Hol vannak a szociális bérlakások, amikor elszállnak az ingatlanárak?

Technika 2022.07.06. Streitmann Máté
Megfizethetetlen albérletek, elérhetetlennek tűnő lakásárak, az otthontulajdonlás álmának elérhetetlensége jellemzi a mai magyar otthonkeresőket. 2014. óta az MNB lakásárindex több mint kétszeresére növekedett, és bár a magyarok 90 százaléka a tulajdonában álló otthonban él, és a megnövekedett lakásértéknek akár örülhet is, a függetlenedő fiatal felnőttek számára a helyzet korántsem ilyen derűs. Az állam számára az egyik kézenfekvő megoldás a lakhatási válság kezelésére a piaci ár alatt kiadott szociális bérlakásban rejlene, azonban Magyarországon az állami, vagy önkormányzati kézben lévő otthonok helyzete a rendszerváltás óta nem túl rózsás. 

 

A szocialista Magyarország egyik első kihívása rögtön egy lakhatási válság megoldása volt. A második világháború pusztításának következtében hatalmas lakáshiány keletkezett az országban, amit az állam tömegotthonok építésével, valamint bérházak államosításával igyekezett orvosolni.  Ezeket az állami, vagy szövetkezeti kézbe került lakásokat pályázatok útján lehetett megszerezni, méltányos áron, vagy akár az állás mellé járó kompenzációként. Ez a modell azonban nem bizonyult fenntarthatónak: jóval többen kérvényeztek lakást, mint amennyi elérhető volt. A Kádár-korszakban így megjelent az öröklakás fogalma is, azaz egyes állami építésű otthonok magánszemélyek által megvásárolhatóvá váltak.

A rendszerváltást követően a korábban állami kézben lévő szociális lakások többnyire az önkormányzatok kezébe kerültek. Az önkormányzatok azonban meglehetősen véges forrásokkal rendelkeztek a 90-es évek elején. Kézenfekvő és gyors kasszafeltöltési lehetőségnek tűnt a szociális bérlakások privatizálása, így 1995-re a 703 ezer önkormányzati lakásból 419 ezer magánkézbe került (igaz, többnyire a lakóik kezébe). Ez pillanatnyi anyagi stabilitást és függetlenséget biztosított városvezetőknek, de részben ez a privatizációs folyamat is okolható a napjainkra kibontakozó lakhatási krízis alapjainak megágyazásáért. 

1995 után lelassult ugyan a privatizáció, de nem állt meg: 2010-re tovább olvadt a rászorulók számára fenntartott lakások száma. A megmaradt 119 ezer lakás pedig nagyrészt a fővárosban és a megyei jogú városokban helyezkedik el. Hogy még egy statisztikával megbolondítva szemléltessem a helyzetet, míg Budapesten az összes otthonnak mindössze 4.5%-a szociális bérlakás, addig Bécsben ez az arány 25%. 

Ezek a lakások ráadásul sokszor kellemetlen púpok az önkormányzatok hátán: a lakók sokszor rossz anyagi helyzetben lévő családok, akiknek gyakran nehézséget okoz kifizetni a lakbért, vagy a rezsit, máshol pedig a lakások korszerűtlen energetikai vagy esztétikai helyzete kezd vállalhatatlanná válni. Emiatt az önkormányzatok sokszor ezen lakások üzlethelységgé való átminősítése mellett döntenek, az üzlettulajdonosokkal szemben ugyanis keményebben is felléphet a városvezetés fizetési probléma esetén. Más esetekben a lebontást választják, így történt ez Kazincbarcikán is, ahol 128 lakást bontott le az önkormányzat, új lakhatási lehetőséget pedig csak az kapott, akinek nem volt fizetési elmaradása.

Az, hogy ki jogosult megpályázni egy önkormányzati lakást, városa válogatja. Jellemzően szociálisan rászorultak kapnak erre lehetőséget, Ferencvárosban például idén azok a háztartások igényelhetnek önkormányzati otthont, ahol az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a 99.750 forintot.

Lévén, hogy az elmúlt 20 évben Magyarországon sehol nem növekedett az állami vagy önkormányzati kézben lévő szociális bérlakások aránya lakhatási krízisre megoldást kereső civil szervezetek vették át a kezdeményezést ezen a téren. Az Utcáról Lakásba Egyesület 2012-ben indult, célkitűzésük, hogy a nehéz anyagi helyzetben lévő emberek számára teremtsenek otthonokat, valamint az elhelyezett rászorulókat folyamatosan mentorálják, segítsék őket a lakások karbantartásában, vagy akár munkakeresésben. Jelenleg 77 ember lakhatását biztosítják. 

Lakásügynökségük, a Lakhatást Most!, olyan ingatlantulajdonosokkal veszi fel a kapcsolatot, akik hajlandóak a piaci ár alatt bérbe adni a lakásukat. A bérlők nem feltétlen hajléktalanok, sokszor olyan emberek, akiknek alacsony jövedelmük miatt a piaci áron kiadott lakásokba költözésre esélyük sincs, sokgyerekesek, vagy családok átmeneti otthonából érkeznek. Garanciát vállalnak mind a lakbér kifizetésére, mind az otthon állapotának karbantartására, így, ha a segítséget nyújtó tulajdonos a piaci haszonról hajlandó lemondani, más miatt nem kell aggódnia. Az egyesület másik fő programja a Kunyhóból Lakásba program, melynek során használaton kívüli, meglévő önkormányzati lakásokat újítanak fel, ezeket pedig kifejezetten hajléktalanok számára teszik elérhetővé. Ebben az esetben különösen fontos a mentorálás, az egyesület szociális munkásai partnerként segítik a lakókat a beköltözés után is.

Az Utcáról Lakásba Egyesülethez hasonló szervezetek munkája kiemelkedően fontos a lakhatási válság megoldásában, azonban ahhoz, hogy ezek a szervezetek még több emberen tudjanak segíteni szükség van az állam és az önkormányzatok partnerségére.

 

Források: