt gondoltam korábban, hogy ahogy telnek az évek, édesanya leszek, családom lesz, úgy egyre kevesebb időm lesz majd a könyvekre, de hála az égnek azt vettem észre magamon, hogy ez nálam pont fordítva történt, egyre több időm van rá. Szerintem ennek az oka az, hogy nagyon jó az időmenedzsmentem, és rendkívül tudatosan ügyelek arra, hogy hogyan szervezem a napjaimat, osztom be az időmet. Naponta minimum egy órát olvasok, nem telik el enélkül nálam nap, ez mondhatni kötelező, mert máshogy nem tudok létezni. Átlagban mondhatom, hogy 2-4 órát töltök vele, de a négy óra az már nagyon jónak számít, ritkán jön össze.

Időben ez hol fér el a napodban?

Jellemzően mindenhol, reggel is, este is. Mindenki, ha tudatosan megfigyeli magát, nagyon sok “üresjárattal” találkozik az életében, amit én “időpocsékolásnak” nevezek, ha valaki nem használja jól ki. Ilyen idő lehet például az orvosi rendelőben való várakozás, el nem tudom képzelni, hogy én csak ott ülök és bambulok, nézem a falakat, természetesen ilyenkor is olvasok. De tudok más banális példát is, édesanyaként, mikor a gyereket fürdetem, ami önmagában öt perc lenne, ha nem játszana még fél órát a dínókkal a kádban, én ezt nem nézem végig. Az első öt percet természetesen igen, de aztán már csak ülök mellette a kádnál, ő rakosgatja a játékot, én pedig azt a 10-20 percet egy könyvbe merülve töltöm. Főleg este tudok “mennyiséget” olvasni, mikor már a lurkó lefeküdt, és teljes csend és nyugalom van a házban. Kora reggel is van egy időszak, munka előtt, oviba menetel után.

Van esti mese?

Természetesen, kötelező! Nálunk nem egy esti mese van, hanem több is. Egyszerűen nem tudja megunni a gyerekem sem az olvasást, sokat olvasunk együtt, közösen.

Van valami speciális gyorsolvasási technikád?

Nincs. Viszont az az igazság, hogy gyorsan olvasok. Na nem azért, mert elvégeztem valamiféle tanfolyamot vagy tudatosan tanultam volna, ez mind a tapasztalat. Tizenéves koromtól napi szinten olvasok több nyelven, és egyértelmű, hogy ha az ember valamit gyakorol, ahogy a gyakorlat teszi a mestert, egyre jobb és jobb lesz benne. Én nem olvasok ki minden egyes betűt, hanem már szószerkezeteket, mondatokat látok. Húsz év éppen elég volt rá, hogy elég gyors legyek.

A sok olvasásélményt hogyan tudod észben tartani? Milyen módszered van rá?

Az egyik praktikám rá a blog, de még mielőtt ez elkészült volna, már akkor is jegyzeteltem. Az a típusú ember vagyok, aki ugyan az online világban dolgozik, mégis régimódi, mert elég sok mindent kézzel jegyzek, leírok magamnak, mondhatni “oldschool” vagyok. Sok feljegyzésem van könyvekből, leginkább gondolatok, idézetek, ami által megmarad bennem, hogy mi a lényege a történetnek. Egyértelmű, hogy ennyi év távlatából nem tudom minden könyvnek a szereplőit felidézni, de tudom az esszenciáját, hogy mi volt az üzenete a kötetnek, vagy egy-egy jellegzetes mozzanata. Vannak olyan különleges könyvek, amiket az életem egy olyan szakaszában olvastam, hogy sokat jelentett nekem, azok még inkább megmaradtak bennem.

Melyik könyvet olvastad el a legtöbbször?

Nem szoktam újraolvasni könyveket, mert egyszerűen nem tudom megengedni magamnak ezt a luxust, egyszerűen nincs időm rá. Olyan azért előfordul, hogy előveszek újra egy-egy könyvet, és újra beleolvasok. Arra is volt példa, hogy véletlenül, évekkel ezelőtt olvastam valamit németül, és mivel a magyar fordítók sajnos nem egészen hűek a címek adaptálását illetően, nem tűnt fel, hogy régi ismerőst tartok a kezemben, és az ötven-századik oldalnál fogott el az érzés, hogy én ezt mintha már olvastam volna. De ha már elkezdtem, akkor már végigolvastam újra.

Hogyan állsz egy rossz könyv félbahagyásához?

