Újévi fogadalom 2.0

Fussunk neki megint! Új év, új én. Tartja a mondás. Persze kinek mi az új. Egy csecsemőnek minden, egy pesszimistának semmi.

Én, személy szerint, nem hiszek az újévi fogadalmakban. Feleslegesek. Félreértés ne essék, nagyon tisztelem azokat, akik elhatározzák, leteszik a cigit vagy az alkoholt, és össze is jön nekik, de mivel nem tartom magam erős jellemnek, így inkább úgy védekezem, hogy rájuk sem szokom.

Természetesen nekem is vannak elhatározásaim. Az utóbbi három évben például az, hogy: „Idén többet fogok írni, olvasni és olyan dolgokkal foglalkozom majd, amik valóban érdekelnek.” Ehhez képest három éve csökken az elolvasott könyveim száma, és a boldogság mutatóm sem veri az eget, de legalább minden évben megpróbálom.

Célokra szükségünk van. Több sport, egészségesebb élet, a bolygó védelme, saját mentális egészségem megtartása, kulturális felzárkózás. Csak az a baj, ha valami nem jön össze, borul a terv, jöhet a depresszió, az önvád, nekem még ez sem megy. Minél több célt tűzünk ki, annál nagyobb a hibázás lehetősége. Ezért nem fogadkozom. Vagy nem mindent újévkor kezdek el. Mérlegelek. Nyárra jó lenne szexi, feszes fenékkel rendelkezni, tehát a mozgás gyakoriságának és az étkezés helyességének megváltoztatása viszonylag égető, viszont olvasni ősszel, sőt télen is lehet. Boldognak lenni azonban folyamatosan kéne.

2021 szépen mondva is, eddigi életem legrosszabb éve volt. Tudom, még fiatal vagyok, lesz rosszabb, de azért próbálok optimistán tekinteni a jövőbe. Köszönő viszonyba kell kerülnöm Önmagammal. Újra, vagy talán először. Meg kell tanulnom nemet mondani arra, amit nem magam miatt vállalnék el. De ragaszkodni azokhoz a szokásaimhoz, amiket szeretek, viszont mások elítélnek. Ilyen például a kapcsolatok megtartása, építése. Sokan kérdezik, miért. Miért segítesz olyanoknak, akiket évek óta nem láttál, felbukkannak, kérnek valamit, majd eltűnnek? A válasz egyszerű, mert ettől érzem jól magam. Persze nem könnyű, az ember sokszor nem kap vissza semmit, de marad a tudat: Én mindent megtettem.

Nem hiszek az újévi fogadalmakban, mert újraépíteni magam nem fogadalom, hanem kötelező, ha szeretnék élni, és nem csak átevickélni egyik feladatból a másikba.

Viszont vannak pontok, amiket jó lenne elérni. Hogy mik ezek?

Szeretnék segíteni valakinek, aki talán még nálam is jobban elvesztette Önmagát. Én is ludas vagyok benne, így az első lépcső mindenképpen az, hogy őt boldognak lássam. Legyen bármilyen makacs, introvertált, lusta és kissé gyáva, megérdemel egy jobb évet.

Második pont: Befejezni, amit elkezdtem. Több projektemnek is közel a vége. És bár mindegyiket terhesnek érzem, nem állnak túl közel a szívemhez, nem szabad a cél előtt feladni. Mindig azt mondom, nálam a bosszú egyenlő a kitartással. Azt kívánom, így legyen.

Harmadik pont: Visszaadni, amit kaptam. Jót, rosszat egyaránt. Ugyan, ha megdobnak kővel, kenyérrel kéne dobálóznom, de fontos, életben is kell maradni. Fegyver ellen nem küzdhetek puszta kézzel, a fehér zászlót pedig még nem vagyok hajlandó kitűzni.

Utolsó pont: Visszanyerni az optimizmust. Meglátni a fényt az alagút végén. Kipakolni a csontvázakat a szekrényből (azért a többes szám talán túlzás). Helyére tenni a megfelelő dobozokat. És nem feladni a RAJT előtt. Ennyi jár nekem.

Na ezért nem hiszek az újévi fogadalmakban. Mert nehezek, jól hangzanak, de túl nagy szavak. És semmi közük az újévhez. Inkább mondjuk úgy, most értem el a padlót, ahonnan fel kell állni. Ezt pedig felesleges megfogadni, hiszen örökké senki nem ül a földön. Így vagy úgy, megtanul járni, esetleg kúszni, de biztosan nem marad egy helyben.