Hunor herceg kalandjai: A zoknivadászat

Publicisztika 2022.04.06. Sándor Lili

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Hunor nevű herceg, aki a műegyetem Baross palotájában szállt meg (tervezete szerint 7 teljes félévre, plusz az MSc elvégeztének idejére). Az egyik szemeszter kezdetén, egy szép őszi délutánon kedveskedni szeretett volna a 333-ban lakó biomérnök hallgató leányzónak: elhívta egy tisztességes kotyogós kávéra a 3. emeleti konyhába. 

Beszélgettek szépen, ámde gyengepontra tapintott az úriember. Ugyanis az történt, hogy rákérdezett arra, hogy hogysmint mennek a dolgok az egyetemen. A lány pedig nekikezdett: már éppen befejezte a szerves kémia labor jegyzőkönyv megírását, de még vár rá az A3c házi megoldása a moodle-ben, nem mellesleg már most el kéne kezdeni fizkémet tanulni, mert az ember sose ér a végére, nem ártana odafigyelni jobban a mikrobi laboron, mert majdnem felgyújtotta a köpenyét, meg aztán meg is locsolgatta szafraninnal az ujját. Szóval semmi különös, csak a szokásos.

Fáradtan pislogtak egymásra, amikor Hunor hercegnek eszébe jutott a zseniális ötlete: felajánlotta azt, hogy segít kimosni a leánynak. Gyorsan megbeszélték a részleteket, a briós rábólintott az ötletre. Hunor olyan könnyedén vette a lépcsőfokokat útban lefelé a portára, hogy minden arra közlekedő megirigyelte.

Ezután pedig a dolgok mentek a maguk módján, bekerültek a ruhák a gépbe, gondosan vissza lett zárva az ajtó és csak teltek az órák. Az első probléma akkor adódott, amikor a becses ébresztőóra megszólaltakor Hunor herceg elindult volna begyűjteni a tiszta ruhákat: ugyanis elveszett a mosókulcs. A szobájában égen földön kereste már, többször is átkutatta az összes szekrényt, megvizsgálta a porcicákat az ágyak alatt, lakótársait (azokat a szép szál legényeket a negyedik emeletről) kérdezgette, hogy találkoztak-e vele, de semmi olyan választ nem kapott, mely előrelendítette volna a mentőakciót.  

Mit van hát mit tenni, elindult a folyosón, kérdezgette a bentlakókat, hátha valaki találkozott a negyedik emeleti mosókulccsal. A többiek értetlenül intettek nemet, nem is tudták hová tenni ezt a nagy felhajtást egy kulcs miatt. 

Végül Hunor herceg a mentor gárda szobájában kötött ki, tanácsokat kért a főmentortól és társaitól. Nyögvenyelős beszélgetésnek indult az egész, hiszen az ember nehezen fejti ki, hogy pontosan miért is aggódik ennyire egy ajtónyitó eszközért. Hála a jó égnek, minden kulcsból tartanak a nagy tölgyfaszekrényben pótlást, tehát nem volt már semmi akadály miután kézhez kapta a dugikulcsot: kivehette a ruhákat. 

A cselédlépcsőn több virgonccal szembetalálkozott, ugyanis a HaBárban nemsokára kezdődik a farsangi mulatság, ahová a legtöbb Martos rezidencián lakó leányt elcsábították a daliás legények. Az izgalmak a tetőfokra hágtak. Szerencsére senki sem akadályozta meg, hogy a mosószobába berontson, fogja azt a nagy halom ruhát és levágtasson a lépcsőn kiteregetni a szobájába. 

Út közben, kezében az adagnyi ruhával, benézett a harmadik emeleti konyhába, hátha a környéken találja a kiszemeltjét. Azonban nem talált mást, csak az elhagyott, árválkodó mosókulcsot a villanyrezsó mellett. „Az apró dolgoknak is örülni kell” – gondolta magában, és felmarkolta a kulcsot, tovább is indult a szobájába. 

Teregetés közben újabb probléma akadt: fél pár zokni hiányzott a ruhaneműk közül. Újabb keresési manővert kellett beiktatnia, hiszen nem állíthat be a 333-ba egy darab 37-es, kis rajzolt kémcsövekkel, szörnyecskékkel (mikroorganizmusok?) és mikroszkópokkal teli zoknikával. Egyből feltűnt volna a párjának a hiánya. 

Ezúttal azonban taktikát váltott: elhatározta, hogy addig nem fejezi be a keresést, amíg meg nem találja a zokni párját. Ment, ment, barangolt, a 428-tól kezdve, 427, 426, …, 317, 316, …, 217, 216,… Benézett a mentorokhoz is újra, sok-sok köszönetet mondva átnyújtotta az elkért kulcsot egy doboz sör kíséretében (a szent nedűt a keresés közben szedte össze, ugyanis egy igazán kedves bentlakó megsajnálta). Azok bent csak pislogtak vissza rá, a pótkulcsot felakasztották mindenkori helyére, majd folytatták addigi tevékenységüket. 

Hunor herceg haladt tovább, emeletről, emeletre, de senki sem találkozott a félpár, elkalandozott zoknival. Egyszer csak elfogytak a szobák, leért a főlépcső 745. fokán is, amikor rápillantott a könyvtár mellett lógó parafatáblára. Rengeteg cetli volt ott: színes, karakán álláshirdetések, elveszett serpenyők keresték új gazdájukat, kérelmek, ötletek lepték el a falat és az egyetlen egy kincs, mely számára mindennél értékesebb volt: a keresett zokni párja.