Bűvésztrükk
Publicisztika
Hölgyeim és Uraim!
Ne a szavaimat figyeljék! Csalok. Most azt hiszik, valami egészen elképesztő mutatvánnyal rukkolok elő. Felhasználom a követ vagy a dob minden létező alakját, hogy cseles, nyakatekert mondatokban üzenjek valakinek, aki Önök között ül. Tévednek. Egyszerű leszek és érthető. Viszont abban igazuk van, hogy Önök között ül. Első sor közepe. Nem kell megijedni, a szék üres. Az utolsó pillanatig. Csak akkor foglal majd helyet rajta szavaim címzettje, amikor úgy érzi, készen áll.
Kezdhetjük? “Hiányzol.” Ki az első, aki erről a mondatról eszükbe jutott? Most mindannyian azt a személyt nézik, akivel érkeztek. Ám legyenek őszinték! Másra gondolnak. Honnan tudom? Mivel hiányozni nem az szokott, aki mellettünk ül, hanem olyasvalaki, akit elvesztettünk. Önök jelenleg az édesanyjukra vagy az édesapjukra gondolnak. Netalán a gyermekükre, elhunyt házastársukra. Még a régi szeretőjük is hamarabb eszükbe jut, mint aki közvetlenül Önök mellett ül. Ám mégis irányába hangzik el legtöbbször a fent említett mondat. Tegyünk egy próbát! Végre egyszer ténylegesen mondják ki! Hangosan. Hiányzol….! Látom, fülelnek, én mit kiabálok. Nos, tessék. A saját mondatom: Hiányzol Te, aki az első sorban foglalsz majd helyet. Ne nézzék az ajtókat! Még nem jön. Előbb be kell vallanom neki valamit: “Bocsánat.” Hányszor hagyta el ez a mondat valóban őszintén a szájukat? Jelentkezzen, akinek annyira sokszor, hogy két kezén nem tudja összeszámolni! Meglepően sok kéz. Meglepően sok hazugság. Önöknek, akik magabiztosan tíznél nagyobb számot gondolnak, tudniuk kell: még egyszer sem kértek őszintén bocsánatot. Az lehet, hogy beismerték, ha hibáztak, de igazán őszintén nem hagyta el a szájukat a “Sajnálom.” vagy a “Bocsáss meg!”. Hogyan lehet ezt ellenőrizni? Egyszerű. Megbocsátottak Önöknek? Igen? Kár. Nem volt szükségük valódi, őszinte szavakra. Tudják, ki kér szíve mélyéből bocsánatot? Akinek nem akarnak megbocsátani. Aki pontosan tudja, ha nem beszél őszintén, a következő előadásomon, az éppen vele szemben álló személy neve jutna eszébe a “Hiányzol.” mondat után. Hány embert vesztettek így el? Ugye, hogy kevesebbet, mint tíz? Bólogatnak. Nem meglepő, hiszen alapvetően rendelkezünk a megbocsátás képességével. Van, akinek gyorsabban megy, van, akinek lassabban, de sokaknak, sőt, szinte mindenkinek megbocsátunk életünk során. “Haragszom Rád.” Kire haragszanak? Biztosan van legalább egy személy. Miért? Mit vétett? Kihasználta Önöket? Megütötte, esetleg megverte Magukat? Játszott a bizalmukkal? Lopott, csalt, ölt, hamisított? Bármelyik is legyen, nem éri meg haragot tartani miatta. Mind-mind borzalmas bűnök. De ha kizárták az adott embert az életükből, már feleslegesen idegeskednek. Csak az idejüket vesztegetik. Nem zárták ki? Elgondolkoztak már rajta, miért nem? Lehetetlen, túl jól ismerem, mindig visszajön, stb. A jó kifogás sosem rossz. De az igazság az: mélyen legbelül meg akarnak neki bocsátani. Ahogy én is annak, akit Önök egyre jobban várnak. “Miért?” Minél idősebbek vagyunk, annál ritkábban tesszük fel a kérdést. Emlékeznek, amikor arra is rákérdeztek, miért kék az ég és miért van az elefántnak hosszú ormánya? Most miért nem teszik? Miért hallgatnak, ha valamit nem értenek? Miért félnek rákérdezni a másiknál: Miért hazudtál? Miért játszottál? Miért hívtál el? Rettegnek a választól. Azt hiszik, ezeknek a mondatoknak nagyobb tétje van, mint az ég fényelnyelési képességének kifejtésének, vagy a biológia magyarázatának. Tévednek. Pont ugyanannyi egy kiló vas, mint egy kiló toll. Felnőttként úgy látszik, nem akarjuk érteni a világot. Ez csak a gyerekek sajátja. Ahogy az őszinteség is. Hallottak már kisgyereket kegyesen hazudni? Nem. Mivel egy gyerek még nem tudja, hogy nem csak az igazsággal lehet megtartani valakit. “Szeretném, ha igazat mondanál.” Közeledik a kapunyitás. Legyenek résen! Ha megérkezik, garantáltan le fog esni az álluk. “Kérlek, beszéljük meg!” Az utóbbi kettő már jóval specifikusabb mondat. Fogalmazhatunk úgy is, személy specifikus. Félig-meddig egyetértek. De tudják mit? Vitatkozzunk! Beszéljük meg! Van Önök között feleség? Igen. Jó pár. Na és férj? Kb. ugyanannyi. Ez mondjuk várható volt. Remek. Szoktak beszélgetni? Látom, bólogatnak, helyes. Miről? Első és legfontosabb téma a gyerek. Ha van. Ha nincs, a mindennapok. Mit vegyek a boltban? Honnan rendeljek kaját? Kimossam az ágy alatt lévő alsógatyád is? Olvastad a Telexen, mit írnak a választásokról? Nézz a szemembe! Ne gondold, hogy nem vagy szerethető, azért, mert mostanában feszültebb vagyok. Stresszes a munkám, de tudnod kell, nagyon szeretlek és értékelem, hogy könnyebbé teszed a hétköznapokat az apró kedveskedéseiddel. Örülök, hogy vagy nekem. Felkapták a fejüket? Igen. A férfiak kissé nyálasnak gondolják, a nők meg hitetlenkednek, mert férfi ilyet nem mond. Pedig higgyék el, ha ezt őszintén az Önök szemébe mondaná a párjuk, mérhetetlen melegség, és nyugalom öntené el Magukat. Magyarra lefordítva, boldogok lennének. Nagy kérdés tehát: Miért beszélünk el egymás mellett? Miért nem mondjuk ki, ha valamivel megbántottak minket? Miért várjuk el a másiktól a kendőzetlen őszinteséget, ha nehezünkre esik megnevezni olyan szavakat, amik egyértelműen leírják, hogyan érzünk?
Jól látják. Valaki mozgolódik az ajtóban. Hamarosan belép rajta az ember, aki az első sor közepén foglal helyet. Központi helyen. Azt jelenti, fontos nekem. És ezáltal Maguknak is. Remélem, csak a szavaimat figyelték. Észrevették, hogy csaltam? Igen? Akkor készen állnak. Nincs más hátra, mint a: “Szeretlek.”