Nekünk nem a Balaton a Riviéra – Monaco

Aki azt merészeli állítani, hogy neki a Balaton a Riviéra, az valószínűleg azzal is kiegyezik, hogy neki a Trabant a Porsche és a trombitaréz az arany. A fapados légitársaságok előretörésével ma már a francia déli partok több városa is olcsón és gyorsan elérhető, a táj szépsége pedig megéri a rászánt időt és pénzt. Franciaországi kalandozásainkról szóló háromrészes minisorozatunk második epizódjában elvegyültünk Monaco dúsgazdag lakói között.

Az egész háromrészes Riviéra kirándulás egy gyermekkorom óta velem lévő bakancslistán elem, Monaco meglátogatásából indult ki. A törpeállam vonzó léte az ott évente megrendezett Forma-1-nek köszönhető, ráadásul az első futam, amire vissza tudok emlékezni, az az 1996-os nagydíj. Biztosan tudtam tehát, hogy oda nekem legalább egyszer el kell jutnom. Ahogy a reklám mondaná: és úgy is lett!

Az út a hegyről egyre lejjebb szállt

Kevés ennél olcsóbb és sztereotípabb zenés alcímet tudnék elképzelni egy Monacos cikkhez, de a fent említett mondat valóban elég jól leírja az érzést, ahogyan az ember megérkezik a mesebeli városba. Mi Nizzából, a 100-as autóbusszal támadtunk, amely a kikötőből indult az ottani szállásunktól (lásd korábbi cikkünk) néhány száz méterre volt. Az utazás meglehetősen budget, ugyanis fejenként másfél euróból meg is van a fuvar egy irányba. A járat átlag negyedóránként indul, így, ha nagy is a sor, érdemes megvárni, amíg kellőképpen előre kerülünk, ekkor ugyanis van esélyünk a menetirány szerinti jobb oldalra ülni, hogy az út során végig a tenger felé nézhessünk. Utazásunkkor a maszkhasználat kötelező volt, amit egy szúrópróbaszerű ellenőrzéskor számon is kértek a renitenseken. Nem feltétlen megnyugtató, de a szabályos sorbanállásban a franciák sem hisznek.

Nem süt a nap be az ágyba

Monaconál annyi trükköt bevetettünk, hogy első alkalommal csak átruccantunk Nizzából tét, de leginkább csomagok nélkül. A második napon már meg is szálltunk a hercegségben. A Riviéra-túra többi állomásához hasonlóan háromcsillagos hotelt választottunk. Nem túl nagy meglepetés, de az itteni egy éjszakányi szállás ára annyi volt, mint Nizzában három éjszaka. Cserébe tágas szobát, bőséges és teljesen automatán működő minibárt, közös medencét és néhány alap dolgot kaptunk. Kapszulás kávéfőző itt is tartozott a szobához, valamint egy csinos kis erkély, ami esti iszogatáshoz és szépen megterítős reggelihez is tökéletes volt. A hotel a versenypálya nyomvonalától, meg a főbb látnivalóktól is messzebb volt, már amennyire egy összesen kettő négyzetkilométeres városkában létezik olyan, hogy távolság.

Vakító fogsorok, termékeny offshore-ok

Látnivalókból a kis alapterület ellenére sincs hiány Monacoban, épp ellenkezőleg! Aki hozzánk hasonlóan gyalog akarja meghódítani a városkát, készüljön a nagy szintkülönbségekre. Biztosan létezik olyan mondás, hogy „Izzad, mint statikus a Riviérán”, vagy ha nincs, akkor én elterjesztem. Az utcák és a házak dacolnak a fizika törvényeivel. Ahová néz az ember, ott daru terem, láthatóan folyamatosak a fejlesztések. A szintek leküzdésében ingyenes liftek és mozgólépcsők segítenek.

A fejlődés mellett a közismert fényűzés is jelen van, bár nem éreztük nyomasztónak, tekintettel arra, hogy rengeteg hozzánk hasonló pórnép is lézengett a hercegség utcáin elvarázsolt hangulatban. Itthon talán nem megszokott, de szinte minden zebránál megálltak még a legdrágább autók is. Egy idő után az ember fel sem kapta a fejét egy Ferrarira, Lambora vagy Bentley-re, ezek ugyanis hemzsegnek az utcákon. Az egyik autószalon kirakatában volt szerencsénk megcsodálni egy egymillió eurós csodajárgányt is. Ami az utcán a luxusautó, az a kikötőben a jacht, bár ott kevésbé tudtuk megmondani, mi számít igazi luxusnak, de alighanem csillagászati árú lélekvesztőket ringatott a víz, rendszerint bermudai zászlóval. A rongyrázás csúcsa egyértelműen a kaszinó, ahová helyi lakos és egyszerű, topis halandó be sem teheti a lábát. Magunk is így jártunk, de a kaszinó környéke is megérte a többszöri látogatást, például este a világítás bekapcsolása után.

A magamfajta rajongó számára önmagában jó hír, hogy a versenypálya nyomvonala teljes egészében körbejárható. Még tovább emeli ennek a fényét, ha mindezt egy versenyhétvégét teheti meg az ember szalagkorlátok, gumifalak és meseszép oldtimer versenyautók között. A versenyhétvégén résztvevő autók kiállításán még pont le tudtam fotózni épségében azt az 1974-es Niki Lauda-féle F1-es Ferrarit, amit Charles Leclerc rommá tört a vasárnapi bemutató körén. Akit kevésbé csapott meg a benzingőz, az megnézheti a hercegi palotát, ahol minden nap dél körül van őrségváltás. Ezen kívül számos gyönyörű park is elérhető, köztük az Unesco kert. Szuvenír tekintetében a szokásos képeslap-hűtőmágnes vonalon kívül sok a kaszinós és Forma-1-es utalás. Nagy örömömre szolgált, hogy az egyik helyi modellautó szaküzletben volt Baumgartner Zsolt-féle 2004-es Minardi makett. Hiányoltuk ugyanakkor a csokizsetont a boltok polcairól. Fontos tudni, hogy hiába a huszonpár fokos tavaszi idő, a nap kegyetlenül tűz, naptejet mindenképp érdemes használni.

Végül álljon még itt néhány apróbb tapasztalat a teljesség igény nélkül. Láttunk helyi iskolai egyenruhát, tetőtéri iskolai focipályát, Puskás lábnyom lenyomatot sok más legendáéval egyetemben, és Vasarely óriás képet egy tetőteraszon. A hétköznapokon is jelentős rendőri jelenlétet tovább fokozta a versenyhétvége ténye. Az utcai WC-k zöme ingyenes, legfeljebb becsületkasszás.

Pezsgő és kaviár, mindenkinek, ami jár

Gasztronómiai szempontból elég csekély rálátásunk volt Monacora. Eleve szendvics partyra készültünk, és ettől csak kismértékben tértünk el. Plusz tátva maradt szájjal elég nehéz rágni. Ami egy kicsit mégis elhajlás volt, az a helyi McDonalds, ami semmiben sem tért el a máshol megszokott standardtól. Nem volt például ezüstkanál vagy aranyozott tányérok. Ellenben az árak is az általános szintet követték. Ezen kívül tervben volt még a legendás La Rascasse étterem felkeresése is egy ital erejéig, ám a késői nyitás és a csütörtök esti zsúfoltság távol tartott ettől a szándékomtól. A Nizzában már kipróbált szupermarket lánc helyi kirendeltségét (Carrefour) is felkerestük és az árak itt sem szálltak el, sőt.

Ahol minden szép vagy legalább más lehet

Összességében teljesen megérte a Monacói kiruccanás. A hely egyáltalán nem megfizethetetlen egy hozzám hasonló földi halandó számára, de természetesen nem is vesztegetik fillérekért az élményt. A sok séta alapos edzettséget kíván és elővigyázatlanul a leégés garantált. De a sebek begyógyulnak az élmény pedig egy életre szól.