A thai emberek megmutatták: változást akarnak

Közélet 2023.06.03. Gosztola Ágnes

Május közepén zajlottak Thaiföldön a választások, ahol a szavazók széles politikai palettán válogathattak. A végeredmény sokak számára meglepő volt, üzenete azonban egyértelmű: a fiatalok belefáradtak a maradi, populista hatalmi harcokba, változásokat és demokráciát akarnak az országban.

A választások menete

A thai parlament egy alsó- és egy felsőházból tevődik össze. Míg előbbi 500 tagját – 400-at egyéni listáról, 100-at a pártok listájáról – a szavazásra jogosult thai polgárok választják, addig az utóbbi 250 szenátorát a hadsereg vezetősége jelöli ki. Abból, ha egy párt megnyeri a választást, még nem következik egyenesen, hogy ő is adhatja az ország új miniszterelnökét. Ugyanis a jelöltek közül a két ház közösen, szavazás útján választ. Elméletileg ahhoz, hogy az alsóház akarata érvényesüljön, jelöltjüknek legalább 376 szavazatot kell kapni. És hogy miért teoretikus ez? A hadsereg 2014-ben puccsal szerzett hatalmat, amit a 2019 “választásokon” még inkább bebiztosított. Így sokan arra számítanak, hogy kormány most sem fogja átengedni a hatalmat.

A változás szele

A demokratikusan megválasztott kormányt 2014-ben puccsal váltotta le a hadsereg, a kormányfő pedig a korábbi katonatiszt, Prajuth Csan-Ocsa lett. Hogy megőrizze hatalmát, többször változtatott az alkotmányon és a választási törvényeken is. Így lehet az, hogy bár 2019-ben pártja az alsóházban nem szerzett döntő többséget, az általa kijelölt szenátus mégis újra megtette miniszterelnöknek és 2025-ig az is maradhat.

Erre válaszul 2020-ban tüntetések kezdődtek. A főként fiatalokból álló több tízezres tömeg megelégelte, hogy a királyság és a hadsereg egészségtelen összefonódása következtében a király szó nélkül tűrte a katonaság beavatkozását a legálisan megválasztott kormányok megalakulásába. Emellett az új generáció már megkérdőjelezte a monarchia felsőbbrendűségét annak ellenére is, hogy az iskolában kis koruktól a király feltétel nélküli szeretetére nevelik a gyerekeket. A demonstrálók egyik követelése ennek okán az volt, hogy vizsgálják felül az intézmény működését, jogkörét, fenntartását. A thai királyi család az egyik leggazdagabb uralkodó család, ami miatt az utcára vonuló tömegek a költségvetés csökkentését is célul tűzték ki.

A hadsereg magát a thai korona igaz védelmezőjének tartja, amire gyakran emlékeztetik is a népet. Jórészt az ő feladatuk a felségsértéssel kapcsolatos törvény betartatása is, ami az egyik legszigorúbb a világon. Aki megszegi a törvényt, 3-tól 15 évig tartó börtönbüntetésre számíthat. 

A 2023-as választás

A 2020-as tüntetéssorozat felpörgette a fiatal, progresszív baloldalt. A demonstrációk vezéralakjai közül sokan politikai pályára léptek, hogy változást hozzanak, és az autoriter rendszer helyett ismét meghonosítsák a demokráciát Thaiföldön. A később nagy sikert aratott Phak Kao Klai (Előre Párt) programjára tűzte a felségsértés törvényének finomítását, most ugyanis szerintük politikai fegyver. A javaslat szerint csak a Királyi Háztartási Hivatal indíthatna pereket a témában, míg most bármelyik thai állampolgár kezdeményezhet ilyet. A büntetés mértéket is csökkentenék, továbbá véleményük szerint csökkenteni kellene a király politikai befolyását is. 

Miután az Előre Párt beleállt a monarchia kérdésébe, a szélsőjobboldal, vele együtt a király pártiak is erősödni kezdtek. Egyikük, Warong Dechgitvigrom, a Thai Pakdee alapítója szerint a meglévő törvények további szigorításra szorulnak. 

Ez az eszme, és maguk a pártok, akik a katonai diktatúrát és a monarchiát változtatás nélkül, esetleg további szigorítással fenntartanák, csak kevés szavazatot kaptak. Ellenben a haladó szellemű, fiatalos pártokkal, akik közül is a Pita Limdzsaoenrat vezette Előre Párt és a Paethongtarn Shinawatra vezette Thaiokért Párt vitte el az első két helyet, egyenként több mint 100 mandátum megszerzésével. A 2014-es puccsot támogató pártok csak a 4. es 5. helyen végeztek. Ugyan a most hatalmon levők forrásai lényegesen nagyobbak voltak az újonnan alakulókénál, utóbbiak mégis fáradhatatlanul kampányoltak. Az ő felületeik a közösségi média platformok voltak, ahol a fiatalok nagy részét el is tudták érni. Emellett gyakran régimódi módszerekkel, akár biciklivel látogatták a választókat az alacsony büdzsé miatt. Nagy segítség volt, hogy a fiatal választók vitték az új, főként baloldali partok hírét és programját idősebb családtagjaik körében. Így tudott kis költségvetéssel nagy sikert aratni az Előre Párt és a Thaiokért Párt. 

Lesz-e valódi változás?

Politikai elemzők szerint hosszú évtizedek óta az első thai választás volt az idei, ami nem csak a populizmusról szólt, hanem valódi politikáról. A felsorakozó pártok javarészt lefedték a politikai spektrumot. Ugyanakkor az eredmények egyértelműen jelzik, hogy az emberek belefáradtak a monarchikus, autoriter rendszerbe, változásra vágynak. Az, hogy a legprogresszívebb pártok sem kampányoltak a királyság felszámolása mellett, jól mutatja, hogy a polgárok sem ezt akarják. Egyszerűen csak újra demokratikus államot szeretnének, ahol a hatalom tiszteletben tartja az akaratukat. Egyelőre kérdés, hogy ez valóban így lesz-e. Bár kicsi az esély egy újabb puccsra, a felsőház szenátorai továbbra is hatalmon tarthatják a jelenlegi kormányfőt. Még akkor is, ha a választáson nyertes pártoknak sikerül is többpárti koalíciót alakítani.