BME Kollégiumok és névadóik – Martos Flóra
BME körkép
“Gyönge fizikumában azonban nemcsak hősi bátorság lakozott, de gyöngéd szeretet is.”
A vegyésztechnikus politikus: Martos Flóra
Martos Flóra 1897. szeptemberében született Budapesten, szülei, Mandl Sámson és Breitner Teréz egyetlen gyermekeként. Fiatalabb korában orvosnak szeretett volna tanulni, ám szülei nem tudták finanszírozni az álmát, így a budapesti Charité Poliklinikán lett röntgen asszisztens. 1918-ban belépett a Magyar Szociáldemokrata Pártba, majd a Tanácsköztársaság idején már kommunista elveket vallott. Martos Flóra neve nem szerepelt sokat, a sajtótól, a nyilvánosságtól elvonulva élt és tevékenykedett. Ebből az okból kifolyólag rendkívül kevés forrás áll rendelkezésre az életéről. Későbbi kiadványokból azonban kiderült, hogy a kommün bukása előtt gyermekvédelemmel foglalkozott, majd a bukás után a Műegyetemen iparvegyészeti oklevelet szerzett és Csepelen, a Shell telep laborjában kezdett el dolgozni.
Az 1920-as években az illegális kommunista mozgalom tagja lett, részt vett a Magyarországi Vörös Segélyben, amelynek később egyik vezetőjévé vált. A Vörös Segély meggyilkolt kommunisták családjának nyújtott segítséget, illetve támogatta az üldözötteket, és azon fogságba esetteket, akiket a Kommunisták Magyarországi Pártjának illegális szervezése közben kaptak el. 1927-től a Kommunisták Magyarországi Pártjának tagja lett és folytatta illegális tevékenységét. 1930-ban letartóztatták, majd nyolc hónap börtönben töltött idő után folytatta korábbi feladatait.
1937-ben másodízben is letartóztatták. Ekkor már jóval több időt, 20 hónapot töltött fogságban, ahonnan kiengedték, ám a börtönben gyógyíthatatlan betegséget kapott el és 1938 decemberében egy prágai szanatóriumban hunyt el. Martos Flóra nevét kevés írásos emlék őrzi, a kommunisták 1945 után kezdték el hősként emlegetni: a rettenthetetlen, bátor, csendben, szó nélkül szenvedő munkáslányként hivatkoznak rá. A Szabad Nép 1956-ban így emlékezett rá:
„Gyönge fizikumában azonban nemcsak hősi bátorság lakozott, de gyöngéd szeretet is. A kórházban is zokszó nélkül viselte el a rettenetes szenvedéseket, és ha eszméleténél volt, olyan tűzzel, olyan lelkesítően beszélt a pártról, a kommunisták harcáról, hogy hatása alól senki sem vonhatta ki magát. A párt, elvtársai iránti odaadó szeretete tette őt különösen alkalmassá a Vörös Segélyben végzett munkájára.”
Emlékezetét több utca és közterület neve őrzi, valamint Sopronban az Egészségügyi Szakközépiskola. Korábban az Óbudai Gimnázium is az ő nevét viselte, valamint a BME egyik kollégiumát is róla nevezték el.
Martos Flóra Kollégium
A Martos Flóra kollégium a Vegyész- és Biomérnöki Kar hallgatóinak ad otthont. A kollégium a BME St épületével szemben, a neves Stoczek menza mellett található. 2012-ben lett teljesen átalakítva. Jelenleg a hallgatók hat szinten, kétágyas szobákban, összesen 413 férőhelyen laknak. Szintenként konyha, koedukált zuhanyzó, mosókonyha és két szobánként hűtő áll a hallgatók rendelkezésére.
A kollégium hátsó udvarán biciklitároló van, így a biciklivel munkába vagy kirándulni járóknak sem kell aggódni eszközük biztonságáért. A kollégium ötödik emeletén könyvtár található, amely nyugodt, békés környezetet biztosít a tanulni vágyóknak. Első emeletén pedig a Hallgatói Képviselet irodája helyezkedik el. A kollégiumban található a VBK szakkollégiumának a Szent-Györgyi Szakkollégiumnak az irodája is, amelynek tagjai a hallgatóknak szerveznek szakmai programokat, népszerűsítik az Egyetemet. Számos szakmai előadás, kerekasztal-beszélgetés, konzultáció és vitaest szervezését köszönhetjük nekik. Tutor-rendszerük és Kémszámtáboruk a gólyák szakmai előrehaladását és beilleszkedését segíti. Az általuk szervezett Szakmai Napok pedig több gyár- és laborlátogatásnak, beszélgetésnek és előadásnak teremt lehetőséget, valamint a szakkollégium szervezi a híres Oláh György Országos Középiskolai Kémiaversenyt.
A Martos Kollégiumban, akárcsak az Egyetem többi kollégiumában, számos öntevékeny kör működik. Ilyen például a Kondi kör, amely a kollégiumban található konditerem működéséért felelős. Tagjai aerobic és TRX edzéseken vehetnek részt. A földszinten található Csocsó Klub méltán híres a szerdai sörpongjairól és az Ars Presso kör is tart itt rendszeresen bulikat. A Martos Rádió a hét öt napján változatos adásokat biztosít az egyetemisták számára. A sokszínű adásban a változó zenei stílusok mellet a különböző témájú beszélgetések is helyet kapnak. A kollégiumban található még a VBK kari lapjának, a Kémlelőnek is a szerkesztősége, valamint a Martos Sakk Kör, a Martos Kerékpár Kör, A VBK Pingpong Kör és a VBK Jóga Kör.