Fél év alatt a Föld körül

Sport 2023.05.27. Tóth Krisztián
Fotó: ©valio84sl/123RF.COM

Sok embert próbáló verseny létezik, ahol legtöbbször az emberi tűrőképesség határait feszegetik azok, akik ezen kihívások teljesítésére tették fel az életüket. Nem kérdés, hogy a „The Ocean Race” vitorlás verseny a legkeményebb mind közül. Az idén 14. alkalommal megrendezésre kerülő megmérettetésen a világ legelszántabb hajósai küzdenek meg az elemekkel bolygónk legvadabb óceánjain.

Jól mutatja a verseny nehézségét, hogy idén mindössze 5 legénység vállalkozott a közel fél évig tartó világkörüli útra. 2023-ban 7 szakasz és 31300 tengeri mérföld (58000 kilométer) vár a csapatokra, amiket rövid, ám annál intenzívebb kikötői versenyekkel spékelnek meg az egyes etapok között. A győzelemhez pedig nem kell mást tenni, csak több pontot gyűjteni mint a rivális alakulatok.

Leg 1 (Alicante – Cape Verde)

Az első etap legnagyobb kihívását nem a táv, hanem a Földközi-tenger gyorsan változó széliránya okozta. Ehhez legjobban a Holcim csapat tudott alkalmazkodni, akik így elsőként értek ki az Atlanti-óceánra. Ott a csapatoknak dönteni kellett, hogy a marokkói partok közelében maradnak és a szárazföld felől érkező légtömegekre támaszkodnak vagy pedig a Kanári-szigeteket megkerülve az óceán kegyeire bízzák magukat. Végül utóbbi megoldás lett a kifizetődő, a Holcim csapat végig vezetve elsőként érkezett meg a Zöld-foki Köztársaságba, még a rossz utat választó GUYOT csapat utolsóként zárt.

Leg 2 (Cape Verde – Fokváros)

A közel 5000 kilométeres szakasz kulcsa a minél jobb szelek megtalálása volt. Az Atlanti-óceán déli részén a magasnyomású Szent Helena rendszer dominál, ami a tartós alacsony szélsebességéről ismert. Emiatt a csapatok nyugat felé kerültek és a brazil partok közelében próbálták megtalálni a legjobb passzátszeleket. A több mint két hétig tartó szakasz végén ismét a Holcim került ki győztesen, ám ezúttal közel sem volt olyan egyértelmű a szakaszgyőzelem, ugyanis az ötödikként záró sem kapott 4 órát az etap végére.

Leg 3 (Fokváros – Itajaí)

Az Ocean Race történetének eddigi leghosszabb szakaszán a csapatoknak végig kellett hajózni bolygónk legvadabbnak tartott vizein. Mikor a korábbi kiírások során erre járt a mezőny a csapatok minél délebbre próbáltak hajózni, amivel a lehető legrövidebbé próbálták tenni az útjukat (a sarkok felé közeledve a szélességi körök hossza egyre rövidebb). Idén a versenyzők biztonsága érdekében egy pontnál délebbre nem lehetett hajózni, amivel a jéghegyek okozta kockázatot próbálták meg kiküszöbölni. A GUYOT csapat rögtön az első héten komoly műszaki problémába ütközött így fel kellett adniuk a szakaszt. A maradék négy legénység sokáig fej-fej mellett haladt, végül két párosra szakadtak szét, részben a 11th Hour Racing Team fővitorla törésének köszönhetően. A 35 napig zajló szakaszt végül a német Team Malizia csapat nyerte, ám második helyével a Holcim megerősítette vezető helyét a pontversenyben.

Leg 4 (Itajaí – Newport)

A szakasz során másodjára is keresztezték a csapatok az Egyenlítőt és a 17 napos út végén a brazíliai őszből megérkeztek az amerikai nyárba. Az első etaphoz hasonlóan ezúttal is dönteniük kellett a navigátoroknak, hogy a part mentén hajózva erősebb szeleket vagy pedig a rövidebb utat választják a nyílt tengeren. Nem messze Riótól komoly gondba került a listavezető alakulat, akiknek árbóctörés miatt kellett feladniuk a szakaszt. A GUYOT csapat ezúttal sem úszta meg szárazon, már Newport közelében jártak mikor az erős szelek erősebbnek bizonyultak, így a csapatnak ezt az etapot sem sikerült befejeznie. Az eddigi legtöbb problémát hozó szakaszt a 11th Hour Racing Team nyerte, akik így az összetettben is feljöttek a második helyre, hátrányuk pedig mindössze 1 pont a Holcim mögött. Túl a verseny felén még négy csapat is könnyedén megnyerheti a verseny 14.kiírását, egyedül a GUYOT csapatnak van komoly lemaradása. A hajók már úton vannak Európa felé, ám még több mint egy hónap hátravan, mielőtt a hősök megérkeznének Genovába, ahol kiderül kik lesznek az óceánok bajnokai 2023-ban.