„Nagyon sajnálom, bocsáss meg kérlek” – miért olyan nehéz kimondani?
Magazin
A bocsánatkérés fő nehézsége egy rövid mondatban összefoglalható: sérti az önértékelésünket. Azt érezhetjük általa, hogy elveszítettünk egy „harcot” és meg kell hunyászkodnunk a másik fél előtt. Az igazságunkhoz való ragaszkodással pont ezt próbáljuk elkerülni, de a pillanatnyi önigazolás és elégedettség érzése vajon kárpótolhat egy általunk fontosnak tartott személy elvesztéséért?
Az önértékelés sértésén túl a rossz gyermekkori élmények is felelősek lehetnek azért, ha valaki nem tanult meg bocsánatot kérni. A „várok valamire” típusú szülői magatartás olyan bocsánatkérést kényszerít csak ki, ami nem takar valódi érzelmeket és megbánást. A szülői hatalomgyakorlás és a dominancia ilyen jellegű kifejezése inkább elrettentő, és kialakíthatja azt a hozzáállást, hogy a konfliktuskerülő személy minden helyzetben bocsánatot kér, de ezáltal hiteltelenné válik a kommunikációja.
Hogyan kell tehát jól csinálni? Az általánosításokat felejtsük el, próbáljuk meg konkrétan megfogalmazni, hogy mit csináltunk rosszul. A tetteinkre magyarázatot adhatunk, de ne keressünk semmiképp sem kifogásokat (vagyis a „sajnálom, de…” típusú mondatokat el kell felejteni). Próbáljuk megérteni, hogy a másik min ment keresztül, képzeljük magunkat a helyébe, és fejezzük ki az empátiánkat. A jó bocsánatkérés utolsó kulcseleme a viselkedésünk korrekciója, a jóvátétel. Azonnali hatást és eredményeket viszont nem várhatunk, hiszen a bizalom újraépítése komoly munka, és nem megy egyik pillanatról a másikra.
Bár kevésbé egyértelmű, de nem csak a „sajnálom, de…” típusú mondatok tartoznak a tiltott kategóriába: a „sajnálom, hogy így érzel/ezt hiszed” szintén nem megfelelő módja annak, hogy elnézést kérjünk. Ne éreztessük a másik féllel, hogy téved, vagy éppen túlérzékeny, mert ezzel is csak a felelősségünket hárítjuk. Az „én sem vagyok tökéletes” egy újabb felesleges szófordulat, ami sajnos túl gyakran hangzik el ilyen helyzetekben: a megbántott személy nem azért szomorú, mert nem vagyunk tökéletesek.
A bocsánatkéréseknél fontos szerepe van az időnek is: ha minket bántott meg valaki, ne tartsuk magunkban, hanem magyarázzuk el a másiknak, miért érezzük magunkat szomorúnak. A megbántó fél pedig sose bízzon abban, hogy az idő begyógyítja a sebeket: ez sajnos nem igaz, a kellemetlen érzések évek múltán is felbukkanhatnak. Ne hagyjuk, hogy elmérgesedjen a helyzet vagy elhidegüljünk egy szerettünktől, barátunktól: mutassuk inkább meg, hogy felelősségteljes felnőttként képesek vagyunk kimondani: hibáztam, és sajnálom, amit tettem. Arra törekszem majd a jövőben, hogy ez többet ne forduljon elő.
Források:
- mindsetpszichologia.hu/egy-oszinte-bocsanatkeres-anatomiaja
- mipszi.hu/hir/160419-bocsanatkeres-kulcselemei
- marieclaire.hu/lelek/2020/01/26/5-lepes-amivel-tonkretesszuk-a-bocsanatkerest/
- megoldaskozpont.com/bocsanatkeres/