„A díj iránytű, ami jelezi, hogy milyen irányba menjek tovább.”

Dr. Marosi György Széchenyi-díjas kutató, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Budapesti Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetem oktatója, emellett több tudományos társaság tagja. Mindezek ellenére már az első válasz e-mailjét úgy írta alá: „Üdvözlettel: Gyuri”. Meglepődtem, mert nem gondoltam, hogy valaki, aki ilyen szaktekintéllyel bír, ennyire közvetlen tud lenni. Pedig Gyuri igen. Végtelenül kedves, türelmes és csillogó szemmel mesél a Műegyetemen eltöltött közel 50 évéről. Persze nem csak kémiáról beszélgettünk. Megkérdeztem azt is, vajon mit csinál egy kutató, ha épp nem kutat.

1979-ben végzett a BME-n vegyészmérnökként. Mi fogta meg az egyetemben, ami miatt a mai napig itt tanít?

Valójában nem akkor fogott meg, hanem korábban. 1974 óta vagyok a BME-n, épp az 50. évemet töltöm. Laboránsként jöttem ide dolgozni, hogy pénzt keressek a tanulmányaimhoz. Ennek köszönhetően a BSc után már eléggé erősen bekapcsolódtam az egyetemi kutatómunkába. Egy jó kutatócsoportba kerültem, ahol sok mindent megtanultam, nem csak a kémiát, hanem emberséget is, amik jó darabig kötöttek a Műegyetemhez. Később, amikor hívtak, menjek máshova, mindig volt valami, ami itt tartott.

Az elmúlt ötven évben több kutatásban is részt vett, de mindegyik kapcsolódott a polimerekhez…

Ezek mind egymás után jöttek. Kezdődött a makromolekulákkal. A kutatócsoport, amit említettem, azon a tanszéken volt, ahol a (kb. 100 évvel ezelőtt felfedezett) makromolekulák tanítása először kezdődött meg Magyarországon (1938-ban). Az elődeimtől, Bertalan György és Rusznák István professzoroktól örököltem a gondolkodásmódot, ami szerint legyek először jó „technológus” – a Szerves Kémia és Technológia Tanszék nevéhez híven – majd a „know how” mellé keressem meg a „know why” kérdésre is a választ, mert meg kell érteni, amit tapasztaltunk. Így lesz a gyakorlati és ipari orientációjú gondolkodásból tudományos eredmény. Mindig arra törekedtem, hogy e kettős célnak feleljek meg. Később, ahogy telt az idő polimer kompozitokkal és azok égésgátlásával foglalkoztam. Utóbbi a mai napig nagy kihívást jelent pl. a gépjárművek biztonsága területén. Azután a gyógyszeriparban egy komoly váltás történt, a hatóanyag-kémia mellett egyre fontosabb lett a gyógyszerkészítmény-technológia. A gyógyszeripar igényeinek hatására akkori tanszékvezetőnk, Keglevich György is ösztönzött, hogy vágjunk bele az oktatás és kutatás fejlesztésébe ezen a területen. Rá kellett jönnöm, hogy a gyógyszerek esetében ugyanúgy összetett polimer rendszerekkel foglalkozhatok, mint korábban csak hidrofób helyett hidrofil típusokkal. Ráadásul ez egy hiánypótló terület a megújuló gyógyszeriparon belül, amely a legmodernebb fejlődési irányok, például a folyamatos gyógyszertechnológia, felé mutat. Úgy éreztem, hogy ezen a területen talán hasznos katalizátora tudok lenni a megújulásnak. A hazai gyógyszeriparon belül ekkor kezdett megerősödni egy új, dinamikusan fejlődő irány, a monoklonális antitestek (MAb) területe, ahol a hatóanyag maga is polimer. Ebben az értelemben, bármely új terült felé is fordultam, valahogy mindig a polimerekkel találtam szembe magam.

Többször volt lehetősége külföldön kutatni. Mit tapasztalt? Van különbség az itthoni és a külföldi kutatások, kutatási feltételek között?

Polimertechnológiák területén, a velünk szorosan együttműködő gépészkari tanszéken olyan színvonalú laboratórium van, amelyik a világ bármely pontján megállná a helyét. Mi is létrehoztunk – az egymást követő dékánok hathatós segítségével – két laboratóriumot az utóbbi időben. Az egyik a PharmaTech laboratórium, a másik a MOL-Eco-PAT  új laboratórium, amelyekben az infrastruktúra szintén világszínvonalú. Mind a két helyen folyamatos kontrollált technológiákat fejlesztünk gyógyszeripari illetve hulladékhasznosítási területekre. A szakmai felkészültség és az elhivatottság szintén legalább akkora nálunk, mint külföldön. Nincs meg az a túlzottan hierarchikus szemlélet professzor és munkatársai között, ami Nyugat-Európára jellemző. Rengeteg munkát lassító adminisztratív kötöttséget tapasztaltam, például Angliában, Franciaországban, ami az utóbbi időkben kezdett itt is megjelenni,  de remélem, hogy visszatalálunk a korábbi hatékonyabb irányra. Tehát a kutatás szabadságának csupán a forráshiány szabhat határt.

Ha már hulladékgazdálkodás. Mit gondol a műanyag csomagolóanyagok papírra cseréléséről?

Jóval összetettebb a helyzet, mint ahogy azt a weboldalak vagy a divatos trendek alapján gondolnánk. Például ha a polimereket megpróbálnánk papírra-fára cserélni, akkor annak olyan következménye lehetne, mint Közép-Angliában, ahol kirándulva, a táj olyan, mint a Zalai-dombság, azzal a különbséggel, hogy fát nem, csak csupasz domboldalakat láthatunk. Ahol a Sherwoodi erdő volt régen, ott most pusztaság van, mert kivágták a fákat. Nem az a megoldás, hogy minden polimer csomagolóanyagot lecserélünk. Ráadásul ez lehetetlen is, hiszen rengeteg funkciót nem tud betölteni a papír. Ha azt akarjuk, hogy vízzáró legyen, akkor természetesen polimer réteggel vonjuk be, ami után úgy tűnik, mintha papír lenne, de valójában nem az, hanem egy társított rendszer. Az Európai Unió legújabb direktívája szerint a fő irány a polimerek újrahasznosítása. Ezzel teljesen egyetértek. A feladat valójában inkább szervezési jellegű, így ha jó logisztikával és gazdasági ösztönzéssel sikerülne megoldani, akkor a polimer csomagolóanyagokat egy zárt ciklusban folyamatosan újra lehetne hasznosítani és nem jelentene környezeti terhelést. Ehhez persze egyelőre hiányzik a felhasználói fegyelmezettség is.

Mit élvez leginkább a kutatásban?

Azt hiszem, leginkább a csapatot élvezem. Nem tudom, minek köszönhetem, de egy meglepően nagy, tehetséges és lelkes kutatócsapat állt össze az említett témákhoz kapcsolódó széles szakterület innovációjára. Közel negyven fő. Mind különleges személyek. Mindenki egyéni, mindenki más és az a legértékesebb, hogy ennyi ember, mint egy család, segíti egymást. Megtisztelő, hogy a munkatársaim meghallgatják a véleményemet. Megjáratják az agyam, mert hol az egyik problémával, hol a másik területtel kell foglalkozni. Gyors váltást követel ez és muszáj figyelemmel követni minden aktuálisan felmerülő újdonságot. Ez komoly szellemi kihívás, de nagyon jó ilyen légkörben dolgozni.

Az oktatásba mennyire építi bele a kutatási tapasztalatait?

Nehéz kérdés, hogy egyáltalán milyen formában kell oktatni napjainkban és mi az, amit át lehet adni egy egyetemen. Az interneten szinte minden megtalálható. Ha valaki szorgalmas, mindenhez hozzáfér a különböző online felületeken. Így mi célja lehet egy egyetemi oktatónak? Ezt a kérdést feltettem a hallgatóimnak is év elején, aztán persze együtt próbáltuk megtalálni a választ. Elsősorban az lehet a feladatunk, hogy inspiráljunk. A sok tapasztalat, ami az évek alatt rám rakódott, segít abban, hogy elmeséljem, mi motivált engem, mi lelkesített a szakma különböző területein. Át kell tudni adni, milyen érzés egy paradigmaváltás részének lenni, ugyanis épp ez zajlik napjainkban, a gyógyszeriparban. Részesévé válni egy ilyen folyamatnak borzasztóan izgalmas dolog. Ha erről kellő lelkesedéssel tudunk beszélni oktatóként, akkor kaphat valami pluszt a hallgató. A másik fontos feladatunk, megmutatni, hogy rengeteg tévút van. A hulladékgazdálkodás és a gyógyszeripar területén is fel-feltűnnek divatok, amik eltéríthetik az eredetileg objektív szemléletet és a közgondolkodást. A hallgatóknak iránytűt kell adnunk az internet dzsungeléhez. Ebben szintén sokat segít a tapasztalat.

A diákjai is Gyurinak hívják?

