Sikerek és bukások – történetek Tokióból

Alig egy év múlva kezdetét veszi a XXXIII. nyári olimpia, amikor is az egész világ a Párizsban zajló eseményekre fog figyelni. Kevesebb mint két éve még Tokióban égett az olimpiai láng, ahol a 16 versenynap során a szédületes eredmények mellett rengeteg tanulságos vagy épp inspiráló történet is született.

 Simone Biles – szertorna (amerikai)

A legsikeresebb helyett a legnagyobb sztori. 6 aranyért jött, helyette 2 éremmel és könnyekkel távozott. Korábban egyetlen női tornásznak sem sikerült elhoznia mind a hat aranyérmet egy olimpiáról, korábbi eredményei azonban azt mutatták, hogy képes lehet a bravúrra. Biles pechjére nem csak a szaksajtó, de az amerikai bulvár is felkapta a történetét, így az olimpia kezdetére egész Amerika a rekordkísérletére figyelt. A csapatverseny selejtezője során elkövetett kisebb hibái után azt nyilatkozta, hogy az egész világ súlyát a vállain érzi és a hatalmas nyomás bizony rányomja a bélyeget a teljesítményére. Bilesnak végül nem sikerült leküzdeni a terhet és a csapatverseny döntőjének első körében leblokkolt. Képtelen volt bemutatni a gyakorlatát így visszalépett a folytatástól. A következő napokban megpróbálta visszaszerezni önbizalmát, miközben sorra mondta vissza a szerenkénti döntőit. Végül csak gerendán vállalta az indulást, ahol egy könnyített gyakorlattal a harmadik helyet sikerült megszereznie. A mentális összeomlás után az amerikai életében háttérbe került az élsport, azóta teljes mértékben a hétköznapokra és a magánéletére fókuszál. Arra pedig, hogy visszatér-e valaha a profi sporthoz, talán még ő maga sem tudja a választ.

Gianmarco Tamberi – atlétika (olasz)

Talán az egész atlétika mezőny legszínesebb figurája az olasz magasugró, aki arról híres, hogy minden döntő előtt a szakállának csak a felét vágja le. 2016 tavaszán csúcsformában szenvedett bokasérülést, ami miatt kénytelen volt kihagyni a riói olimpiát. A felépülése végén úgy döntött megtartja gipszét, amit 5 évvel később, tőle nem meglepő módon magával vitt Tokióba. A kabala pedig tette a dolgát és aranyéremhez segítette a bohókás olaszt, akinek a gipsszel való ünneplése az egész olimpia egyik legemlékezetesebb pillanata lett.

Kapás Boglárka – úszás (magyar)

Bogi hatalmas bravúrt mutatott be, amikor 2016-ban sikerült megszereznie a bronzérmet 800 gyorson. Az azonban tisztán látszott, hogy egy esetleges olimpiai bajnoki címhez azt a Katie Ledeckyt kellene megverni, akit évek óta még csak megközelíteni se lehetett. Nem kis bátorságról tett tanúbizonyságot, amikor bejelentette, hogy az aranyérem reményében háttérbe szorítja a gyorsúszó számokat és ezentúl a 200 pillangóra összpontosít. A váltás olyannyira jól sikerült, hogy a 2019-es VB döntő után világbajnokként szállhatott ki a medencéből. Egy ilyen eredmény után nem is lebeghetett más Bogi és a szurkolók szeme előtt, mint a tokiói aranyérem. Ha valakinek, neki biztosan nagyon rosszul jött az olimpia elhalasztása, ugyanis a fiatalok így nyertek egy teljes évet, amit sajnos ki is használtak. Bogi minden tőle telhetőt megtett, jobb időt úszott mint a világbajnokság döntőjében, így nem csoda, hogy a verseny utáni interjú során a könnycseppjei is kicsordultak egy valójában fantasztikus negyedik hely után.

Sifan Hassan – atlétika (holland)

Az etióp születésű, de holland színekben versenyző hosszútávfutó azzal a céllal utazott Japánba, hogy a hagyományosnak mondható 5000, 10000 dupla mellett szeretne 1500 méteren is olimpiai bajnok lenni. Azt már előzetesen is tudni lehetett, hogy az 1500 méter lesz a legnehezebb feladat, itt ugyanis különösen nagy szerepe van a végsebességnek. Végül ez lett az egyetlen táv, ahol nem jött össze az aranyérem, de így is sporttörténelmet láthattunk tőle. Ő lett az első atléta, aki ugyanazon az olimpián érmet tudott szerezni közép – és hosszútávfutásban egyaránt, 3 érme pedig kimagasló egy olyan, végletekig specializált sportágban, ahol a sportolók döntő többsége csak egy versenyszámban tud igazán sikeres lenni.