Nekünk nem a Balaton a Riviéra – Nizza

Aki azt merészeli állítani, hogy neki a Balaton a Riviéra, az valószínűleg azzal is kiegyezik, hogy neki a Trabant a Porsche és a trombitaréz az arany. A fapados légitársaságok előretörésével ma már a francia déli partok több városa is olcsón és gyorsan elérhető, a táj szépsége pedig megéri a rászánt időt és pénzt. Franciaországi kalandozásainkról szóló háromrészes minisorozatunk első epizódjában Nizzát vesszük szemügyre.

Az első és legfontosabb tanulság a város francia neve (Nice), amely jelentősen elbonyolítja a keresést például egy szobor vagy vasútállomás esetében, az eredmény ugyanis rendszerint valami igen szép dolog lesz, csak a legritkább esetben Nizzából.

Első benyomások

Aki hozzánk hasonlóan a repülést választja, a magenta színű fapados társaság járataiból választhat szimpatikus időpontot. A reptér maga egy kicsi ám modern létesítmény, ahol különösebben nem töltöttünk el sok időt, lévén, hogy csak érkező oldalról vettük szemügyre. A városba való bejutáshoz a lábbuszt választottuk, ami ingyen beviszi az embert azon az alig öt kilométeres távon, ami a végére nyolc kilométer lett. A séta azonban minden izzadságcseppet megért, ugyanis, ha sikerül kikeveredni a reptér indusztriális, a Hegylakó sorozat kardozós-villámlásos parkolóházait megidéző térségén, akkor egy csodaszép tengerparti sétány tárul a szemünk elé. A part ugyan köves, ami igen fájdalmas tud lenni, a legtöbb strand ingyenes, valamint elég széles választék van a napernyős, kutyás és nemdohányzó szakaszok közül. Aki inkább villamosozna, az 1,5 euróért megteheti.

Zajos siker

Szállásunknak egy háromcsillagos hotelt választottunk a belvárosban. A három ott töltött éjszaka körülbelül 110 ezer forintnak megfelelő euróba került. Ismerve a hazai viszonyokat, ez nem mondható rossznak. Igaz, mindezért cserébe nem volt hűtőszekrény, gyenge volt az utca felőli hangszigetelés és az árban lévő reggeli egysíkú volt kevés zöldség-gyümölccsel. A szobában nem volt üvegpohár, sem kés vagy villa, így ezek eldobható változatait boltból szereztük be. Volt ellenben bekészített kávéfőző kapszulával (számomra ismeretlen márka furcsa kapszulafazonnal), nagy tubusos szappan és tusfürdő-sampon. Fontos tanulság, hogy aki pihenni megy, az ne a helyi Király utcában szálljon meg. A ház előtt éjjel 11-kor kukásautó zakatol, hajnalban pedig áruszállítás zajlik, az imént említett gyenge hangszigetelés mellett ezek hanghatásai lényegében az agyunkban kötnek ki közvetlenül. A jó lokáció azonban a nap során mindig megtérült, hiszen közel voltak a látványosságok, a kikötő és a később fontossá váló Monacoba tartó 100-as busz is.

Nizzai anzix

El nem ítélhető módon nem csak aludni és enni mentünk Nizzába. Látnivalók egész sora várt ránk. Az első napi reptér-szállás teljesítménytúrát este még egy kikötőnézéssel kerekítettünk le. Rendkívül hangulatos, pezsgő zenei élettel megáldott térség ez, ahol láthatóan jól megfértek egymással a különböző népek. Jó érzés volt úgy felfedezni ezt a részt, hogy előzetesen kevés fogalmunk volt az érdekességekről, inkább sodródtunk a hangulattal. Így tárult szemünk elé egy az igazinál kicsivel kisebb Fiat 500 bádogszobor, egy valódi és egy „Wishes” I love Nice fotózkodós óriás felirat, valamint egy láthatóan rutinosan gyakorló tízfős dobcsoport is. Szintén ezen az útvonalon található a nagy kék 2D-s szék. Aki Pazar kilátásra vágyik, annak egy Gellért-hegy jellegű dombocskát tudunk ajánlani a kikötő mellett, ahová lift visz fel.