Igen, mindenki. Eredetileg az idős kollégáim hívtak Gyurinak, mint a „kis Gyuri”, a legfiatalabb. Aztán telt az idő, megfordult a helyzet. Azokkal a hallgatókkal is tegeződöm, akik ugyan még nem végeztek, de már a kutatócsoportunk tagjai. Ez hölgyek esetében egyébként nehéz, mert trükköket kell kitalálnom, hiszen alapvetően nekik kell kezdeményezni a tegeződést.

Mit jelent Önnek a Széchenyi-díj?

Kísértést. Az ember hajlamos elhinni, hogy ez egyedül az ő érdeme, pedig elsősorban a család, másodsorban pedig a munkatársak segítségével érhet valakit ilyen elismerés. Kihívást is jelent, mivel meg kell felelni a díjjal belém helyezett bizalomnak. Az én koromban van az ember életében egy újabb útkeresés, hogy mihez kezdjen a következő életciklusában. A díj, amely a vegyészmérnöki tudományterület elismerése, egy iránytű, ami jelezi, hogy milyen irányba menjek tovább. Örömöt is jelent, mert ezek szerint vannak, akik több szinten is szeretettel szavazták meg ezt a díjat számomra. Külön öröm volt, hogy olyan köztársasági elnök adta át, aki sokat tett a családokért, nekem pedig fontos a család, hat gyermekem és 12 unokám van. 

Nem ez az első kitüntetése. Tavaly ősszel az Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett. Mivel jár ez a cím?

Óriási felelősséggel. Több szerepe lesz az embernek, mivel bizonyos kérdésekben kikérik a véleményét. A levelező tagság és a Széchenyi-díj hirtelen, gyorsan egymás után jöttek. Ez megkísérti az embert. Fontos, hogy megőrizzem az eredeti identitásomat, ami végigkísérte a pályámat. Gondolni sem szabad arra, hogy ettől más leszek, mint korábban.

Mivel tölti a szabadidejét?

A család elég nagymértékben leköti a szabadidőmet, emiatt meg kellett találni, hogyan tudom az érdeklődésemet összekapcsolni velük. Amikor a gyerekeim még kisebbek voltak, sokat jártunk evezni. Ez volt a sport, amit valamikor űztem. Aztán persze kirándultunk, kerékpároztunk, síeltünk is együtt. Most ugyanez a helyzet az unokákkal. Emellett, amit egyedül is tudok csinálni, az a jógázás. Ez végigkíséri az életemet. Valamint nagyon érdekel a filozófia, szeretek gondolkodni az evolúció értelmezéséről meg az életünk céljáról. Ezt is próbálom megbeszélni a gyerekeimmel, unokáimmal. Szerencsére meghallgatnak, mint ahogy én is Őket.

A gyermekeinek ajánlotta a pályáját?

Próbáltam elkerülni a helyzetet, hogy a saját gyermekeimet kelljen tanítani, mert engem zavart volna. Direktben sosem javasoltam nekik, de áttételesen valószínűleg érződhetett a szakmám szeretete, mert többen közülük hozzám hasonlóan a kémia és a biológia határterületét választották. Végül belőlük gyógyszerész, állatorvos és orvos lett. A többiekből talán éppen ellentétes hatást váltottam ki.

Részt szokott venni kari vagy egyetemi rendezvényeken, szakkörökön?

Az evezős klubba, amikor még nagyon aktív volt, rendszeresen jártam. A többi programra akkor mentem, ha hívtak. Többször előfordult, hogy beszélgetéseken vettem részt, előadást tartottam vagy moderátor voltam, ha polimeres téma került elő, például a Szent-Györgyi Albert Szakkollégiumban. A rengeteg elfoglaltság miatt nem keresem az ilyen alkalmakat, de nagyon szívesen megyek, ha hívnak.

Mik a tervei a jövőre nézve?

Mint már utaltam rá, az útkeresés ebben a korban nem is annyira könnyű feladat. Először meg kellett fogalmaznom magamnak, mit olvasok ki a gyorsan változó körülmények jelzéseiből, amik felülírhatják a korábbi terveimet. Úgy érzem, egyfajta híd szerepet tudok betölteni több területen. Az ipar és az egyetem között, a szerves kémia és az összetett anyagok kutatása között, szakaszos és folyamatos technológiák digitalizált gyártási eljárásai, illetve a gyógyszeripar különböző képviselői között. Ha az ember semleges státuszban van, akkor olyan kapcsolódásokat tud iniciálni, amik egyébként nem jönnének létre. Azt hiszem, ez lesz a feladatom a következő időszakban.