Ahogy én emlékszem…

Magazin 2022.05.07. Sándor Lili, László-Kun Zsófia
Pozitív élményeink, emlékeink, ezekhez kötődő tárgyaink képesek minket a legcudarabb időkben is megtartani, jobb kedvre deríteni vagy éppen erőt adni a folytatáshoz. Ahelyett, hogy az ember a sérelmei gondos gyűjtögetésébe, rendezgetésébe és rangsorolásába fekteti energiáit, sokkal érdemesebb a jóra koncentrálni. Nem csak hogy minőségbeli változást tapasztalhatunk meg vele napjainkban, hanem derűsebb jövőt rajzolhatunk magunknak általa. Az viszont, hogy hogyan ápoljuk emlékeinket döntés kérdése. Cikkünk ebbe a repertoárba enged betekintést.

 

Bár a február végi események tükrében fokozottan értelmet nyert újra az eleink által sokat hangoztatott “a tudást és az emlékeket senki nem veheti el tőled” frázis, elménk képes minket becsapni konkrét esetek kapcsán és bizony a tárgyi megőrzés is múlandó. Milyen érdekes, hogy a kincsek, melyeket emlékeknek hívunk “igazából nincsenek sehol”  még a BME Kognitív Tudományi Tanszék kutatásai nyomán sem, noha az anti-emlékek létezésére már több, mint öt éve bizonyítékot találtak brit tudósok.

A pozitív emlékek gyűjtéséhez való viszonyulásunk nagyban függ a technikához és a matériákhoz való viszonyulásunktól. Aki a “maradi”, “old school” iskolát követi sokkal szívesebben látja teljes valójában, úgymond “3D-ben” testet ölteni a régmúlt pillanatait. Tény és való az efféle emlékőrzés helyigényes, illetve időráfordítást igénylő tevékenység, gondoljuk csak a rendszeres portörlésre, alapanyag beszerzésre, készítésre. Az sem elvitatandó, hogy egy költözés alkalmával nagyobb feladat eljuttatni a gyűjteményt A-ból B-be, hogy egy esetleges nem várt menekülésre ne is gondoljunk. Egy kor, legyen szó egy életre szóló “top 10-es” napról vagy éppen évekről, lenyomata megőrizheti esszenciáját egy tárgyakkal megpakolt dobozban, kincseket rejtve úgy, mint képeslapok, homokok különböző tengerpartokról stb. Hiszen ki ne ismerne olyan “skalpgyűjtőt”, aki kifejezetten a különböző karszalagokra, bögrékre utazik vagy éppen előszeretettel tulajdonít el söralátéteket, vagy éppen felespoharakat némi kellemetlenséget okozva a vendéglátóipari egység alkalmazottjának. Egy gyors “leltárszemle”, mikor éppen csak kinyitjuk kincset rejtő dobozunkat, már egészen rövid idő alatt, egy-egy pillantás erejéig képes az ember lelkét jó érzéssel megtölteni, ezzel adva lendületet az élet habzsolásához. Hát még ha alámerülünk a részletek tengerében, és hagyjuk felszínre bukkanni az egyes darabok kapcsán előtörő nosztalgiát!
Hasonló kézzelfogható emlék őrző lehet egy fotóalbum, vagy éppen egy gondosan, kézzel írt napló vagy akár naptár is. Az önfejlesztés térhódításával egyre nagyobb hangsúlyt tulajdoníthatunk a hála naplóknak, vagy a kifejezetten célt lebegtető naplóknak, úgy, mint étkezési-, edzés- vagy éppen babanapló. De anélkül, hogy ennyire határozott irányt szabnánk grafomán hajlamainknak, egy üres füzet és egy toll vagy ceruza éppen elegendő, hogy gondolatainkat, érzéseinket azonosítsuk és papírra vessük. Nem is gondolnánk, az írásbeli gondolkodásnak milyen hatalma van. Arról nem is beszélve, hogy 10-20 év távlatából egy ilyen jegyzetbe beleolvasva tulajdonképpen saját magunkba tehetünk időutazást. Micsoda remek ajándék egy későbbi, bölcsebb kiadásunknak! Mi több, akár micsoda adomány egy nagyobb csoportnak vagy éppen az emberiségnek, hiszen vegyük csak például Anna Frank naplóját. Soha nem tudhatjuk, hogy később ki talál kincset a mi elménk rejtekében.

Azoknak sem kell kétségbe esni, akik soha nem rajongtak a szövegalkotásért, rengeteg hobbi forgatható át fantáziával és kreativitással a pillanatok megörökítésébe. A viszonylag új keletű bullet journal műfajjal, akár a matricák és kis ábrák nyelvén emlékezhetünk vagy éppen a különböző “habit trackerek”, magyarul szokás követők segítségével taníthatjuk saját magunkat. De vegyük csak például a Pinterest végeláthatatlan világát, ahol nem is gondolná az ember, hogy egy 30 cm-es hímzőkeret és kb. drazsé nagyságú ikonok is képesek lenyomatát képezni egy egész esztendőnek.

A modern kor, a digitalizáció szülöttei, de valahol mindannyiunk képes a világhálón is képekbe, rövidebb-hosszabb posztokba megőrizni a lelke egy-egy darabját. Akár egy publikálatlan Word dokumentum a féltve őrzött emlék-széfünk, akár egy népes követőtáborral rendelkező közösségi csatorna, mindben valahol egy kicsit mást mutatunk magunkból, még ha ez nem is feltétlenül a valóságot tárja a közönség elé, csupán annak egy torzított, megszépített, kiszelektált változatát. Döntés kérdése, hogy mennyire a valódi arcunkat láttatjuk a virtuális térben, tény, hogy jelenleg bár egyre nagyobb a deep fake térhódítása, azért a laikus videózást még nem érintette meg a megmásítás szele. Így készülhet egy éves összefoglaló nap nap után csak egy pár másodperces snittet felvéve és összevágva vagy éppen egy gyerek felnövésének lekövetése egészen csecsemőkortól a fiatal felnőtt létig.

Bár még a szórakoztató filmezés is legtöbbször egy betegség vagy negatív történés kapcsán tér ki az emlékezés fontosságára, gondoljunk csak az ikonikus 50 első randi, vagy a Szerelmünk lapjai képsoraira, érdemes időt szánnunk a saját emlékeink őrzésének kitalálására. Viszont még mielőtt túlságosan sokat töprengenénk ezen, ne felejtsünk el mellette élni! Hiszen, ha nincs mire emlékezni, hiába van meg a tökéletes rendszer receptje…