Terítéken a magyar irodalom nagyjai

Magazin 2023.05.02. Kiss Adrienn
„Nyelvek és fülek… csend, Figyelem! Szóm fontos beszédre emelem.” – Így kezdődik a kétszáz éve született Petőfi Sándor Disznótorban c. verse, így nem is lehetne találóbb felütéssel kezdeni író- és költőóriásaink kedvenc ételeiről szóló írásunkat. Mit kanalazott vajon Móricz Zsigmond? És mi került Jókai tányérjára, milyen ínyencségeket főzött a felesége? Történelmi gasztrokirándulásra indultunk. 

 

A bicentenárium jó alkalmat ad arra, hogy elsőként Petőfivel üljünk asztalhoz. A költő kedvencei a magyar fogások voltak, mint például a gulyás, a túrós tészta, a hagymás rostélyos vagy a paprikás csirke, de a csigát sem vetette meg. Kétszáz éve mindenki evett csigát – szegények és gazdagok egyaránt, az elkészítés módja persze eltért. Az 1845-ben íródott Úti jegyzetekből arról is információt kaphatunk, hogy mivel lehetett kikergetni a világból Petőfit: „Ha kritikusok nem volnának: a világon legjobban utálnám a tejfölös tormamártást, de így azoké az elsőség.” Az egyik legjobb dokumentált esemény Petőfi utolsó vacsorája, amelyet Fehéregyházán, a későbbi Gyárfás-kúriában töltött el: bivalytejes és túrós puliszkát ettek, ami a költőnek annyira ízlett, hogy a házigazda lányának hosszú verset írt az emlékkönyvébe. A következő nap a segesvári csatában elesett. 

Móricz Zsigmond műveiben gyakrabban kap szerepet az étkezés, gondoljunk csak az Ebéd vagy a Tragédia c. elbeszélésekre, vagy akár az Egyszer jóllakni c. novellára. Bár a szereplők jóízűen esznek, de az evést valamiféle fenyegetettség kíséri, zsíros pára úszik a levegőben, és a mélyben személyes és társadalmi indulatok fortyognak. Móricz gyerekként sokat éhezett, ahogy írja: „Volt néhány első pillanat, mikor az volt az érzésem, hogy most vége mindennek. A legelső ezek között a döbbenetes pillanatok között az volt, mikor megértettem, hogy édesanyám azért nem tud enni adni, mert nincs mit. Ehhez hasonlítható ijedtséget soha többet nem éreztem.” A napszámosok asztalára ekkor erjesztett búzakorpából készült, savanykás cibereleves került; a görhe, vagyis a kukoricadarából készült labdaszerű sütemény már igazi ínyenc falatnak számított. Jobb napokon káposztás csíkhalat ettek babbal, vagy káposztalevélen sült kenyeret. Lánya, Móricz Virág később így írt édesapjáról: „Nagyon szeretett a konyhában katuskodni. Nem segíteni, de heccelődni s hallgatózni, bele-belefalni a készülő ételbe. Szerette a frissen főtt krumplit sóval, az elszakadt palacsintát, kenyert mártani a sülő pecsenye zsírjába.”

Jókai Mór felesége, Laborfalvi Róza hiába volt ünnepelt színésznő, nem volt rest fakanalat ragadni és a tűzhely mellé állni, hogy nyolc évvel fiatalabb férjét finomságokkal kényeztesse. Jókai kedvence a tiroli máj volt, vagyis a szalonnás hagymán megpirított máj, amit azután húslevesben és fehérborban pároltak, majd tejföllel és citromlével ízesítették. Említést érdemel a klasszikus Jókai-bableves is, hiszen ahogy a nagy magyar mesemondó írta: „A szerelem oltárán elhamvadnak a lángok, de a tűzhely vonzereje örökké tart.” A Jókai-bableves népszerűsge is töretlen, mai napig megtalálható a legtöbb magyar étterem kínálatában. A regényíró kedvenc étkeiről a Vasárnapi Újság 1862. évi júniusi számából is tájékozódhatunk: közéjük tartozott a kolozsvári töltött káposzta, a szegedi paprikás ponty, a komáromi halászlé és a tordai aranygaluska is többet között. 

Irodalmi gasztronómiáról nem lehet írni Krúdy Gyula nélkül, akit a legnagyobb ínyencnek tartanak a mai napig, mert hangulatosan és érzékletesen írt az étkezés rítusáról. Az élet álom című kötet elbeszéléseiben a szereplők úgy ülnek le az asztalhoz, mint valami oltárhoz, leporozzák a terítőt, és úgy kötik nyakukba az asztalkendőt, mintha áldozásra készülnének. A pincér az oltár oldalán áll, ő a sekrestyés, az étlap a Biblia. A vendég, aki mutatóujjával végig húz az étlapon és az összes fogást megrendeli: a teremtés gesztusát utánozza.

A tévhitekkel ellentétben Krúdy nem volt ínyenc, gasztronómiai horizontja elakadt a csonthús, a töltött káposzta és a paszulyfőzelék szentháromságánál. Jókai Mórnál egy rendesebb ebéd teknősbékalevessel indul, aztán osztriga következett, majd tengeri rák, őzgerinc szarvasgombával, utána pedig ananász sorbet, szuflé, hatputtonyos tokaji, és végül kávé curaçao likőrrel. Már a gondolatra is összefut a nyál a szánkban…

 

Források: