Az 1956-os forradalom bölcsője

Sokan az 1956-os forradalom bölcsőjeként tekintenek a műegyetemi történésekre. Az október 23-i eseményeket megelőzően az egyetemi ifjúság, így a Műegyetem hallgatói is kifejezték elégedetlenségüket a hallgatók és az oktatáspolitika helyzete miatt. Az egyetemi széttagoltság, a támogatások hiánya valamint a zsúfoltság ellehetetlenítette a kutatásokat, laborgyakorlatokat. Ekkoriban a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) és az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem (ÉMKE) felsőbb utasításra egy épületben működött. Ezek mind hozzájárultak ahhoz, hogy az elégedetlenség fokozódjon.

A forradalmi események kiindulópontja az október 19-én megtartott diákgyűlés volt. A hallgatók 15 pontban foglalták össze követeléseiket. Ilyen volt többek között a mérnökök erkölcsi és anyagi megbecsülése, a fiatal mérnökök szabad munkavégzése, az egyetemi autonómia visszaállítása, Farkas Mihály és társai ügyének újratárgyalása.

Az október 20-ai egyetemi tanácsülésen megjelent hallgatókat Gillemot László, a Műegyetem akkori rektora, egyetértéséről és támogatásáról biztosította, egészen addig, amíg a szervezkedés az egyetem nyugodt működését nem befolyásolja. Ezen felül engedélyezte az október 22-ei nagygyűlés összehívását. A magyarországi eseményekkel párhuzamosan több lengyel városban is szovjetellenes megmozdulások kezdődtek, amelyek hatására a diákszervezkedés rendkívüli módon felgyorsult.

Október 22-én, délután megkezdődtek az ülés előkészületei, amelyre az előkészítő bizottság 25 pontban fogalmazta meg a határozati pontokat, valamint döntés született arról is, hogy az oktatók szintén részt vesznek a gyűlésen.  A nagygyűlés 15 órakor vette kezdetét a központi épület aulájában. Ezen közel 4-5 ezer hallgató és oktató vett részt, több egyetem képviselői felszólaltak. Cholnoky Tibor az ÉMKE rektora biztosította a megjelenteket az egyetemi tanács támogatásáról. A hallgatók kinyilvánították a MEFESZ-hez (Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége) való kapcsolódásukat és 14 pontos határozatot fogadtak el a követeléseik összefoglalására. Ezek többek között az egymásért és a lengyelországi eseményekért vállalt szolidaritás, a szovjet osztagok kivonása az országból, a tejes sajtószabadság valamint az új kormány megalakítása voltak. A késő esti órákban delegációk indultak a Rádióhoz és a Jövő Mérnöke újsághoz a pontok publikálásáért. A teljes program megjelentetésére azonban egyik sajtó sem vállalkozott, ezért a hallgatók maguk osztották az utcákon és a gyárakban a röplapokat.

Aztán egyszer csak elérkezett október 23. Az egyetemen ugyan reggel 8-kor elkezdődtek az órák, azonban rektori utasításra a tanítás délben befejeződött. A két egyetemen tanácsülést tartottak, melyen a délutáni tüntetésről esett szó, amit a Belügyminisztérium csak kettő körül engedélyezett. Ezt Fekete Károly belügyminiszterhelyettes jelentette be, valamint a Magyar Rádió közleményben ismertette. 

Délután fél három-három óra körül indult a felvonulás a Műegyetem udvaráról a Budafoki kapun keresztül. Vörös, valamit címer nélküli zászlókkal vonult végig a tömeg a Bem-térig. Némán. Jelszavak nélkül. Majd megszületett a forradalom jelképe: a szovjetista címertől megszabadított lyukas zászló. A tömeg nagyobb része visszavonult a Műegyetemhez, kisebb részük a Rádiónál és a Városligetben maradt.

Másnap közlemények hangzottak el az egyetem diákbizottsága nevében a Nagy Imre kormány támogatására. Az egyetem épületeiben egyre többen gyülekeztek és egyre többen vettek magukhoz fegyvert is. Az egyetem polgárai valamint az általuk képviselt értékek, bátorságuk és összefogásuk hatalmas társadalmi megbecsülést váltott ki a polgárokban és tette a Műegyetemet a forradalom kulcsfigurájává. 

A hallgatók más módon is részt vettek a forradalomban: beszálltak a vöröskereszt munkájába, bekapcsolódtak a Forradalmi Nemzeti Bizottságba.

Október 25-én megalakult az Egyetemi Forradalmi Bizottság, majd pár nappal később a nemzetőrség, melyben a résztvevő, felfegyverzett egyetemisták száma 500-1000 lehetett. Főképp a főbb épületek védelmére rendelték ki őket, valamint harckocsikkal fegyverkeztek fel arra az esetre, ha a szovjet csapatok a főváros felé indulnának. 

A Műegyetem polgárai teljes egységként működtek. A hallgatók mellett az oktatók is bekapcsolódtak a forradalmi tevékenységekbe. A forradalmi bizottság 30-ai ülésén az egyetemek egyesítését és az oktatók politikai nézetét tárgyalták: biztosították a hallgatókat a támogatásukról.

November 4-e után már nem folytak a harcok a Műegyetem területén és a diákszállókban. A küzdelem kilátástalannak bizonyult. Marián István, a diákszálló felelőse, a Hadmérnöki Kar oktatója a harc elkerülését javasolta. Ezt követően az egyetem területét szovjet csapatok szállták meg, ezen idő alatt csupán a rektor és néhány dolgozó léphetett be az egyetem területére.  A hónap közepén megkezdődött az egyetemi épületek helyreállítása és a károk felmérése, valamint az egyetem dolgozói újra elfoglalták a munkahelyüket. A BME vezetése 1957. január 12-én alakult meg újra, majd a tanítás február 4-én, illetve 11-én indult el. 

A felelősségre vonások és megtorlások a Műegyetemet sem kímélték: A MEFESZ vezetőit sorra letartóztatták, megindultak a hallgatók elleni fegyelmi tárgyalások. A Műegyetem hallgatóinak 15%-a, valamint 63 oktatója disszidált, a lemorzsolódott hallgatók aránya elérte a 32%-ot. A hallgatók fegyelmi ügyeit a dékánok vezette bizottságok, míg az oktatókét a minisztériumok vizsgálták. A rehabilitáció csupán 35 évvel később, 1991-ben kezdődött.

Tehát mi is a Műegyetem szerepe az 1956-os forradalomban? Szolidaritás. Összefogás. Bátorság. Egység és kitartás.