Emlékezés az antik építészet kiemelkedő alakjáról – szobrot állítottak Hajnóczi Gyulának

Szeptember 14-én a Műegyetem Könyvtárában, valamint a Tudósok Szoborparkjában ünnepélyes emlékműavatásra került sor. A BME közössége Pecz Samu építész mellett, Hajnóczi Gyula akadémikus és építésztörténész professzor életéről emlékezett meg. A Műegyetem mindkét híres egyetemi tanár emlékére mellszobrot állított, valamint egy konferenciával és egy életrajzi kötettel helyezett nagyobb figyelmet a két férfi munkásságára. 

Hajnóczi Gyula Baján született, ahol tanulmányait a cisztercieknél végezte el. Egyetemi évei igencsak kalandosra sikeredtek: kezdetben Sopronban, majd Pécsett, végül Kolozsvárott járt olasz-magyar- művészettörténet szakokra. Három félév abszolválása után a II. világháborúban szolgált katonaként, ahol aztán hadifogságba került. Kiszabadulása után útja a Műegyetem építészmérnöki karára vezetett. Itt megszerezte diplomáját, sőt tanársegédként további éveket töltött a BME-n. Legjobban az ókori építészet foglalkoztatta, amely miatt 1954-ben beiratkozott az ELTE-re régészetet tanulni. Oklevelének kézhez kapását követően, 1961-ben ugyanitt bölcsészdoktori fokozatot szerzett, majd 1966-ban a Műszaki Egyetem doktora és kandidátusa lett. 

A tanári pályát igazán magáénak érezte: 39 éven át oktatott; adjunktus, docens, majd dékánhelyettes volt. Emellett számos publikáció és szakkönyv megírásával dicsekedhetett. Kutatásaiban az építészeti tér értelmezésének problematikáit vizsgálta. Tanulmányozta az antik térformákat és -kapcsolatokat, illetve az ókori építészetben megfigyelhető térszemléletfejlődést is. Nevéhez egy önálló térelmélet megalkotása is fűződik, melyben az építészeti alkotás objektív értékelésére tett kísérletet az építészeti tér analitikus elméletének megalkotásával. Ezen írását az Akadémiai Kiadó magyarul és németül is megjelentette.

Hajnóczi az 1950-es években műegyetemi oktatóként több dunántúli kastély – nagycenki Széchenyi-, lovasberényi Cziráky-, fertődi Esterházy-kastély –, felmérésében és helyreállításában segédkezett. Az aquincumi romkert archaelógiai parkká alakításában is nagy szerepe volt, illetve a szombathelyi Ízisz-szentély helyreállítása is az ő nevéhez fűződik. Munkáit tanítványai is segítették; az egyetem Építészettörténeti Tanszékének ókori részlege végezte az Aquincum, a balácapusztai római villa, a kővágószőlősi mauzóleum, a Gorsium római romok, a Valcum városfala és városkapuja, valamint a Balatonfűzfő római romok feltárását és helyreállítását.

Hajnóczi nemzetközileg is elismert szakembernek számított. 1964-ben az UNESCO szervezésében feltárásokat végzett Núbiában, és ő vezette az osztrák Carnuntum romjainak felmérését is. Tagja volt az MTA Építészettörténeti és Elméleti Bizottságának, az Építészetelméleti Albizottságnak, a Magyar Építőművészek Szövetségének, valamint a Régészeti és Művészettörténeti Társulatnak. Szakmai elismerését egy Kossuth- és egy Ybl Miklós-díj, illetve a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választása is jól igazolja. Utóbbi kitüntetést halálának évében, 1996-ban kapta meg. Sírhelye az Óbudai Temetőben található, melyet a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánított.