Háromismeretlenes egyenlet

LÁNY

Adott egy fiatal lány. Túl fiatal. Mihez képest? Minden viszonyítás kérdése. Ül az ágyán és matematika feladatot old meg. Próbál rájönni, a hét miért páratlan szám.

Nincs megoldás. Az egyenlet háromismeretlenes. Könnyebben menne, ha esetleg kétismeretlenre visszavezethető lenne. De nem. Három kőkemény ismeretlennel áll szemben. Az egyik önmaga. 1+1, az 2. A kettő prímszám. Így lehet párosan egyedül lenni. Na meg úgy, hogy beragadunk egy működésképtelen párkapcsolatba. Érezzük, már semmi közünk a másikhoz, de vele vagyunk, mert nincs jobb. Nincs senki más. A lány ilyen problémával nem néz szembe. Ő a plusz egy. Az eredetileg is páratlan.

Valaki úgy döntött, kihúz egy ismeretlent. Épp a lányt. Csakhogy még mindig egy egyenletünk és két ismeretlenünk van, ráadásul az ismeretlenek egymás ellentettjei. Együtt nullát adnak. Ilyen esetben nehéz dolog a magány. Mindenki egyedül van: a mínusz egy, a plusz egy és a félredobott extra egyes is. Hogyan oldanánk meg? Összeadnánk a pluszokat. Na, de ott a -1. Nagyon negatív. Átvisszük valamelyik tényezőt az egyenlet jobb oldalára. Akkor viszont egyenlőtlenséget kapunk. Vagy azt hazudjuk, egyenlőek. Ez ideig óráig működhet is, de mindig jön egy tanár, aki kijavítja a dolgozatot. Nincs megoldás. Jó megoldás biztosan nincs. Válasszuk a kevésbé rosszat! Ne csináljunk semmit! Hagyjuk, hogy kioltsák egymást, akiknek ki kell, az extra egyest meg állítsuk a sarokba! Mindenki boldog? Mindenki boldogtalan. Radírozzuk ki a plusz egyest! Tüntessük el a Föld színéről! Meglepetés: Tollal írták. Van három ember. Boldogtalanok. Az ellentétek ugyan vonzzák egymást, de sosem adnak páros számot.

A fiatal lány tehát kénytelen végignézni, ahogy átverik, kihasználják, és átnéznek rajta. Ezért inkább ül az ágyán és matematika feladatot old meg. Próbál rájönni, hogyan lesz valakiből 0, egy senki.

FIÚ

Adott egy fiú. Túl makacs. Mihez képest? Minden viszonyítás kérdése. Ül az ágyán és számol. Gyűlöli a matematikát, de tisztában kell lennie vele, hány lányt hozott fel eddig a lakására a héten. Próbál rájönni, a hét miért páratlan szám.

Nem foglalkozik egyenletekkel, ismeretlenekkel annál inkább. Felejteni akar. Menekülni. Azt mondja, mindig őszinte, miközben magának is hazudik. Így lehet párosan egyedül lenni. Na meg úgy, ha végső elkeseredésünkben úgy döntünk, titkokkal futunk neki a párkapcsolatunknak. 1+1, az 2. A világ legegyszerűbb egyenlete. A fiú mégsem érti. A magyar az erőssége. A szavak. Bár abban sem kiemelkedő tehetség, hiszen hazug szóval szavalóversenyt nyerni nem lehet.

Egyedül van, mint a kisujja, mégsem képes beismerni, hibázott. Három ismeretlent írt egy kétismeretlenes egyenletrendszerbe. Ráadásul a hibát a másodfokú megoldóképlettel próbálja korrigálni. Mindig is mondta: szívesebben ír betűket a papírra.

Nincs megoldás. Jó megoldás biztosan nincs. Ezt a fiú is tudja. Így egyszerűen csak kihúz egy ismeretlent, majd elhiteti magával, már egyszerű a képlet. Téved. Továbbra sincs megoldás.

Mindenki egyedül van: a fiú és az ismeretlenek is. Boldogtalanok. De nincs mit tenni. Fel kell venni a megjátszott mosolyt, folytatni az egyenlet látszólagos megoldását, megalázni, akit csak lehet, hátha akkor nem köpnek a tanárnak, aki a dolgozatot javítja majd. Átgázolni ismeretleneken egyszerű. Egyenes út a boldogtalansághoz. Ami pedig egyenes, az szimpatikus. De ne higgyük, hogy könnyebb.

A fiú tehát kénytelen tudomásul venni, nem maradt senkije. Próbálkozik ugyan, de már az ismerős is ismeretlen. Ezért inkább számol. Épp hétnél tart. Pedig 1+1, az 2.