ZalaZONE Járműipari Tesztpálya, számítógépes szimulációktól a közúti tesztekig

BME körkép 2022.02.18. Sájerman Klára
Fotó: zalazone.hu
A 2010-es évek elején a BME szervezésében jött létre egy munkacsoport, amelynek tagjai akadémiai kutatók, hazai és nemzetközi iparági szereplők voltak, és azt a célt tűzték ki, hogy létrehozzanak egy autonóm járműipari tesztpályát.

 

Több, mint 10 hónapos fáradságos munka eredményeként a BME Gépjárműtechnológia Tanszékének Könyvtárában megszületett a közel 100 oldalas dokumentum, ami leírta, melyek azok a kritériumok, amelyek a tesztpályát alkalmassá tennék az automatizált járművek tesztelésére és kívánatossá tesztelési célokra az iparvállalatok számára. A BME tanszékének szerepe hatalmas volt, hiszen koordinálták a munkacsoportot, segítettek a világon egyelőre egyedülálló tesztpálya kialakításában. A pályát építtető cég kisebb változtatásokkal a csoport által megálmodott tervezetet valósította meg. A projekt egyik fontos jellemzője, hogy szoros az együttműködése felsőoktatási intézményekkel, például a BME kutatóival. 

A tesztpálya ötvözi a hagyományos biztonságot és stabilitást követelő jellemzőket, a jövőbeli járművek megvalósításához szükséges kutatásfejlesztési és innovációs struktúrával.

A tesztpálya építésének célja, hogy a hálózatba kapcsolt és automatizált járművek működését lépésről lépésre tesztelni lehessen a szimulációktól a laboratóriumi teszteken és tesztpályákon át egészen a közutakig, valamint hatékonyan igazolhassák azok megbízhatóságát. A tesztpályán a járművek forgalomba helyezéséhez az ún. tesztelési és validációs piramis elvét használják, amelynek alsó három szintje – melyek a szimuláció, laboratóriumi tesztelés és a tesztpályán történő próba – már bekerült az EB és az ENSZ által javasolt jármű jóváhagyási folyamatokba. A tesztpálya infrastruktúrája és hatékony kommunikációs hálózata segítségével az önvezető földi és légi járművek együttműködését is vizsgálhatják. 

A pálya teljes műszaki átadására 2022 tavaszán kerül sor. Az elmúlt év során szó volt arról is, hogy a pálya környezetében készülnek majd 2023-tól a legkorszerűbbnek számító Lynx harci járművek, amelyek tesztkörnyezetét szintén kialakították, valamint a közeljövőben fontos szerepet fog kapni a drónokkal való együttműködés is.

A korábbiakban is esett szó a ZalaZONE és a BME között fennálló kutatás-fejlesztési és innovációs együttműködésről, amelynek keretében az egyetem hat karán, huszonöt projekten dolgoznak a tesztpályához kapcsolódóan. Január közepén, a tesztpályán megrendezett szakmai napon, az ezekhez kapcsolódó kutatások és eredmények demonstrálására került sor. A projektek hűen tükrözik a BME-n futó járműipari fejlesztéseket, amelyek igen szerteágazóak, magába foglalják a műholdas helymeghatározás, a szenzorrendszer- és egyéb alkatrészek fejlesztését. Ezen kívül az egyetemen önvezető minibuszok, különböző üzemanyagok hatásaival kapcsolatos és a tesztpálya szénmentesítésére szolgáló kutatások is zajlanak. A ZalaZONE kutatási és innovációs vezetője, Szalay Zsolt, a BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar, Gépjárműtechnológia Tanszék vezetője, fejlett gépjármű-technológiák területének elismert szakértője elsősorban az összekapcsolt, automatizált és villamosított járművek tesztelésén és validálásán dolgozik. A szoros együttműködés a ZalaZONE és a BME között a jövőben is megmarad, hiszen az egyetem adja a tesztpálya műszaki tudományos tevékenységének 60%-át.