„Igyekszem úgy cselekedni, hogy ne idegenedjek el a saját írásaimtól”

Nem sok fiatal mondhatja el magáról, hogy 25 évesen költő, újságíró. Vida Kamilla viszont azon hallgatók közé tartozik, aki egyetemi tanulmányai mellett verseket és politikai témájú publikációkat ír, jelenleg pedig a népszerű, Partizán nevű közéleti-politikai YouTube csatornánál tevékenykedik. Munkásságáról, ambícióiról, valamint a karrierjével járó nehézségekről kérdeztem a BME-s diákot.

Mivel foglalkozol mostanában? 

Egy éve jelent meg a verseskötetem, ám azóta szépírói tevékenységet viszonylag keveset végeztem. Ennek oka az, hogy elkezdtem videós újságíróként dolgozni. Próbálom a szépírói tevékenységet is megőrizni különböző irodalmi szervező munkákkal, de mostanában az újságírásba fektettem több energiát.

Mikor és minek hatására kezdtél el szépirodalommal foglalkozni?

Nagyon sokat köszönhetek a családomnak: anyukám hamar felismerte, hogy szeretek történeteket írni, és az irodalommal kapcsolatos tantárgyak az erősségeim, így kiskoromtól kezdve tudatosan olyan eseményekre vitt, melyek lényege a szépírással foglalkozó fiatalok szakmai körforgásba való bevonása. Ezáltal különböző táborokban és versenyeken olyan költőkkel találkozhattam, akik munkássága azóta is fontos számomra, valamint kortársainkkal visszajelzéseket adtunk egymás munkáira, ami szintén elősegítette a fejlődésem. Később az ELTE magyar szakjára jelentkeztem, ahol azonban a nyelvészet fogott meg jobban.

Költőként csak az irodalom krémjének tagjaként lehet érvényesülni?

Van egyfajta szakmai evolúció: egy könyvig úgy a legegyszerűbb eljutni, ha az ember előtte folyóiratokban publikál. Ez alapján a szerkesztők észreveszik a szerzőt, kérnek tőle más folyóiratokat is, mely már a kiadók figyelmét is felkelti. Vannak olyan események, irodalmi estek, ahol a szakma tagjai találkoznak, ám ettől függetlenül arra is van precedens, hogy valaki nem vonódik bele az irodalmi élet körforgásába, nem feltétlenül alkalmazza magára ezen szabályrendszert, mégis tehetséges, és megjelenik a könyve, de az előbb említett evolúció a gyakoribb.

Nálad, hogy alakult pontosan ez az evolúció?

Amikor elkezdtem folyóiratokban publikálni, egy idő után olyan kérdéseket kaptam, hogy „na, mikor lesz könyv?” Többek között ezért is kezdtem el úgy tekinteni a szövegeimre, mint egy nagyobb koncepció részei. Majd elnyertem a Móricz Zsigmond ösztöndíjat, melynek lényege a fiatal pályakezdő irodalmárok támogatása: e pályázat időszakában született meg a legtöbb könyvemben szereplő vers. Emellett végeztem közösségszervezői tevékenységeket az irodalmi közegen belül. Számomra fontos volt, hogy a kor- és sorstársaimmal kapcsolatot teremtsek, segítsük egymást, hiszen bár az írás magányos tevékenység, jó az, ha van platformunk arra, hogy egyrészt egymás írásairól visszajelzést adjunk, másrészt beszéljünk irodalmi, intézményes vagy kultúrpolitikai kérdésekről.

Hogyan születik meg egy vers Vida Kamilla tollából?

Nagyon különböző módokon. Függ attól, hogy mennyire tudok elmélyülni, és megfelelő körülményeket teremteni arra, hogy legyen időm és nyugalmam foglalkozni azokkal a témákkal, problémákkal, amik felgyülemlettek. Van, hogy valahol hallok egy-két nagyon vicces motívumot, ami megragad, de sokszor már eleve foglalkoztat egy adott téma. Például a klímaszorongás kérdése kapcsán rendkívül érdekelt, hogy hogyan lehet megfelelően írni róla. Sokat gondolkodtam ennek megoldási módján, majd egy ponton elkezdtem megfogalmazni a gondolataim.

Említetted a videós-újságírást. Melyik hírportálnál és milyen feladatokat látsz el?

A Partizánnál dolgozom szerkesztőként. Ez egy új kihívás az életemben: a választási kampányidőszakban a csatorna reggeli műsorában tevékenykedtem, ami nagyon izgalmas volt számomra, ezen kívül a megjelenő adások kreatív hátterét, koncepcióját segítem szerkesztői munkával. Az egyik kedvenc műsorom a Közgyűlés, mely vitaszínházként különböző társadalmi problémákra hívja fel a figyelmet.  Eltérő nézetű és szemléletmódú emberek vitatkoznak olyan témákról, mint például a melegházasság, a szerhasználat vagy a szegregáció. Ezt a formátumot azért szeretem, mert az a tapasztalatom, hogy egyre nehezebb olyanoknak kommunikálnia egymással, akiknek ellentétes véleménye van. Ez a kísérlet pedig azt vizsgálja, mi történik, ha ezek az emberek találkoznak, és megpróbálnak valamilyen módon érveket ütköztetni. Ebben a folyamatban témákat válogatok, kérdéseket és a dramaturgiai ötleteket írok össze.

Milyen újságírói előismeretek kellettek a csatornához?

Dolgoztam a Literánál és a Mércénél is gyakornokként, ahol az írott sajtóban tevékenykedtem. A Partizános munka azért más, mert míg eddig a nyelvvel dolgoztam, most a vizualitást kell használnom. A média ezen része számomra eddig ismeretlen volt, de egyre jobban érdekel, szeretnék fejlődni benne. Erre remek lehetőségem van ebben az alkotóközösségében!

Van olyan ambíciód, hogy nagyobb szerepet vállalj a képernyőn?

Számomra nagy dilemma, hogy mennyire vállaljam a nyilvánosságot. A könyv megjelenése egy sokkal kisebb nyilvánosság, mint ha valaki műsorvezető lesz, de ettől függetlenül nagy kockázatokkal jár. Egy influenszernek például vállalnia kell, hogy sokan úgy viszonyulnak hozzá, mintha személyesen ismernék: számonkérik, becsmérelik. Én nem vagyok biztos abban, hogy ezt akarom.

Jobban tudnád népszerűsíteni a köteted, ha influenszer lennél?

Alapvetően nem. Nem szerettem volna megjeleníteni túl sok, a könyvemmel kapcsolatos tartalmat a social médiában. Nehéz volt kitalálni, hogyan tudom ízlésesen népszerűsíteni a művet. 

Magad, vagy mások miatt fontos, hogy ízléses legyen?

Szeretek úgy gondolkodni a művészetről, hogy az nem egy termék. Emiatt igyekszem úgy cselekedni, hogy ne idegenedjek el a saját írásaimtól, ne tekintsek rájuk direkt módon termékként. Persze, örülök, hogy minél többen elolvassák, de nem célom anyagi sikereket elérni.

Sikeresnek gondolod magad?

Minden olyan szakmában, ahol alapvetően nem teljesen objektív az, hogy mi számít jónak vagy rossznak, nehezebb megítélni pontosan, mi a siker vagy a tehetség. Bennem néha az is felmerül, hogy a tehetség, mint olyan, ebben a formában létezik-e. Szerencsésnek érzem magam és örülök annak, hogy az első könyvem után nagy az érdeklődés. Viszonylag sok kritika született róla, mely miatt külön boldog vagyok, hiszen az olvasók gondoltak róla valamit, foglalkoztatta őket, és időt fordítottak arra, hogy írjanak róla. 

Jól kezeled a kritikát?

Az irodalmi közegen belül körkérdésszerű vita, hogy a szerzőnek mennyire érdemes viszonyulnia a kritikához. Nehéz, mert mindenkinek a saját önérzetéről és egójáról van szó, mellyel tudatosan meg kell küzdeni. Szerintem meg kell hallani az olyan véleményeket is, amik esetleg nem arról szólnak, hogy csodálatos és nagyszerű, amit csináltál, hiszen ezekből tudunk tanulni és levonni következtetéseket. Néha persze szorongással töltenek el, de egy-két nap után mindig sikerül elengednem. 

Az ELTE magyar szakjáról jöttél a BME Kommunikáció- és médiatudomány mesterképzésére. Mit vártál ettől a váltástól?

Azért jöttem ide, mert jó véleményeket hallottam az oktatókról, és a sillabuszok is tetszettek. A képzés iránti szimpátiám az utolsó évemre megmaradt, sőt jobbat kaptam, mint amire számítottam! Élvezek ide járni, érdekesek és értékesek az órák, ráadásul a hangulat is nagyon jó. Rá kellett jönnöm, hogy valószínűleg azért sem működött számomra a magyar alapszak, mert nem kizárólag irodalmi érdeklődésű vagyok; a társadalomtudomány is fontos nekem.

Mik a jövőbeli tervek?

Mivel azt csinálom, amit szeretek, így a jelenlegi munkáimban szeretnék fejlődni és alkotni.