Demokrácia és egyenjogúság a színház világában

Mi a színház szerepe a mai társadalomban? Mit lehet tenni azért, hogy ne csak sötétben csendben ülő és tapsoló nézők legyünk? A Rakpart3 munkatársai közösségi programjaikkal egy új színfoltot jelentenek a Szkéné Színház életében. Tevékenységükről és motivációikról beszélgettem Szemerédi Fannival és Hodászi Ádámmal.

El tudnátok mondani pár szóban, mi is az a Rakpart3?

Fanni: A Szkéné egy független színház, ahol profi alkotók készítenek produkciókat. Mi egy kisebb csapat vagyunk a csapaton belül – a színház közösségi része. Minden úgy működik, mint más színházakban: a nézők bejönnek, a sötétben megnézik az előadást, tapsolnak a végén, majd hazamennek. Mi a Rakpart3-mal ezeket a határvonalakat próbáljuk egy kicsit megbontani, elmosni. Célunk, hogy a nézők is elmondhassák a véleményüket, ezáltal alkotóvá válhassanak. 

Ádám: A Szkéné Színház ifjúsági és közösségi műhelye, amit hárman csinálunk Szivák-Tóth Viktor szakmai vezetővel. Két részből áll a tevékenységünk: egyfelől a középiskolás osztályoknak kínálunk háromlépcsős foglalkozásokat a színház előadásaihoz, másfelől a felnőtteknek, egyetemistáknak szervezünk programokat. 

Mi a szakmai végzettségetek, illetve a Rakpart3-ban mi a pontos feladatkörötök?

F: Mind a hárman más területről érkezünk, de mindenki dolgozott már színházban valamilyen formában. Sok egyéb mellett drámapedagógusok is vagyunk. Ez a szakterület a színház és a pedagógia határvonalán helyezkedik el; itt találkozik össze hármunk különböző képzettsége. A szakmai munkából mindannyian kivesszük a részünket: szeretjük megtervezni és levezetni a foglalkozásokat, játékokat. Az operatív teendőket pedig – szervezés, kapcsolattartás, időbeosztás, kommunikáció – felosztjuk magunk között. 

Kinek az ötlete alapján, és hogyan indult a projekt?

Á: Valamikor 2018 őszén odaléptem Fannihoz azzal a kérdéssel, hogy nem kellene-e egy jó ifjúsági program a Szkénének? Innen indult a folyamat, amiről Viktor érkezésével egyértelművé vált, hogy nemcsak ifjúsági, de közösségi is lesz. A 2019/20-as évadban indultunk, amit egy féléves otthoni és közös munkából álló tervezés előzött meg. Összejártunk, pályázatokat írtunk, ötleteltünk, beszélgettünk, képeztük magunkat. 

Tudnátok egy-két mondatban mesélni a programokról?

Á: Kezdem a Mindenki.ért fantázianevű háromlépcsős programmal. Középiskolások számára 13 előadást és egy drámaórát ajánlunk: amennyiben eljönnek egy szkénés előadásra, mi egy héttel a színházlátogatás előtt kimegyünk hozzájuk az iskolába, ahol egy felkészítő foglalkozást tartunk. Az előadás után egy héttel ismét ellátogatunk hozzájuk, és feldolgozzuk a látottakat. Játékos, közvetlen és kötetlen programot kínálunk.
Ehhez kapcsoltuk az idei évad elején a pedagógusoknak szóló Nyílt Napot. Idén szerveztük meg először, nagyon jó élmény volt. Személyesen találkozhattak egymással és velünk azok a középiskolai tanárok, akiket érdekel a színház világa. Megosztották tapasztalataikat, megismerték egymást, valamint a mi munkánkat és kínálatunkat is. 

F: Felnőtt programjaink havonta háromszor, javarészt az esti előadást követően zajlanak. Ilyen például a Rendhagyó közönségtalálkozó, amikor az egyik alkotó és a nézők találkozhatnak egymással, egy kötetlen, közös beszélgetés alkalmával. A Kulisszajárás során az aznapi előadás nézői körbejárhatják magát a színházat. A Dumapart pedig alkotók nélküli találkozó, ahol olyan témákról, kérdésekről, problémákról beszélgetünk, vitatkozunk és játszunk, amiket az aznap esti előadás kínál. Ilyenkor felvetünk kérdéseket, de inkább arra vagyunk kíváncsiak, hogy a nézők mit láttak, hogyan hatott rájuk a mű. Ezeken kívül van egy, az előadásoktól különálló séta, amely során havonta egyszer, vasárnap délelőtt egy művészettörténésszel, Görbe Márkkal (esetleg online be lehetne itt linkelni Márk interjúját) járjuk körbe a Műegyetemet – több helyszínt útba ejtve. Erre külön jegyet kell vásárolni. 

A többi program ingyenes?

Á: Igen. Az előadásokra meg kell venni a jegyet, de az utána lévő foglalkozások ingyenesek. A BME-s diákoknak azonban 50%-os kedvezmény jár a jegyekre! Sőt, ha valaki épp itt  jár a K épületben este 8-9 óra között, és látja, hogy az előadás után kezdődik egy program, nyugodtan beülhet attól függetlenül, hogy látta-e vagy sem az aznapi darabot. 

F: Egyébként a DumaPart első verzióját műegyetemistákkal együtt fejlesztettük ki. Megkérdeztük a véleményüket, majd velük teszteltük a játék szerkezetét.

Szerintetek a közönség soraiban mennyi BME-s foglal helyet?

Á: Sajnos a túlnyomó többség nem az, pedig mindig vannak kedvezmények kifejezetten számukra. Például, a BME-kuponnal ha vesznek három jegyet, a negyediket ingyen kapják. 

F: Sok itt tanuló egyetemista nem értesül ezekről a kedvezményekről, sőt talán azt sem tudják, hogy a BME épületében létezik egy profi színház. Pedig amíg BME-s az ember, szerintem igazán érdemes kihasználni azt, hogy féláron látogathatja a színházat. 

Mit tapasztaltok, milyen a látogatottság, valamint a közönség összetétele?

F: A felnőtt programjainkon vannak visszatérő arcok, sőt van olyan néző, aki aszerint válogatja, hogy egy adott hónapban melyik előadásra jön el, hogy van-e utána Rakpart3-program. Egyébként nagyon változatos mind a látogatottság, mind a közönség – mindkettő nagyban függ az adott este előadásától.

Á: Átlagosan 20-30 ember szokott maradni előadás után. A résztvevők 99%-a úgy megy haza, hogy adott neki valamit a foglalkozás. Néha van egy-két ember, aki a program közben elmegy, de a legtöbben hálásak, hogy lehet beszélgetni, alkotni, közösen feldolgozni az élményt.

Mi a legfőbb különbség az iskolások és a felnőttek programokon tanúsított viselkedése között?

Á: A gyerekeket sokkal könnyebb bevonni, mert rögtön őszinték, nyitottak. Energikus, azonnali reakciókat mutatnak, amikkel könnyen lehet tovább dolgozni. Gyakran még ahhoz is van kedvük, hogy jeleneteket készítsenek, szerepbe lépjenek.

F: A felnőttekkel másképp játsszunk, ugyanis már a “játék” szó sokak számára furcsán hat elsőre. Ám amikor kipróbálják, rájönnek, hogy nagyon is szeretnek “játszani”, vagyis kötetlen formában elmondani a gondolataikat. 

Mi a fő célotok ezekkel a programokkal?

Á: Szeretnénk, hogy a néző alkotóvá is váljon, és hogy a színházi előadás ne csak annyit jelentsen, hogy egyes emberek a fényben játszanak, míg mások a sötétben ülnek. Fontos, hogy a sötétben ülők alkotói és tovább gondolói legyenek annak, amit átéltek. Az ő véleményük pont ugyanannyira értékes, mint azé, aki fölmegy a színpadra. Ebből a szempontból valahol a demokratizálódásért és az egyenjogúságért is teszünk.

F: Fontos, hogy a színház hasznos része legyen a mindennapi életünknek. Segítségével kérdéseket tehetünk fel, és megkereshetjük saját válaszainkat. Ennek számtalan formája jelenik meg ezeken az esti programokon. Volt, hogy tárgyakból készítettünk installációt, de született szabadvers is, melyet soronként írtunk közösen. A vita visszatérő forma nálunk: azáltal, hogy kimondjuk az érveinket és meghallgatjuk az ellenérveket, mélyebben bele tudunk menni egy-egy témába, és megtanulunk egymásra is jobban figyelni.

Milyen készségeket fejlesztenek ezek a foglalkozások?

F: Ezek a tevékenységek érintik, fejlesztik például a kommunikációs készségeket, építik a vitakultúránkat, változatosabbá teszik a társas érintkezést, és persze esztétikai kódokat nyitnak meg. A középiskolásoknál ezek fejlesztése, a felnőtteknél ezek újbóli előhívása történik. A szabad véleménynyilvánítás, valamint a másik érveinek megértése és elfogadása hasznos részei alkalmainknak. Sőt: a vizualitás és a mozgás is előtérbe kerül. Az, hogy a néző alkotóvá válik, azt is jelenti, hogy a színház eszközeit és elemeit is használjuk gondolataink kifejezésére.

Milyen visszajelzéseket kaptok?

F: Alapvetően pozitívakat. Sokan meglepődnek, hogy egy ilyen alkalom mennyit hozzátesz az előadás értelmezéséhez. Szerintem ilyenkor kinyílnak és felszabadulnak az emberek; egy tartalmas beszélgetés mindenkinek jólesik. Ki vagyunk éhezve az ilyen fajta személyes, őszinte viszonyra. 

Hogyan népszerűsítitek a programokat?

Á: Sokszor beszédtéma az, hogy mi csinálunk-e olyat, amivel az RTL Híradóban vagy a Fókuszban lehetne szerepelni. Egyáltalán, hogy a fontos dolgokról valóban ott kapunk-e hírt, és, hogy vajon mennyire populáris, amit mi csinálunk? Volt arról szó, hogy TikTok csatornát és Instagram oldalt kellene indítanunk, de mostanában afelé hajlunk, hogy inkább a személyes kapcsolat kialakítása a cél, mintsem a népszerűség. Lassan építkezünk, emberi módon, ami úgy néz ki, kifizetődik, mert a Covid alatt és azóta is emelkedett a nézőszám. 

F: Kérdés persze, hogy mit jelent a „népszerűség”. Talán manapság maga a színház az, ami nem a tömegszórakoztatás eszköze, szemben például a filmekkel vagy a sorozatokkal. A Szkéné profilja szerint elsősorban nem szórakoztató színház. De azt látjuk, hogy nagyon sok ember van, akinek nagy igénye lenne arra, hogy elsősorban ne szórakozni járjon színházba, hanem a körülötte lévő világról gondolkodhasson egy-egy művészi alkotás révén. 

Az iskolások számára viszont közvetlen népszerűsítés történik…

Á: A középiskolásoknál az a cél, hogy az is közelebb kerüljön a színházhoz, aki előtt eddig ismeretlen volt, vagy nem kedvelte. Nekem fiatal tanulóként volt olyan kötelező színházlátogatással kapcsolatos élményem, hogy egy olyan helyre megyünk, ahova szépen fel kell öltözni, és csöndben végig kell nézni egy unalmas előadást. A Szkénében persze izgalmas, inspiráló előadások vannak. Számunkra az a fontos, hogy a diákok megszólítva érezzék magukat és tudjanak kapcsolódni a darabhoz – saját nézőpontjukból. Ha pedig nem élvezték, akkor képesek legyenek megfogalmazni, hogy miért nem az ő színházuk volt. Lehet, hogy valaki később egyetemistaként visszaemlékszik ezekre a foglalkozásokra, és mondjuk randihelyszínként a Szkénét választja, vagy felnőttként rendszeres színházlátogató lesz. 

Mik a jövőbeli tervek?

Á: Az előző évad végén kimondtuk, hogy új programot nem fejlesztünk a 2022/23-as évadban, ám megduplázzuk a háromlépcsős kínálatot. 

F: Most arra próbálunk törekedni, hogy a meglévő programjainkkal minél több embert elérjünk; például a BME-n belül is. Folyamatosan dolgozunk, és a visszajelzések alapján fejlesztjük a foglalkozásainkat.