Visszatérhetnek az oroszok Wimbledonba
Sport
Az oroszokat és az őket szorosan támogató fehéroroszokat számos nemzetközi sporteseményről kitiltottak, miután Putyin tavaly februárban megtámadta Ukrajnát. Bár a béke még távolról sem látszik, egyre több szövetség oldja fel korlátozásait az orosz és belarusz sportolókkal szemben. Többek között idén már Wimbledonban is pályára állhatnak – szigorú feltételek mellett.
A nagy visszatérés
Hosszas vita és mérlegelés után idén tavasszal az All England Club és a Lawn Tennis Association közösen visszavonta a tavaly érvénybe lépett tiltást, így az orosz és fehérorosz sportolók minden brit füves pályás tenisz bajnokságon – tehát Wimbledonban is – indulhatnak. Az elmúlt évben sok kritika érte Wimbledont szigorú döntéséért, akik semmilyen feltételek sem hagyták versenyezni az orosz és fehérorosz teniszezőket. A brit parlament ugyan támogatta őket ebben, a férfi és női profi teniszbajnokságok, az ATP és a WTP azonban büntette őket.
A Wimbledonban játszó és eredményeket elérő sportolók nem kaptak ranglista pontokat győzelmeikért, így a torna lényegében egy egyszerű bemutatóvá vált. Ebből több világklasszisnak is hátránya származott, mivel a helyezések nem tisztán az elmúlt 12 hónap teljesítményét tükrözték. A sors fintora, hogy a tavalyi tornát így is egy orosz, Elena Rybakina nyerte, aki ugyan orosz születésű, de kazahsztáni színekben versenyez.
Az oroszok és fehéroroszok szigorú feltételek mellett, egy semlegességi megállapodás aláírásával vehetnek részt a tornán. A megállapodás 3 részből tevődik össze, aminek értelmében a játékosok és kísérőik vállalják, hogy nem a két állam egyikét képviselik, nem lehet zászlajuk, himnuszuk és egyéb nemzeti jelképek. Az aláírással nyilatkoznak, hogy nem kapnak pénzt az államtól, vagy olyan cégtől, ami az állam tulajdonában van. A harmadik feltétel pedig az, hogy a sportolók nem fejezhetik ki támogatásukat a megszállás vagy a kormányuk felé.
Az ukránok határozottan ellenzik a döntést, az ukrán külügyminiszter, Dmytro Kuleba úgy nyilatkozott, hogy „Oroszország sem vonta vissza az agressziót”. Sportolóik közül Lesia Tsurenko és Dayana Yastremska korábban azért lobbizott, hogy csak úgy indulhasson orosz és belarusz sportolók, ha határozottan kifejezik a háború iránti ellenérzéseiket.
A szervezők az utóbbit el akarták kerülni, ugyanis emiatt a versenyzők bajba kerülhetnek hazájukban. Szerintük a semlegességi megállapodás egy köztes megoldás, ami ugyan nem volt könnyű döntés, de remélhetőleg ezzel okozzák a legkisebb gondot minden félnek. Továbbá támogatásukról biztosították Ukrajnát, és segítik őket, ahogy tudják. Ennek keretében versenyzőnként 2 hotelszobát biztosítanak a rendezvény ideje alatt, valamint edzőfelszereléseket is a füves pályás verseny alatt. A szervezők azt is felajánlották, hogy a jegyekből befolyt összegből a versenyen egy napra vendégül látnak 1000 ukrán menekültet.
Más sportágakban is enyhülés várható
Az oroszok és fehéroroszok olimpián való indulásának engedélyezéséről folyamatosan viták folynak. Az Egyesült Királyság és Franciaország sportminiszterei ragaszkodnak hozzá, hogy semmilyen körülmények között se versenyezhessenek. Ugyanakkor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság lehetővé tenné számukra, hogy semlegesként indulhassanak. Eszerint az a sportoló, aki szerződéses katona is, nem indulhatna. Többen aggodalmukat fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy ez mennyire betartható. Ugyanis Oroszországban erősen összemosódik a határ az állam, a katonaság és a sport között. Ukrajna továbbra is bojkottal fenyeget, ha csak időközben Oroszország nem hívja vissza a katonáit. Emellett kijelentették, hogy sportolóik nem indulhatnak ott, ahol együtt kell versenyezniük oroszokkal vagy fehéroroszokkal.
Az UEFA-t is több kritika érte, miután annak ellenére, hogy Oroszországot eltiltották, a belarusz nemzeti 11 játszhat az EB-selejtezőkön. Az Európai Parlament is az ellenzők között van, az UEFA mégis kitart. A fehérorosz válogatott annyi korlátozást kapott, hogy meccseiket egy harmadik országban játszhatják, zárt kapuk mögött, valamint nem lehetnek nemzetközi játékok házigazdái. A szervezők arra figyelnek, hogy a fehéroroszok nem játszhatnak Ukrajna ellen.
A májusi taekwondo világbajnokságra is visszatérhetnek az oroszok és fehéroroszok. Az olimpiáéhoz hasonló feltételekkel vehetnek majd részt a versenyen a sportolók. Azok, akik támogatják a háborút, szerződésben állnak a hadsereggel, nemzetbiztonsági ügynökséggel, nem indulhatnak majd.