Nincs még itt a világvége

A fenntarthatóság nem csak korunk egyik trendi hívószava, hanem elsősorban tényleges terveket és kivitelezést igénylő célja. A Műegyetem elkötelezett a környezetvédelemben, az energiatakarékosságban, a klímakrízis lassításában, fontos számára az élhető jövő megteremtése, az ökoszisztémák megőrzése. Ezt nem is bizonyíthatja jobban más, mint az egyetemen folytatott azon tanulmányok sora, melyeket november 25-én a “BME a fenntarthatóságért” konferencián mutattak be a workshopra jelentkezett és beválogatott oktatók, kutatók, doktori hallgatók.

Bár alapvetően az esemény az érintett területen dolgozó, tudományos munkatársak networking és tudásvagyon megosztásának célját szolgálta, külsős vendégeknek is szabad volt a látogatás. Ily módon jutottam el én is a Q épület B1 részére, miután sikeresen átverekedtem magam a Nyílt Napra érkezett középiskolások tömegén. 

Egy félórás megnyitót követően − melyet Czigány Tibor, rektor köszöntője indított −, elkezdődött kilenckor az első előadáskör. Az alkalmat két turnusra, és az alábbi öt témakörre bontották:

• A fenntarthatóság társadalmi és gazdasági vonatkozásai szekció
• Hulladék, műanyagok, biodiverzitás, újrahasznosítás és fenntarthatóság a kémiában
• Fenntartható energetika
• Település fenntarthatóság és az élelmiszerek fenntartható előállítása
• Lég-, talaj- és vízszennyezés, vízgazdálkodás, valamint karbon kibocsátás és a globális felmelegedés.

Mivel fizikai képtelenség mindenhol egyszerre jelen lenni, így nem sikerült mindenhonnan új tudást beszereznem. Laikusként a megnyerő címek vonzottak be, és így esett, hogy először a földszint folyosójának végéig sétáltam, ahol egy majdnem üres terem fogadott. Idővel aztán összegyűltünk egy családias létszámban, de hamar világossá vált számomra, hogy az egyébként közérthető módon bemutatott kutatások nem feltétlenül szolgálnak egy szakavatatlannak sok felhasználható információval. További választásaim azonban érdekfeszítőbb vizekre (néha a szó szoros értelmében) kormányoztak. 

Három kérdéskörről számolok be, melyek főleg azért tűntek ki, mert roppant élvezetes stílusban adták elő az esetenként nem túl boldog eredményt.

Dr. Tömösközi Sándor, akinek több szempontból is ízes a témája, többek között a gabonatudománnyal foglalkozik. Érdekes adattal szolgált például a húsfogyasztás nélküli étkezés fehérjepótlására, amire a malomipar melléktermékei szolgáltathatnák a megoldást.

A Balaton fenntartható vízszintszabályozása a közmédiának is népszerű tárgya, különösen nyaranta. Honti Márk nem túl rózsás helyzetét árulta el szeretett tavunknak, végső soron azonban nem reménytelen a tényállás. Kiemelte, hogy ez egy szakpolitikai probléma, a kimutatásokkal már régen tisztában van minden érintett szerv. A zord valóságot azonban a vízgazdálkodás szakértője olyan lendülettel és humorral tudta tálalni, hogy tizenöt perc elteltével már szinte nem is hangzott komornak az igazság, miszerint ma 30%-al kevesebb víz kerül a Balatonba, mint 20 évvel ezelőtt.

Az előadássorozatok velejárója a csúszás. A vonatom indulásának időpontja közeledett, de még egy beszámoló hátra volt, melyről utólag úgy hiszem, kár lett volna kihagyni. Igazi személyes meglepetésként ért, hogy a CO2 megkötésére képes bányameddő tartalmú mészhabarcs kifejlesztése milyen izgalmakkal járhat. Török Ákos lézer pointer helyett táblaszivacsos partvisnyéllel a kezében magyarázta nekünk a nanoőrölt bazaltok szerepét a jövő építőiparában, a légköri szén-dioxid csökkentésének titkát.

A beszámolók anyagát és stílusát csak elhinni lehet, átélni már nem. A tartalmas rendezvényt, az általam utoljára látogatott szekció elnöke, Kaderják Péter (BME Zéró Karbon Központ vezető), ezzel az üzenettel zárta le: a fenntarthatóság kérdésének megválaszolásához olyan szakmai kompetenciákra van szükség, melyek mind megtalálhatóak az egyetemünkön, és örvendetes a BME azon kezdeményezése, amely a területek közötti kommunikációt szorgalmazza. Reméli, hogy további kapcsolatokat és együttműködéseket szülhet a konferencia.