Hirtelen támad, előrejelezhetetlen, és óriási pusztítást hagy maga után
Közélet
A török–szír határvidéken kipattant, több mint ötvenezer halálos áldozatot követelő földrengés újfent ráébresztett bennünket arra, hogy mennyire védtelenek vagyunk a tektonikai folyamatokkal szemben. Magyarországon a legkisebb földmozgástól is összeszorul a gyomrunk az ijedségtől, miközben el sem tudjuk képzelni, mit élhetnek át az emberek ott, ahol a Richter-skála 4-es fokozatánál csak legyintenek, és fordulnak egyet az ágyban. Bár egyre strapabíróbb házakat építünk, sajnos a természet erejével a XXI. században sem tudjuk felvenni a versenyt. Cikkünkben a teljesség igénye nélkül emlékezünk meg az elmúlt pár évtized legpusztítóbb földrengéseiről.
Szumátra, 2004
2004. december 26-án reggel 8 órakor rendkívüli, a Richter skálán 9,3-es erősségű víz alatti földrengés pattant ki az indonéziai Szumátra sziget északnyugati részénél. A földmozgás hatalmas, néhol 30 méter magasságba tornyosuló hullámokat korbácsolt, amelyek Ázsia déli és délkeleti, valamint Afrika keleti partjait is elérték, és sok helyütt szinte mindent a martalékukká tettek. A hat egymást követő cunami miatt a becslések szerint 150-200 ezer ember vesztette életét.
A katasztrófáról egy megható film is készült 2012-ben, amely egy ötfős család igaz történetét mutatja be. A címe A lehetetlen.
Pakisztán, 2005
2005. október 8-án 8 óra 50 perckor 7,6-es erősségű földrengés rázta meg a pakisztáni Kasmírt, amely Pakisztánban 73 ezer, míg Indiában 1300 ember halálát okozta. A mentést jelentősen nehezítette a kedvezőtlen időjárás, ami tovább növelte az elhunytak számát. A túlélők közül 3,3 millióan maradtak otthon nélkül.
Kína, 2008
2008. május 12-én 14 óra 28 perckor a Richter-skála szerint 7,8-es erősségű földrengés pattant ki Kína Szecsuan tartományában, amelynek hipocentruma 26 kilométeres mélységben volt. A mozgást Kína más pontjain, így Pekingben és Sanghajban, valamint a környékbeli országokban, Vietnámban, Pakisztánban, Thaiföldön és Mianmarban is érezték. 69 ezren meghaltak, 368 545-en megsérültek és 18 830-an eltűntek.
Haiti, 2010
2010. január 12-én 16 óra 53 perckor 7-es erősségű földrengés vette kezdetét Haitin, 25 kilométerre a fővárostól. A földmozgás következtében 170 ezren meghaltak, valamint számottevő anyagi kár keletkezett. A fővárosban, Part-au-Prince-ben több látványosság és fontos épület megrongálódott vagy összeomlott, aminek következtében például használható kórház nélkül maradtak.
A mentési munkálatok közben kolerajárvány tört ki az országban, amelyet a felháborodott nép szerint az ENSZ nepáli békefenntartói hurcolhattak be.
Japán, 2011
2011. március 11-én 9-es erősségű földrengés rázta meg Japánt, amely a mérések kezdete óta a legerősebb volt a szigetországban. A rengés és az azt követő szökőár valóságos földi poklot idézett elő: épületek borultak lángba, gátak szakadtak át, a cunami utakat és vasútvonalakat mosott el, 4,4 millió háztartásban leállt az áramszolgáltatás, valamint 1,4 millió helyen maradtak víz nélkül. A halottak száma meghaladta a 11 ezret, de a pontos adat ismeretlen, hiszen 16 273 személy eltűnt.
A fukusimai atomerőmű védelmi rendszerének tervezésekor alábecsülték a természet erejét, ezért a legsúlyosabb, 7-es fokozatú, azaz a csernobili robbanással egyenértékű nukleáris katasztrófa következett be. Három reaktor teljesen leolvadt, illetőleg további négy szerkezetileg károsodott. A kijutó radioaktív anyag több tíz kilométeres körzetben szennyezte be a légkört.
Érdekesség, hogy a rengés elmozdította a Föld forgástengelyét, amelynek mértékén vitatkoznak a tudósok.
Törökország, 2023
2023. február 6-án hajnali 4 óra 17 perckor 7,8-es erősségű földrengés rázta meg a török–szír határvidéket, amely miatt azon a környéken rengeteg lakóépület kártyavárként omlott össze. A fagyos idő és a rendszeres utórengések folyamatosan hátráltatják a munkálatokat, amelyek ma is tartanak. Mostanra több mint 50 ezer áldozatot tartanak számon.
Ezek tudatában hálát adhatunk az égnek, amiért Magyarországra születtünk. Idehaza 1985 után egyetlen „nagy” rengés volt: az utolsót 2011-ben Oroszlányban mérték, amikor is 4,7-et jeleztek a műszerek. A végeredmény apró épületkárok voltak.