Meglátni a fényt a piac mélyén
Magazin
Hangzatos szlogenek, úthengerszerű közösségi média kampány és egy kultikus helyszín. Ezek elegyével támad a Light Art Museum Budapest, amely nem egyszerűséggel azt állítja magáról, hogy az „első olyan kiállítóhely a világon, ami múzeumként kötelezte el magát a médium gyűjtésének, kutatásának és bemutatásának”. Megnéztük, megleljük-e a Hold utcában a fényt az éjszakában.
Előzetesen annyit leszögeznék: ennél sötétebb helyszínen művészetet befogadni legfeljebb csak a Láthatatlan kiállításon voltam. Általában alapelem egy múzeumnál, hogy a kiállítási darabokat, legyenek azok képek vagy szobrok, a megfelelő megvilágítás teszi igazán élvezhetővé. A LAM esetében azonban maga a műtárgy a fény és az abból létrehozott üzenet. A motiváció a honlapról megtudható:
„A LAM célja, hogy megőrizze a vásárcsarnok eredeti közösségi funkcióját, ugyanakkor a város meglévő építészeti és társadalmi szövetébe bátran beavatkozó efemer elemekkel egy merőben más kulturális élményt teremtsen”.
A kulturális élményt élvezők közösségéhez felnőtt áron 6.000 forintért csatlakozhatunk.
A néhai Hold utcai piac a V. kerületi Hold utca és Vadász utca között elhelyezkedő épület 1892–1896 között épült Czigler Győző tervei szerint V. számú vásárcsarnokként.
„A helyszín jelképes, ahol ezek a művek megjelennek, hiszen az ipari forradalomtól elválaszthatatlan elektromosság éppen akkor vált a mindennapok részévé, amikor a 19. század végén a mérnöképítészet a termelést a fogyasztással összekötő, ipari-gazdasági rendeltetésű épületei – köztük a Light Art Museumnak helyet adó Hold utcai vásárcsarnok létrejött.”
– mondják az alkotók. Nyilván az sem volt mellékes tényező, hogy a Hold utcai piacnak a Covid után befellegzett, az épület pedig elvesztette funkcióját. (Milyen „kár”, hogy nem a Fény utcai piac fuccsolt be, autentikusabb lenne ott berendezni egy fénymúzeumot.) A jegyünket online vettük meg percekkel a turnus kezdete előtt, mivel a helyszínen 1.000 forinttal többet kellett volna leszurkolni. Az idősávok óránként vannak, lejáratukat nem ellenőrizte senki. A tárlatvezetés fizetős, de könnyű csoporthoz csak úgy „véletlenül” hozzácsapódni. Kérdés, hogy érdemes-e. Van-e szükség arra, hogy egy műalkotást elmagyarázzanak, vagy az már régen rossz, ha magyarázni kell.
Pedig ez a kiállítás az utóbbi kategória, noha a készítők minden tőlük telhetőt megtettek a befogadhatóság érdekében. Ilyen például a kétnyelvű információs táblák használata, amelyen digitális mivoltának köszönhetően egyszerre vagy csak a magyar, vagy csak az angol értelmezés olvasható. Aki mindkettőt beszéli és automatikusan átvált az agya is, annak nincs gondja, mindenki más meg szentségelhet egy rosszul időzített váltásnál. Aki pedig egyiket sem beszéli, annak marad a saját fantáziája.
Belemegyünk a szivárványba
Belépve leginkább az „elrúgtam egy követ, amerre gurult, arra mentem tovább” navigációs alapelv érvényesült. Lehet indulni jobbra, balra és még felfele is. Mi balra indultunk. A kiállítási darabok egy része beférne az Építészmérnöki Kar Térkompozíció tárgyába féléves feladatként, maguk a megtestesült térkomp. kockák. Némelyik azért nem éri meg az öt kreditet… Néha az az érzés kerített hatalmába, hogy amit látok, az alig több, mint egy Wish-es Csodák palotája, annak is a vizuális illúziók szekciója. Az egész kiállításon Vicsek Viktor Térevője és Kovács Ivó keresőfények című animációja ütötte a legnagyobbat, pedig majdnem lemaradtam róla. Ez a két alkotás a tér közepén lévő, felfújt lufira emlékeztető kiállítótérben kapott helyet a felületre vetítve. A térbe egy zsilipelt ajtópáron át lehet bejutni. Bent az az érzés fogott el, mint mikor egy osztálykirándulás során rátalálsz arra, hogy hova lett mindenki, melyik szoba rejti az osztály nagy részét. Bent ugyanis a korábbi lófráló népek helyett nagyobb létszámban voltak látogatók. És a tömegpszichózis is érvényesült, mivel bár máshol elég szokatlan lett volna, hogy mindenki a padlón ül, itt az volt a különc, aki állt. A padló és az oldalfal is tükör volt, ami még hozzáadott a vizuális élményhez. A kiállításon töltött idő közel harmadát ennek a két animációnak a nézésével töltöttem el.
A nem monumentális művek közül Mátrai Erik Screen-je bírt hosszabb maradásra, ami egy ködgéppel elárasztott tér volt egy szélesvásznú, megvilágított nyílással, amin át lehetett hatolni. Izgalmas volt és kísérletezésre csábító. Mindemellett kevés az interaktív alkotás, ezt valamelyes a Healium Hexa című vezérelhető, kétezer LED gömbből álló installációja próbálta ellensúlyozni. Moholy-Nagy László Fény-tér modulátora ugyanakkor nem ütött akkorát, mint amire előzetesen számítottam. Megosztó volt Pani Pawlosky Trash Mapping-je, ami a piac hétköznapi tárgyait változtatta némi vetítéssel műalkotássá. Mivel a tárgyak a trash szónak megfelelően inkább építési törmelékek voltak, sokkal inkább illett volna rá az „elefánt a fürdőszobaszalonban” munkacím.
Nem telefonnak való vidék
Aki a Szelfimúzeum és a közösségi médiás promózás nyomán egy fotogén díszlethalmazra számít, azt ki kell ábrándítanom. Nyilván megfelelő géppel egészen látványos képeket lehet készíteni a helyszínen, de egy mezei átlagos mobiltelefon kamerája megsínyli a fényviszonyokat, ráadásul kevés olyan alkotás van, ami kifejezetten szelfiképes akár tematikájában, akár kiterjedésében.
A Toalett című, női és férfi piktogrammal is elérhető alkotás felemás érzéseket váltott ki belőlem. Vagy a korábbi látogatók produktuma, vagy a rendszerben fellelhető meghibásodás nazális manifesztuma gyakorolt rám igen intenzív impressziót. De ha mégsem a kiállítás szövegezési stílusában akarnám megfogalmazni, akkor simán csak orrfacsaróan büdös volt.
A neten fellelhető értékelések és vélemények felemásak, de az összesített Google pontszám négyes fölé osztályozza a LAM-ot. Hogy igaz-e az a vélemény, ami szerint „ha síneket fektetnének le, és kocsikba ültetnék a látogatókat, a kócerájt át lehetne alakítani szellemvasútnak.”, mindenki döntse el maga. Felemás érzésekkel távoztam, de egy esélyt mindenképp megér. Sok a külföldi látogató, akik akkor járnak jól, ha beszélnek angolul, más nyelven ugyanis nincs kint magyarázó szöveg. Szintén sok volt a kisgyermekes család. Nekik érezhetően nem adott annyit hozzá a tárlat, mivel még felnőttfejjel is nehezen fogadható be egy-egy alkotás.