Jimmy Carter – a leghosszabb életű amerikai elnök
Közélet
Noha a 98 esztendős Jimmy Carter nem tartozik Amerika leghíresebb elnökei közé, mindazonáltal az ő nevéhez is fűződnek jelentős eredmények. Politikusként és magánemberként is sokat tett az emberiségért.
Korai élete
James Earl Carter 1924. október 1-jén született egy kis Georgia állambeli mezővárosban, Plainsben. Édesapja, idősebb James Earl Carter gazdaként és üzletemberként, míg édesanyja, Lillian Gordy Carter ápolónőként dolgozott.
Szülővárosának állami iskoláiban tanult, majd 1946-ban lediplomázott az Egyesült Államok Tengerészeti Akadémiáján. Ezt követően – mint tengeralattjárós – az Atlanti- és a Csendes-óceánon egyaránt teljesített szolgálatot, illetve részt vett a nukleáristengeralattjáró-programban is, ahová Hyman Rickover admirális választotta be. A program keretében ezenfelül újabb diplomát szerzett reaktortechnológiából és atomfizikából.
1946-ban összeházasodott Rosalynn Smithszel. Apja 1953-ban elhunyt, ezért lemondott a haditengerészeti megbízásáról, és a családjával visszaköltözött Georgiába. A családi termőföldeket és a Carter’s Warehouse mezőgazdasági céget ezentúl ők üzemeltették. Rövidesen a helyi közösség egyik vezetőjévé vált, így 1962-ben beválasztották a georgai szenátusba. 1966-ban még elvesztette, de négy évvel később megnyerte a kormányzóválasztást, így 1971. január 12-én hivatalba léphetett, mint Georgia állam 76. kormányzója. Az 1974-es félidős voksoláson már, mint a Demokrata Nemzeti Bizottság kampányelnöke ténykedett.
Mint elnök
1974. december 12-én bejelentette, hogy indul az Egyesült Államok elnöki tisztségéért. Az 1976-os Demokrata Nemzeti Kongresszus első szavazásán megnyerte pártja jelölését, majd 1976. november 2-án elnökké választották. 1977. január 20-a és 1981. január 20-a között töltötte be a posztot a Demokrata Párt színeiben. Jelentős külpolitikai eredményei közé sorolható a Panama-csatorna-szerződés, a Camp David-egyezmény, a békeszerződés Egyiptom és Izrael között, a SALT–2 egyezség, valamint az amerikai–kínai diplomáciai kapcsolat felállítása. A belpolitikában is ért el sikereket: átfogó energetikai programot indított; csökkentette az energiaipar, a közlekedés, a kommunikáció és a pénzügyek túlszabályozottságát; fejlesztette az oktatást; és szigorította a környezetvédelmi jogszabályokat. Ezenkívül világszerte kiállt az emberi jogokért.
Carter Center
1982-ben az atlantai Emory Egyetem kiváló egyetemi professzora lett, és megalapította a The Carter Centert, amely párton kívüli nonprofit vállalatként a közpolitika nemzeti és nemzetközi kérdéseivel foglalkozik. Munkatársai fáradhatatlanul dolgoznak a világ jobb hellyé tételén.
Carter a feleségével évi egy héten át önkénteskedik a Habitat for Humanity nonprofit szervezetnél, amely rászoruló embereknek épít otthont szerte a bolygón. 2007 óta Carter elnök a független globális vezetőkből álló The Elders csoport tagjaként is tevékenykedik, ahol vasárnapi iskolát tart, valamint a plainsi Maranatha Baptist Church diakónusaként is szolgál. 2002. december 10-én a norvég Nobel-bizottság neki ítélte az az évi Nobel-békedíjat „az évtizedek óta tartó fáradhatatlan erőfeszítéséért a nemzetközi konfliktusok békés megoldásáért, a demokrácia és az emberi jogok előmozdításáért, valamint a gazdasági és társadalmi fejlődés előmozdításáért”.
Az idősödő elnök egészsége az elmúlt időben rohamosan megromlott, a család bejelentette a kórházi kezelések azonnali beszüntetését. Jimmy Carter jelenleg hospice ellátásban részesül, hogy megkönnyítsék az elnök hátralévő napjait.