Sétálunk, sétáljunk – valami új, valami más

Magazin 2022.08.18. Kiss Johanna, László-Kun Gábor

A tematikus fővárosi séták nem előzmény nélküliek. Aki kitartóan böngészi az internetet, esetleg a saját memóriáját, az felidézheti, hogy 2013-ban például III/III-as ügynök tematikájú, esetleg Szomszédok túra is elérhető volt a repertoárban. Előbbiben az állambiztonsági lakások között rendeztek sétát, utóbbi pedig az ország talán legismertebb sorozatát, pontosabban „teleregényét” járta körül valós helyszíneken a gazdagréti lakótelep ikonikus épületei között szociológus idegenvezetéssel. A paletta ma már lényegesen színesebb és bővebb, ugyanis jó néhány csoport kínál összesen száznál is több fajta bejárást számos izgalmas témában. Ezek közül szemezgettünk a teljesség igénye nélkül. Sorozatunk negyedik részében néhány nem annyira jól kategorizálható különlegesség közül szemezgetünk.

Bűnös város

Ez a séta nem csak gyilkosokról és kurtizánokról szól, hanem legalább annyira az erkölcsről, a bűn felfogásáról, netán egy elejtett tárca csendes zsebre rakásáról. Noha a túrán szó lesz borzasztó gyilkosságokról, érzéketlen elkövetőkről, híres kasszafúrókról, néhány megmosolyogtató példán azt is láthatjuk, hogy ezek a hétpróbás bűnözők hogyan buktak el az első ízben alkalmazott ujjlenyomat-azonosítás, netán egy leesett műszemöldök miatt.  A sétán kiderül, hogyan járult hozzá „kávéház város” a bűnözés terjedéséhez, és hogy az átalakuló társadalom hogyan fordította át a vidékről magával hozott nyers erőszakot komoly intellektust és felkészültséget megkövetelő csalásokká.

Mégis hol a nők helye?

Egy nő szerencsére ma már lehet űrhajós, és ülhet az Országház padjában is (míg a világ elmaradottabb térségeiben akár még az autóvezetést sem engedik meg nekik). De ez nem volt mindig így, sőt!  Nagymamáink, de inkább dédnagymamáink nem járhattak egyetemre, sőt, sokszor középiskolába sem. Tudáshoz egy nő csak otthon juthatott, képzettséghez pedig sehol sem. A Sétaműhely útvonala Veres Pálné szobrától indul, aki elsőként elégelte meg Magyarországon, hogy a nők háttérbe szorulnak az oktatásban. Kiderül, kik voltak az első nők, akik az egyetemen helytálltak a sok férfi közt, és karriert építettek egy olyan társadalomban, ahol kizárólag a férfiak voltak az értelmiség. A sétán megemlékezhetünk arról, ki kapott nőként először ügyvédi diplomát rózsaszín selyembe kötve, benézhetünk a Váci utcában az Angolkisasszonyok egykori kolostorába, kiderül, ki dolgozhatott először nőként az Egyetemi Könyvtárban és megtudhatjuk, hol alakult meg a Magyar Feministák Egyesülete.

Fáradt kutya a jó kutya

A városi gazdik bizonyára tudják, hogy szuper dolog egy közeli futtató, ha reggel-este le kell ugrani egy-egy rövid sétára. De az az igazi élmény a kutyának és a gazdinak is, ha bepakol a hátizsákba némi hideg élelmet, vizet, és irány a természet! A Budapesti Séták csapata a kutyás kirándulás élményét dobja fel azzal, hogy kitalálták a pilisi túraútvonalat és összehoztak egy szuper csapatot kirándulni szerető kutyusokból és gazdikból. A túra vezetője egy profi munkakutyás szakember, aki nevelési és kiképzési tanácsokkal teszi izgalmassá a velük töltött időt. Szervezési okok miatt a minimum létszám öt, a maximum létszám tizenöt kutya. A túrán a részvétel feltétele, hogy a kutya legyen oltott (oltási könyv szükséges) és féregtelenített, mikrochippel ellátott, behívható. A gazdinál legyen póráz, szájkosár, gondoskodjon a kullancs elleni védelemről. Agresszív kutya és tüzelő szuka nem vehet részt a túrán.

Budapest számokban

Ha minden gondolatod a számok körül forog és nem tudod elképzelni a napodat infografika és statisztika nélkül, akkor a Budapest számokban című Imagine sétát neked találták ki! A túra során a fővárosban fellelhető sok szépet adatba öntik, és Budapest legkeskenyebb, legnagyobb, legöregebb, legmagasabb, legrövidebb látnivalóit tárják eléd. Példának okáért a legidősebb fa, a legnagyobb találmány és a legkeskenyebb ház kerül terítékre. Ezen a túrán nem kell kikapcsolnod az agyad, csak tippelj és kalkulálj bátran!

+ A szerkesztőség javaslata: Tériszony-túra

Budapest és a magasházak viszonya számos vitának szolgált már alapjául. A tíz-tizenöt emelet magas lakótelepi házakon túl kevés igazán óriásméretű épülettel büszkélkedhet a főváros. A túra során fel lehetne keresni ezeket (újpalotai víztoronyház, Kassai téri magasház, SOTE torony, Körszálló stb), kitérve a múltra, úgy, mint a felhasznált bauxitbeton miatt visszabontott tetejű OTI-székház a Fiumei úton, vagy a jövőre rekorder, a MOL-torony bemutatásával.