Ritkán, de előfordul. Egy maximalista ember lévén nehezen tudok félbehagyni dolgokat. Azt vallom, hogy nincsenek jó meg rossz könyvek, csupán rossz célközönség. Nem biztos, hogy az a könyv, amit olvasok feltétlenül nekem íródott, vagy nem abban az életszakaszban, ahol a kezem ügyébe kerül. Ha egy könyvtől ideges leszek, szó szerint befeszülök, mert úgy érzem, hogy annyira értelmetlen, akkor előfordul, hogy leteszem. Ilyenkor még ritkább, hogy ismét elővegyem, mert ha elsőre nem tudott megfogni, akkor kevés az esélye egy második lehetőségnek, nekifutásnak. Ami nem zavar, nem leszek feszült tőle, azt végigolvasom, akkor is, ha nem tetszik. Egy könyv próbája nálam legalább 50 oldalnál kezdődik, ez az egysége nálam az olvasásnak is, egy leülésből szeretek legalább ennyit “megenni”, ha már nekikezdek. Ennyi szükséges a ráhangolódáshoz, az átszellemüléshez. Ha még száz oldalnál sem pendül meg a közös húr, akkor van meg az esélye az elválásnak.

Mivel foglalkozol a hétköznapi életben? Hogy tudod ezt összekapcsolni a közösségi média csatornáiddal?

Végzettség szerint pedagógus vagyok, de kevés ideig dolgoztam a szakmában, egy multi cégnél, egy nagyvállalatnál helyezkedtem el évekig, az idegennyelvi tudásom miatt, mert angolul és németül szinte anyanyelvi szinten beszélek. Az anyaság érkeztével kimaradtam, majd GYED, GYES után visszamenve éreztem azt, hogy nem találom meg magam a munkámban, hiába volt remek pozícióm és fizetésem egy jó helyen. Úgy éreztem ennél több van bennem, és ki akarom magam próbálni. Egy nehéz terhesség után az anyaság megmutatta, hogy nincs olyan határ, amire ne volnék képes. Ekkor indult be hobbiszinten a blogom, ismerkedtem meg az online marketinggel, autodidakta módon tanultam. Mikor éreztem, hogy kezdek belejönni ebbe az irányba, váltottam, otthagyva az alkalmazotti viszonyt, szabadúszó egyéni vállalkozó lettem. Azóta is ezt csinálom, ezen belül is a digitális tartalomgyártásban tevékenykedem: a Könyvmollyal és a Könyvkritikával az Instagramon megmutatom a munkám egy részét az embereknek, de ez közel sem a teljes paletta, amivel foglalkozom.

Hogyan indult be a most már szponzorált tevékenységed?

Fontos tisztázni a kérdést, hogy mit és hogyan is csinál egy könyves blogger. Én együtt dolgozom kiadókkal, ami a recenziós, sajtó példányok fizikális eljuttatását jelenti a részemre. Aztán erről írok, ha tetszett, ha nem. Sosincs elvárás a könyvkiadóktól, hogy elvárják, hogy mit olvassak, én választok szabadon. Nem kell pozitív reklámot csinálnom az olvasottaknak, lehetek őszinte és kritikus, sőt az is vagyok.

Mennyi kiegészítő rejtőzik az otthonodban? Mennyiben használod a már fellelhető készletet vagy éppen vásárolsz újdonságokat a koncepció mentén?

Egy nagyon kreatív embernek tartom magamat, fontos nekem a kreativitás az online térben is, ahogy az életem minden területén is. A dolgozószobámban és az otthonomban is ez a szemlélet tükröződik, sok energiát fektetek a lakberendezésbe is, hogy összhangban legyen minden, mondhatni önkifejezési forma. Így adott, hogy a házban mindenütt van egy kis felhasználható csecsebecse. Nem titok, azért van egy külön polcom egy dobozzal, ahol azokat a kiegészítőket tartom, amiket főleg fotózáshoz használok. Egy kép elkészítéséhez az inspiráció mindig a könyv tartalmából jön, az adott évszakból, a könyv borítójából és az engem foglalkoztató témából áll össze. Legtöbbször csak egy adott élmény ihlet meg. Van például egy képem, ahol a leterített könyvekre virágok vannak pakolva, ez egy hétvégi, kerti gyerekkel közös virággyűjtés eredménye, mikor rá is csodálkoztam, hogy mennyi színes virág létezik. Maguk a lapok egy nagyon régi francia könyvből származnak, amit régen rendeltem, noha nem is beszélem a nyelvet. Az élet inspirál, az átélt dolgok összessége.

Ki készíti a képeidet, ki kattint ténylegesen?

Nem szeretem az állványt, híve vagyok a személyes kontaktusnak. Nekem van egy “insta husband”-em, egy insta férjem, aki ténylegesen kattint az általam előzetesen megkomponált, beállított képnek megfelelően. Az eszköz sem különleges, egy telefont használunk. Utána kezdődik a feldolgozási folyamat, amit lát a nagyközönség, az a valóságban közel sem úgy festett eredetileg, rengeteg utómunka van még egy kép elkészítése után. 

A férjed is olvasó lélek?

Egyáltalán nem. De teljesen kiegészítjük egymást, ő programozó informatikusként sokkal régebb óta dolgozik az online marketing világában. Nálam van a kreativitás és az olvasás, az ő támogatásával és segítségével áll össze a technikai háttér. Igazi csapatmunka.

Melyik könyv adta meg a kezdő löketet?

2017-2018-ban olvastam Edith Eva Eger A döntés című könyvét, amit húszezerszer is elolvasnék, és szerintem még fogom is a jövőben. Már csak ezért az egy könyvért is a világ összes nyelvét megtanulnám, hogy minél több nyelven el tudjam olvasni, mert hiszek abban, hogy ha könyveket különböző nyelveken olvasod, egészen mást adnak. Egy angol fordítás egészen más szavakat használ, mint egy magyar vagy egy német. Ez a könyv akkor talált meg, amikor visszatértem a gyermekvállalás után a munkába, és teljesen letaglózott, hogy ez a nő Auschwitz után ilyet ki tudott hozni az életéből. Megfogalmazódott bennem a kérdés, hogy én vajon mire lennék képes. A férjem látta rajtam, hogy az olvasási élmény teljesen magával ragadott, napokig transzban voltam, hol nevettem, hol sírtam, hol euforikus állapotban voltam. Ő javasolta, hogy írjak róla, akkor gondolván én csak magamnak fogalmaztam, nem volt publikus. A meglepetés akkor ért, mikor a férjem közzétette a bejegyzést a tudtom nélkül, és közölte, hogy van egy blogom. Onnantól kezdve kezdtem el írni, egy-másfél évig saját magamnak írtam és dolgoztam, senki nem figyelt rám. Ez terápia volt nekem, az olvasás egy terápia. Írással, fotózással kiegészítve ez volt az én menedékem.

Melyik csatornád áll a legközelebb a szívedhez és miért?

Több oldalt üzemeltetek, ahogy beszéltük a blogon és az instán túl ott van a Facebook és a Pinterest is, de előszeretettel csinálok élő bejelentkezéseket is. Egyiket sem szeretem jobban, mint a másikat, ez nekem mind olyan, mint egy nagy kirakó puzzle. Rengeteget játszom a színekkel, én is egy színes személyiség vagyok, vibráló, temperamentumos, dinamikus. Szeretem a pasztell világot is, de az nem én vagyok, nem fejezi ki azt a sokszínűséget, ami van bennem és az életemben. A kép segít, hogy egy benyomást tegyek az emberekben, elültessek bennük egy magot, hogy felfigyeljenek a történésre. A rövid közölt szöveg az egy kedvcsináló, egy iránymutatás a blogoldalra, hogy beszélgessünk témákról.

Miben mások az idegennyelvű könyvek a magyarnál?

Sokáig éltem Németországban, itt végeztem el az egyetemet is, ezért évekig csak németül olvastam, magyarul semmit. A külföldi könyvek borítóját szeretem igazán, valahogy közelebb állnak a szívemhez, mert egységesebbek és letisztultabbak. Külön csemege, mikor reptereken vásárolhatok könyvet összehasonlítva a különböző kiadásokat. Az angol egy szóval nagyon sok mindent ki tud fejezni, a magyar nyelvhez képest, mert mi egy körített mondattal fejezzük ki ugyanazt, kicsit mellébeszélünk, kicsit belebeszélünk, mondhatni elmondja nekem a könyv, hogy mit érezzek. Az idegennyelvű írások csak tényeket közölnek, írnak le és az olvasóra bízzák a döntést, a társítást, az asszociációt. Így az angolt azért szeretem jobban olvasni, mert nagyon lényegre törő, nagyon odavág számomra.

Gondolkodtál-e már saját könyvön? Ha igen, milyen témában?

Igen, tervben van, még nagyon a folyamat elején járok vele. Mindig abban bízom, hogy ha majd a gyerek nagyobb lesz, több időm lesz rá, de valószínűleg ez nem így van. Kicsit sem marketing szempontból érdekel, hogy ebből megélhessek vagy eladásom legyen, akár az is elég lenne, hogy ki sem adnám, csak magamnak születne vagy a gyerekemnek hagyatékként. Két téma foglalkoztat, az egyik az anyaság, ahogyan én látom, mert szerintem soha nem volt még ennyire nehéz anyának lenni, mint a 21. században. Borzasztó sok elvárás vetül egy édesanyára, nagy teher szakad rá, megannyi szerepnek kell eleget tenni, és ezzel együtt jár a kényszeres megfelelni vágyás és bűntudat. Én arról szeretnék írni, amit hosszú évekkel tanultam meg az anyaságról, bűntudat nélkül, felelősségteljesen kiteljesedni, nem hátrányként, hanem hajtóerőként megélni. A másik témám a saját önismereti utam feldolgozását jelentené, mert nem voltam mindig ez a maximálisan pörgő, az életből legjobbat kihozni vágyó egyéniség, a korábbi nehéz életszakaszaimnak az eredménye ez, volt, hogy úgy éreztem, hogy nincs kiút. Szeretnék az olvasással, a könyvekkel, az életemmel motiválni másokat.

