Természetfeletti lények – Sellők

A sellők számos kultúrában megjelennek, leggyakoribb ábrázolás szerint női felsőtesttel rendelkeznek, deréktól lefele pedig egy hal uszonyával. A pontos eredetét, illetve származását nehéz meghatározni. Találkozhatunk vele az ókori görög, illetve római mitológiában, a Távol-Keleten megjelenik indiai és kínai mondavilágban is, de találkozhatunk sellő-szerű ábrázolással Mezopotámiában, valamint Szíriában, ahol Krisztus előtt 1000 környékéről már maradtak fent érmék, illetve templomi ábrázolások Atargatis istennőről, aki félig női, félig hal testtel rendelkezett. 

Az a kép, ami Európában először eszünkbe jut a sellőkről, az a görög mitológiából táplálkozik, vagy éppen Andersen Kis hableány című írásából, és annak adaptációiból, de egyelőre maradjunk a görögöknél. Van azonban egy gyakori tévedés, ami az ókori hellén kultúrkörhöz tartozik. Az idők folyamán erősen összemosódott a sellő és szirén fogalma, ami eredetileg két különálló lényt jelöl. A sellők, habár általában nőként vannak ábrázolva, léteznek férfi variánsaik is, rendkívüli szépséggel és vonzerővel rendelkeznek, olykor semlegesen viszonyultak az emberhez, de ha megsértették őket, akkor ártó szándékkal is felléptek. Ezzel szemben a szirének eredetileg nem is hal testtel rendelkeztek, hanem félig ember, félig madár-szerű lények voltak, bár erről később az ősi görög írások is különbözően vélekednek. A sellőkkel ellentétben a szirének mindig is gonosz lénynek számítottak, varázslatos énekükkel csábították el a hajósokat, hogy a szirtekbe vezessék a hajóikat, és áldozatul essenek a sziréneknek. Róluk olvashatunk Homérosz híres eposzában, az Odüsszeiában, ahol a főhős az árbóchoz kötözteti magát, hogy hallhassa a szirének csodás énekét, de közben ne legyen kitéve a veszélynek, hogy a hajója és legénysége odavesszen.

Az európai ábrázolástól erősen eltér a távol-keleti kultúrák, mint a kínai, japán, vagy éppen koreai mitológiában előforduló sellő-szerű lények leírása. Szigorú értelemben nem is illik rájuk a sellő megnevezés. A japán ningyo és kínai renyu nevek például szó szerinti fordításban emberhalat jelentenek, és a leírások alapján gyakran nem rendelkeznek emberi felsőtesttel, csupán emberi fejjel, egy hal testén, ami elég bizarr látvány. Továbbá ezek a lények nem gender specifikusak, hanem egyszerre jelentik a hímnemű és nőnemű egyedek által alkotott csoportot. 

Ezekben a különböző kultúrákban gyakran hasonló, hogy a sellők természetét, éppen barátságos vagy ellenséges, párhuzamba vonják magával a tengernek vagy óceánnak a viselkedésével. Helyrajztól függően a sellők megtestesítenek különböző istenségeket, vagy éppen lehetnek olyan vízhez kötődő természetszellemek, mint a görög mitológiában a driádok. 

Modernkori feldolgozások közül a legismertebb alighanem Hans Christian Andersen Kis hableány című műve, és annak számtalan feldolgozása, rajzfilmen, operában, sőt még balettban is. A történet valószínűleg senkinek nem új, van azonban egy kevésbé ismert szála is. Aki látta a rajzfilmet, vagy bármilyen feldolgozást, tudja, hogy a hableány szerelmes lesz a hercegbe, és emberré szeretne válni, hogy vele lehessen. A könyv szerint azonban van egy plusz motivációja. A herceg szerelme mellett azért is szeretne emberré válni, mert nagyanyjától megtudja, hogy bár az emberek rövidebb ideig élnek, mint a sellők, rendelkeznek egy halhatatlan lélekkel, aminek köszönhetően haláluk után örökké boldogan élnek a mennyben. A sellőknek viszont nincs lelkük, ezért körülbelül 300 éves életciklusuk után, halálukkor tengeri habbá változnak. A történet népszerűségét mutatja, hogy Dániában egy szobor is található a hableányról Koppenhága kikötőjében. 

Források:

• en.wikipedia.org/wiki/Mermaid
• rmg.co.uk/stories/topics/what-mermaid
• wired.com/2014/10/fantastically-wrong-strange-murderous-sometimes-sexy-history-mermaid/