Újabb hidegháború küszöbén?

Az USA és Kína között kibontakozó, egyre erősödő gazdasági ellentét fényében egyre több elemző, szakértő és hírportál vízionál egy újabb hidegháborús korszakot, melyben Kelet és Nyugat ismét egymásnak feszül – a nukleáris fenyegetés árnyékában. Egy jelentős szakadáshoz világpolitikai átrendeződés lehet szükséges, ami a kelet-ukrajnai háború kapcsán egyre reálisabb forgatókönyv. Az orosz invázió ellenére az USA saját bevallása szerint már Kínát tartja elsőszámú globális kihívójának.

Gazdasági előretörés

1991 után az Amerikai Egyesült Államok a történelem folyamán először jutott globális hegemón pozícióba, melyet Kína egy évtizeden belül gazdasági oldalról kezdett ostromolni. A távol-keleti és délkelet-ázsiai államok gazdasági fellendülése Kínát sem hagyta érintetlenül és a 2000-es években a teljes jogú WTO-tagság elnyerése tovább lendített a fejlődésen. 2012-re Kína vásárlóerő-paritáson mért GDP-ben megközelítette az USA-t, és a világkereskedelemben a legnagyobb hatalommá vált 3000 milliárd dolláros nemzeti tartalékával. Ugyanezen évben került a Kínai Kommunista Párt élére Hszi Csin-ping, aki expanzív kereskedelmi politikát hirdetett. Ennek fontos elemei a csendes-óceáni térség felértékelése és a BRI (Új Selyemút) projekt meghirdetése, aminek sarokeleme a dél-oroszországi és közép-ázsiai kereskedelmi folyosók felélesztése. A gazdasági előretöréssel párhuzamosan megjelent az ellentét az USA-val a pénzpiacok, a kibertér és az űrtér tekintetében is.

Diplomáciai incidensek

Az USA és Kína közötti ellentét egyértelműen nagy lendületet vett az ukrajnai háború kitörésével. Bár Peking a tárgyalásokra és a helyzet rendezésére szólította fel a szemben álló feleket, Oroszországot azóta sem ítélte el az invázió megindításáért. Az elsősorban USA és az Európai Unió által bevezetett szankciókhoz Dél-Amerika, Afrika és Ázsia döntő többsége mellett Kína sem csatlakozott, és az egyre szorosabbá váló viszony Moszkva és Peking között már aggodalmat szül: mi történik, ha a távol-keleti állam fegyverei megjelennek a kelet-ukrajnai fronton?

A hipotézisek mellett azonban sokkal gyakorlatiasabb incidensek is az amerikai-kínai diplomáciai kapcsolatok ellen hatnak. Februárban Észak-Karolina partjainál az amerikai légierő lelőtt egy feltételezhetően ipari kémkedésre használt hőlégballont. A kínai külügy meteorológiai megfigyelőeszközként aposztrofálta a szerkezetet, és a lelövést felesleges hisztériakeltésnek minősítette. Az Alaszkán, majd Kanadán át érkező eszköz mellett több másik hasonló ballont is észleltek az amerikai légtérben, ami komoly aggályokat vetett fel a washingtoni kormányzatban. Az ipari kémkedés egyéb módjai mindennapos dolognak számítanak, az FBI adatközlése szerint 10 óránként vernek vissza egy-egy támadást. Az információért és a technológiáért folytatott harcot jól példázza, hogy rendszeresen és kölcsönösen utasítanak ki egymás területéről amerikai és kínai diplomatákat, akikről kémkedés gyanúja igazolódik be.

A két ország kapcsolatában azonban továbbra is a legforróbb pont Tajvan és a Dél-kínai-tenger kérdése. Az USA támogatását élvező, független irányítású szigetet Kína saját részének tekinti, és ezt Washington szintén elismeri az egy Kína politika deklarálása óta. Az USA mégis folyamatosan támogatja Tajvant, melynek mikrochipgyártása miatti gazdasági ereje is jelentős. A két fél az álláspontjából pedig továbbra sem enged: Amerika egy esetleges konfliktus esetén megvédené a szigetet, miközben Kína bármilyen apró rezdülést a belügyeibe való beavatkozásként él meg.

Alakulóban a többpólusú világrend?

Merész volna kijelenteni, hogy Tajvan lesz a következő Donbassz, de a keleti és nyugati érdekek között feszülő ellentét egyre inkább tapintható az ukrajnai háború árnyékában. Az évtizedekig fennálló hidegháborús Kissinger-stratégia megdőlni látszik: a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság egymás rovására való feltartóztatása bevett globális gyakorlat volt Washingtonban, az átalakuló világrendszerben most Moszkva és Peking mégis egyre inkább egymásra talál.

Az USA-val vetekedő orosz nukleáris arzenál és a nyersanyagkészletek, valamint a kínai technológia és lakosságszám az erősen állam- és pártközpontú rendszerrel karöltve komoly kihívója lehet az euroatlanti szövetségnek. A BRICS országok, afrikai és ázsiai államok gyakran a formálódó keleti pólus felé húznak, és Kína gazdasági szálai már az egész világot átszövik. A változás előszelét jelentheti a dolláralapú elszámolás globális csökkenése is, aminek elsőszámú nyertese a jüan és a Kínai Népköztársaság.