Úgy tudom a cipők a másik szenvedélyed a könyvek mellett. Gondolkodtál már azon, hogy ezt a fajta rajongásodat is művészi szintre emeled?

Nagy szerelem és annyira örömteli, hogy az embereknek korábbi ismeretség nélkül, a képekből átjön, hogy egy nagyon nőies nő vagyok. Ennek ellenére érdekes, hogy soha nem tudtam elképzelni, hogy nekem valaha is lányom legyen, fiús anyuka vagyok és fiam van, erre vágytam mindig is. Nem a ruha teszi az embert, ezzel teljesen egyetértek, viszont hiszek abban, hogy ahogyan megjelenünk, ahogyan beszélünk, a gesztikuláció, a mimika, egy szín egy kiegészítő, minden elárul rólunk valamit. A cipők nekem egy nagyon erős önkifejezési formát testesítenek meg. Ezt azzal társítom, hogy nagyon szeretek úton lenni, sokat utazom, számtalan helyen éltem már, mi több, van egy ilyen helyváltoztatási kényszerem. Bűn vagy nem bűn, a könyveknek és a cipőknek nem tudok nemet mondani! A cipőimtől nőiesnek érzem magam, önbizalmat adnak a lábbelijeim, adnak egy tartást. A pszichológia és az önfejlesztés berkein belül sem titok, hogy mennyire más, ha áll a nő egy lapos cipőben, mint az, hogy mit üzen magáról a testtartásával, ha éppen magassarkút húz. Elég csak annyit utána olvasni, hogy milyen sokat használ egy szorongó helyzetben a superman póz. Nőként erősen kellett küzdenem, hogy ott tartsak, ahol éppen vagyok.

Mit gondolsz róla, a tankönyvolvasást is lehetne valahogy népszerűsíteni?

Azon kevés ember közé tartozom, aki szerette olvasni a tankönyveket, nem irtózott a kötelező olvasmányoktól sem, sőt! Mai napig elő-előveszek Jókai regényeket, zseniálisnak tartom őket. A megszerettetés sikertelenségét abban látom, hogy a fiatalok számára interaktívabbá kéne tenni az olvasást akár egy színházi előadással, akár lerajzoltatni a cselekményt vagy saját karaktereket megalkottatni. Sokkal intenzívebbé lehetne tenni a kötetek nyers formáját, ez növelné a vonzalmat. A kötelező olvasmányok listáját is módosítanám, vagy kivenném a repertoárból egyik-másikat, vagy más életkorban adnám a fiatalok kezébe. Fontos lenne a választás lehetőségét is megadni, bizonyos könyvek kötelezővé tételével, azonban másik könyveket pedig szabadon választható módon ajánlanám. Ekkor maga a gyerek is ajánlhatna könyvet, bevihetné az iskolába, és kérhetné, hogy most ezzel foglalkozzon az osztály. Ez egyre keményebb dió, mert csökken az olvasó fiatalok, gyerekek száma. Hozzá kell tennem, ebben nem a pedagógusokat látom hibásnak, a szülők, az otthoni közeg felelőssége, hogy mit visz magával az ember, honnan indul el.

Milyen könyveket tudnál ajánlani fiatal felnőtteknek, egyetemistáknak?

Nincs ilyen, pedig sokszor átnéztem a kérdés kapcsán a könyvtáramat. Én nem azokat a könyveket olvastam általában, mint a korosztályom. Mondhatni könyvmolyként sokszor elhüledeznek az emberek, hogy mi az, hogy még nem olvastam a Harry Potter könyveket. Szinte mindenki ezért szerette meg, akár újra az olvasást, engem azonban mégsem vonzott a varázsló világ, talán majd mikor a gyerekkel együtt haladunk vele, tetszeni fog. Nagyon sok jó könyv van a magyar piacon, az idegennyelvű piacon is. Fontos a kísérletezés, nem szeretem azt mondani, hogy csak szépirodalmat olvassunk, ki se nyissunk “limonádé” könyveket. Mindenki azt olvassa, ami neki jól esik, ami út boldoggá teszi! Jó önismerettel figyeljük azt, ami foglalkoztat bennünket, ha ebben a témában olvasunk, biztos a ráhangolódás. Fiatal felnőttként, egyetemistaként a kikapcsolódásért, a szórakozásért olvasson az ember, és ha ez megvan, akkor később erre lehet építeni az igazán komolyabb hangvételű könyveket.