Uncsi a munkád, hasznos vagy-e?

2020. szeptember 2-án elhunyt David Graeber amerikai antropológus. Nevéhez számos jelentős munka kapcsolódik az utóbbi évtizedekből, de a társadalomtudományos közösségen túl a legtöbben talán a 2018-ban megjelent, magyarul is olvasható Bullshit munkák kapcsán ismerhetik a nevét. A definíció így szól:

„A bullshit munka olyan fizetett munkakör, amely annyira értelmetlen, szükségtelen vagy káros, hogy még az azt betöltők is képtelenek létezését indokolni, miközben a munkakör betöltésének egyik feltétele kötelességüknek érezni, hogy ezt ne mutassák ki.”

Két igazán fontos tényező található ebben a meghatározásban. Az egyik, hogy az adott munka értelmetlen, szükségtelen, hovatovább káros, a másik pedig, hogy a dolgozó maga is tisztában van azzal, hogy munkája nem több, mint bullshit. Sokan talán el sem hinnék elsőre, milyen óriási összegeket költenek cégek olyan alkalmazottakra, akik valójában semmi értelmeset vagy hasznosat se csinálnak. Habár erről nem esik szó a kötetben, de erős a feltételezés, hogy az értéktelen munkák eloszlásában földrajzi tényezők is szerepet játszhatnak, magyarán, hogy inkább a nagyobb cégekkel rendelkező városokban találunk olyan munkaköröket, amiket bár alapvetően jól megfizetnek, semmi hasznuk sincs. Emiatt nem is feltétlen fogja mindenki elhinni, hogy egyáltalán léteznek ilyen munkák, mert a saját környezetében nem látja viszont ezt a formát. A 20. század első felében pedig még azt jósolták, hogy az évszázad végére a technológiai fejlettség és a szervezettség hatására tizenöt órás munkahetek várhatnak ránk, ami jóval több szabadidőt, és nem utolsó sorban fizikális és mentális kipihentséget jelenthetne. Ugyanakkor, ha körbenézünk az ismeretségi körünkben, a legkevésbé sem heti tizenöt órában dolgozó, mentálisan és fizikálisan kiegyensúlyozott emberekkel találkozunk, sőt.

A Graeber könyvében sokféle bullshit munkát taglal, valóságos osztályozási rendszert vezet be rájuk. Elsőként a biodíszletekről értekezik, akiknek egyetlen szerepe, hogy létezésükkel emeljék a főnök presztizsét. Említi a hiénákat, akik agresszíven akarnak eladni valami felesleges és lényegtelen dolgot. Nem feledkezik meg a kármentőkről, akik a kreatív munka és az érdemi megoldások helyett csak toldozzák-foltozzák a termékeket. Szó esik alibimunkásokról, akik az igényeket felmérik, de a munkát már nem ők végzik el. A kategorizálást a hajcsárokkal zárja, akik bullshit munkákat teremtenek és delegálnak másoknak.

A szerző részletesen taglalja a munka presztizsének és morális értékének teológiai hátterét, a munka pusztán gazdasági, illetve gazdasági és politikai megítélésének különbségét, de számos érdekfeszítő leírást kapunk közgazdaságtanról, társadalomelméletről, a modern kapitalizmus kialakulásának hátteréről, valamint a kortárs és nagyszabású nemzetközi cégek belső felépítéséről és működéséről. Felvértez minket (majdnem) mindennel, ami ahhoz kell, hogy megértsük, miért és milyen úton-módon alakult ki a munka világának ez a bosszantó fekete lyuka.

A szerző erős, vaskos megállapítása szerint minél értelmesebb valakinek a munkája, annál kevesebb pénzt kap érte. Tény és való, hogy egy tanár mindig kevesebb fog keresni, mint egy bankvezér, de még mindig többet kap, mint egy segédtakarító. Mivel a hasznosság fogalma is nehezen definiálható, meglehetősen ellentmondásos, ezért ez az állítás picit demagógnak hat. Graeber azt állítja, több forrása is arról számolt be, hogy miután ráébredt élete ürességére, felmondta a sok esetben jól fizető vállalati állását és inkább takarítónak állt. A takarítók munkaköre nem különösebben elismert, társadalmi hasznuk mégis megkérdőjelezhetetlen. Az ilyen legendákat némi kétkedéssel olvastam.

A szerző megoldással is kecsegtet a bullshit munkák terjedésének megfékezésére, mégpedig az alapjövedelmet. Ugyanakkor csak a könyv utolsó pár oldalán dobja fel az ötletet, kikötve, hogy a könyve nem az alapjövedelemről szól, hanem a címnek megfelelően a bullshit munkákról.  Az utolsó 5 oldalon felvetni egy ötletet egy 250 oldalon át taglalt problémáról igencsak felemás érzetet kelt, mintha Graeber nem igazán tudta volna írás közben, hogy mire futtassa ki a művet.

Pár segítő kérdést mindenképp érdemes megfogalmazni magunk felé a könyv olvasása után. Mekkora a haszna az általam végett munkának? Ment-e a világ előbbre az általam végzett munka közvetlen, esetleg közvetett hasznos hatásai nyomán? Mit csinálnék, ha nem ezt és nem itt dolgoznám napi X órában? Bármik is a válaszok, tanulságos szembenézés lehet.