Másnap hivatalosan is nyakunkba vettük a várost. Volt benne szabadtéri piac virággal, szappanokkal, zöldség-gyümölcsfűszer standokkal és sok csíkos napernyővel (bizonyára fődíj gyanánt). Akit a piac közelében ér a déli harangszó, ne ijedjen meg az ágyúdörgéstől, ez ugyanis normális dolog. Voltak még dekoratív szökőkutak és egy hatalmas kockafej szobor és épület Sacha Sosno jóvoltából. Kihagytuk ellenben a híres ortodox templomot és a Matisse múzeumot. (Fontos leszögezni, hogy amint a magyar Matrica múzeum sem a vidám gyerekkori levonóknak állít emléket, úgy a nizzai Matisse kiállításnak sincs köze a mémmé vált beszédhibás nagypapához.)

Sajátos szokásom, hogy minden meglátogatott nagyvárosból (országonként egy) szurkolói kötött sálat beszerzek. Régebben ez még meccslátogatással is párosult, ma már ez nincs így. Franciaországban Nizza lett a befutó ilyen téren. A szurkolói bolt kellemes, de nem túl bő választékkal bírt. Tájékozatlanságomat mutatja, hogy eleinte nem esett le, miért állnak hegyekben a Nantes elleni május 7-i meccs emléksálai. A sál hátoldalát alaposan megnézve rájöttem, hogy a „final” bizony a francia kupa döntőjét jelenti. Azt pedig csak egy netes keresés mutatta meg nekem, hogy a vásárlói érdektelenség oka a kupadöntő elvesztése… Mindenesetre sikerült egy semlegesebb sálat beszereznem a kincstári készletből 15 euróért. Egyéb szuvenírek terén átlagos a felhozatal: szappan, levendula, kék székes tárgyak, kistálca, csempe, kabóca formájú csetresz, fűszerek, színes mozaik állatok sorjáznak a polcokon képeslapok és mágnesek társaságában.

Enni jó, Morricone!

Mivel a szállás árában csak a reggeli volt benne, más módokon és helyeken kellett csillapítani étvágyunkat. Az alap a szendvics, illetve a bagett valami felvágottal. Ezeket többféle itthon is ismert boltban beszerezhetjük, úgy, mint Aldi, Lidl, Spar vagy mini Auchan. Mi ezek közül csak Aldiban jártunk, ami nem volt túl meggyőző. Ellenben a francia Carrefourban gyakori vendégek voltunk. További versenyző még a Casino Supermarché, szintén az eddig felsorolt paraméterekkel. Megfizethető árak és megfelelő választék jellemezte az üzleteket. Ellenben, aki például inzulinrezisztenciás, az ne számítson sok jóra franciahonban. A cukorbetegséget még csak-csak ismerik, ez az IR ismeretlen fogalom, így cukormentes terméket be lehet szerezni, ám az más paramétereknek általában nem felelt meg. Célszerű itthonról vinni valamennyi muníciót, ahogy mi is tettük. Pékáruban a bagett, a croissant és a csokis párna a menő, ezek szinte minden cég kínálatában fixen ott virítottak a polcokon.

Ami a hely gasztronómiát illeti, Nizzában mi két alkalommal ettünk friss ételt, ebből egyszer street food formájában, egyszer pedig elegánsan étteremben. Előbbi volt a socca, ami erősen hasonlít egy nagyon lapos tócsnira/macokra/lapcsánkára vagy bárhogy is hívják a te tájegységeden. Ezt 3 eurós áron kaphattad meg tekintélyes sor kiállása után. Ha valaki meghív egy jó escargo-ra, akkor ne lepődj meg, ha nyári zápor utáni általános látkép kedves kis csúszómászó lényei tárulnak a szemed elé, igaz főzve és spenótos-fokhagymás töltelékkel tálalva. Ahol mi fogyasztottunk (Le Frog) egy hatdarabos csigatál kilenc euró, ennek dupláját pedig tizenhat euróért kaphatod meg. Mi dupláztunk, meglepően finom és ehető volt. Kellő mennyiségű bagettkarikával és néhány liter vízzel lefojtva fogyasztandó. Ugyanitt más lények, például békacomb is kapható. Édesszájúaknak van macaron, fagyihegyek és még számos helyi különlegesség. Ezeket mi kihagytuk.

Elhagytuk Nizza-felsőt, hisz újra csak elmúlt…

Nizza szép, volt, reméljük, igaz volt. Nem volt idő azonban sokat merengeni, várt minket ugyanis a szomszédos Monaco, ahová egy napot már átkirándultunk előörsként, másnap azonban már ott is éjszakáztunk. Az angol nyelv Nizzába elég volt, meglájuk, hogy Monaco is van-e ennyire jó fej hely. De ez már egy másik cikk témája lesz.