Kirándulás Budapesttől nem is olyan messze – A varázslatos Kő-hegy

Magazin 2023.03.04. Sándor Lili
Fotó: Wikipedia

Még a hétvégén kinéztünk egy szép keddi napot Dobogókőre való kirándulás reményében – az időjárás jelentő appok szerint kifogtuk volna az egyetlen napot, melyre napsütést ígértek a meteorológusok.

Az egyetemhez közel a Szent Gellért téren felszálltunk egy 19-es villamosra és egészen a Margit-szigeti HÉV állomásig utaztunk el. Ott átszálltunk a vasútra, egy-egy fejenként 125 forintos kiegészítőjeggyel a markunkban. Az utazás nosztalgikus volt, őszintén bevallva egyikőnk sem ült a legutolsó gimnazista osztálykirándulás óta a metró-villamos-vonat furcsa egyvelegét alkotó járművön.

Egy gyors átszállás volt a budai (belső) HÉV és a szentendrei (külső) HÉV vonalak között, ekkor megejtettünk egy határozottan jó automatás kávét. A megbeszéltek szerint a terv az lett volna, hogy Pomázon leszállunk és felszállunk egy Dobogókőre tartó buszra, megejtünk egy nagyjából 4 órás körtúrát, majd megismételjük a busz-HÉV-HÉV-villamos útvonalat. 

Azonban kicsit figyelmetlenek voltunk és megcsúsztunk az időrenddel. Amikor Pomázra megérkeztünk, már elment előttünk vagy 10 perccel a Dobogókőre tartó járat – ami megjegyezném, hogy kettő óránként jár csak. Elkeseredettségünkben megkérdeztünk egy buszvezetőt, mivel juthatnánk közelebb. A következő busz Pilisszentkeresztre indult, ami 6-7 kilométerrel messzebb tett volna le minket a célunktól. Tanulság: ha késve indulsz túrázni, akkor érdemes leellenőrizni az alternatívákat. Habár őszintén, így csak kalandosabb lett az utazás. 

Elindultunk Pomáz belseje felé a megállótól és elkezdtünk követni egy zöld túraútvonalat. A jelzések átvittek Pomáz családi házakkal teli kisutcáin, majd egy jó 30 perc séta után elértük a Kő-hegy lábát. A felmenetel nem volt gyermekjáték, de annál csodálatosabb volt a környezet. A hegy egyészen a lábától kezdve tele van fával, ösvények vezetnek felfelé és igen nehéz eltévedni. A kedvenc részem az volt, amikor átkeltünk egy apró, színes fapallókkal lerakott hídon, ami közvetlenül a Csepel-forrás mellett volt. A forrást az 1930-as évek környékén a Csepeli Vas- és Fémmű kiránduló munkásai fedezték fel és adtak neki nevet.

Sűrű erdőben való barangolás és meredek hegymenet után a tetőre felérve a túraútvonal elvezetett a Petőfi-kilátóhoz. Az ott elénk táruló kilátást nagyon nehezen kapja lencsevégre bármilyen elektronikus eszköz: el lehet látni innen Pomáz házaira, különböző vonulatokra és itt-ott még a Duna is megcsillan, ha nagyon figyelünk. Az élményt fokozza az is, hogy a költő maga is szemlélte az innen elterülő tájat 1845-ben. 

A kilátónál másik érdekességet is könnyen felfedezhetünk: Napóleon kalapja egy jellegzetes andezitszikla, ami a kőzetrétegek folyamatos kopásával igen érdekes helyzetben jött létre.

A kilátótól alig pár percnyi sétára található egy agyagos horpadásban kialakult tó. Anno még csónakáztak is a víztükrön, de ma már alig van benne némi víz. A tóval szinte szemközt helyezkedik el a Kő-hegyi menedékház, azonban legnagyobb sajnálatunkra nem volt nyitva. A menedékház híres az isteni kőlevesükről és arról is, hogy az épület egyike azoknak a klasszikus turistamenedékeknek, amit még az 1930-as években emeltek. 

A hegyről lefele szintén a zöld túraútvonalat követtük, átvágtunk árkon-bokron és leszánkáztunk a bokáig érő sárban. Elhaladtunk néhány romos telek mellett, majd az Anna-völgyi vízesést követve elsétáltunk az izbég lőtér mellett és több kilométernyi gyalogmenet után beértünk Szentendrére. 

A városban egy kis útmutatás kérése után a Bükkös-patak tanösvényt követve indultunk be az óvárosba. Sajnos beesteledett, mire megérkeztünk és szörnyen el is fáradtunk, úgyhogy a Fő tér közelében elfogyasztott egy-egy nagyon finom pizza után elindultunk a HÉV állomáshoz és megtettük szinte ugyanazt a tömegközlekedési utat, mint odafelé. 

A túra összesen a mi esetünkben olyan 24 kilométert közelítette meg, a hegyre fel- hegyre le szintemelkedés közel 400 métert jelentett. Kellemes sétatempóban, kevésbé edzett műegyetemista alkattal 6,5 órát vett igénybe az út. A táj gyönyörű volt és a Kő-hegy olyan helynek tetszik, hogy akármikor mész, mindig másik arcát fogja mutatni.

 

Források: