Mint a mókus fenn a fán

A magyarországi úttörőmozgalmat a szovjet mintára alapították, és az 1945-ös évben kezdték el szervezni Magyarországon, hasonlóan más szocialista blokk országaihoz. A Gyermekbarátok Országos Egyesülete, amely eddig működött és inkább szociáldemokrata irányultságú gyermekmozgalomként volt azonosítható, 1945 októberében váltott át az Úttörő elnevezésre. A szervezet kezdetben a MADISZ (Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség) keretein belül működött, majd 1950-től a DISZ (Dolgozó Ifjúság Szövetsége), és végül 1957-től a KISZ (Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség) szervezeti keretein belül folytatta tevékenységét. Hivatalosan 1946. június 2-án, az Ifjúság napján hirdették meg az Úttörő mozgalmat. Néhány hónappal később az Ifjúság című lap 1946 őszi száma már erőteljesen túlzóan azt állította, hogy az Úttörő mozgalom megindulásával a magyar ifjúság régi kívánsága teljesült, noha ekkor még csak néhány száz tagja volt a szervezetnek.

A “fenyegetett demokrácia” kezdeti időszakában a Magyar Kommunista Párt gyermekszervezete nem tudott versenyt állítani a több évtizedes tapasztalattal rendelkező cserkészmozgalomnak. Ennek eredményeként a nagypolitika mellett itt is azt az utat választották, hogy együttműködjenek más szervezetekkel, és a cserkészmozgalmat teljes egészében felszámolják. A céljuk az volt, hogy beolvadjanak a cserkészetbe és fokozatosan demokratizálják, végül pedig társutasá változtassák azt.

Az együttműködés igen rövid ideig tartott, hiszen már 1946 júliusában, Rajk László rendeletével megkezdték az egyéb civil és egyházi szervezetek felszámolását. Ennek eredményeként 611 KALOT (Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testülete) szervezet és további 1500 egyházhoz kötődő egyesület tevékenységét tiltották be. Miközben a riválisnak tekintett szervezeteket felszámolták, a propaganda szintjén még 1947-ben is hangsúlyozták, hogy: “Az Úttörő-mozgalom nem kíván az iskolában az egyetlen ifjúsági mozgalom lenni, hanem a működő és meglévő iskolai ifjúsági mozgalmak mellett az élen akar járni. […] együtt akar dolgozni és működni a többi demokratikus, haladó szellemű ifjúsági mozgalommal.” Ebben az időszakban még működhetett a Magyar Cserkészfiúk Szövetsége, amely egyre inkább mellékszereplővé. A kommunisták kifogásolták, hogy ekkor még nem volt lehetőségük az iskolai szervezésre, így az Úttörő mozgalom taglétszáma alig nőtt.

A mozgalom ideológiai alapjait a klasszika-filológus Trencsényi-Waldapfel Imre kidolgozta, néhány elemet pedig a cserkészetből is átvettek. Példaként az 1848-as szabadságharcot tekintették, és az akkor megfogalmazott 12 pontot használták az úttörők feladatainak összefoglalására. Ezek a pontok az évek során többször változtak, az 1947-es változat a következőket tartalmazta:

1. Az úttörő szabad hazában, szabad emberek között, szabad emberként akar élni.
2. Az úttörő szereti hazáját, népét, küzd és dolgozik érte.
3. Az úttörő a világ minden dolgozóját testvérének tekinti.
4. Az úttörő mindig igazat mond és igazságosan cselekszik.
5. Az úttörő ismeri és lelkiismeretesen teljesíti kötelességét.
6. Az úttörő mindig kész segíteni másokon.
7. Az úttörő bátor és fegyelmezett.
8. Az úttörő ismeri és szereti a természetet.
9. Az úttörő önként aláveti magát a közérdeknek.
10. Az úttörő őrzi egészségét és fejleszti tudását.
11. Az úttörő szívesen követi vezetőinek útmutatásait.
12. Az úttörő megosztja tudását és neveli a kisebbeket.

Sajnos a pontok egy jelentős részét felnőttként már nem sikerült átültetni a gyakorlatba.

Az úttörőcsapatok a 8–14 éves gyerekek között alakultak ki, ahol a felső tagozatos diákok alkották a csapatokat, míg a kisebbek, az 2–4. osztályosok, kisdobosok lehettek. Az úttörők számának folyamatos növekedése tapasztalható volt: 1951 decemberére már meghaladta a 900 ezer főt, tehát a gyermekek több mint 70%-a ekkor már tagja volt a szervezetnek. Több újságot hoztak létre számukra, például a Pajtás, az Úttörő Gyermekújság, az Úttörő, az Úttörővezető, a Hüvelyk Matyi, valamint a Kisdobos és az Őrsvezető, később az Iránytű című lap is. Ezenkívül, egy 1950 őszén elkészült budapesti áruházat is az úttörőkről neveztek el. A gyermekek számára azonban különleges élményt nyújtott az 1948-ban elkészült úttörővasút, melyet mára Gyermekvasútnak neveznek, és még mindig gyerekek irányításával működik.

Az 1956-os forradalom idején az országos politikai élet élénküléséhez hasonlóan az úttörőmozgalomban is elindult egy megújulási folyamat. Azt állították, hogy a politikai és személyi kultusz alárendelődése, valamint a kötelező jelleg és a szovjet minta másolása kifakította az úttörőmozgalmat. Ennek eredményeként ugyanazok a hibák kezdtek megjelenni itt is, mint az MDP és a DISZ esetében. A Kádár-korszakban további jelentős fejlődést hozott az 1969–1975 között épült zánkai úttörőtábor, ami kiemelkedő kitüntetésnek számított, valamint az 1960-as években kibővített csillebérci tábor is. Ezen időszak alatt új lapok is indultak a gyerekek számára, mint például az Ifjúvezető, Dörmögő Dömötör, Hogyan?, Kincskereső, Tábortűz. Ez volt az az időszak, amikor a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évek fiataljainak a legszebb gyermekkori emlékei a közös táborozásokhoz kötődtek. Az úttörőavatás ünnepként számlált, és a gyerekek büszkén viselték a budapesti Úttörőáruházban vásárolt fehér úttörőinget, övet, sípot, valamint a nagyobbak által megkötött piros kendőt. Ezen túlmenően más gyermekmozgalmaknak továbbra sem engedélyezték a nyilvános működést, és a titkosan működő cserkészetet, valamint a plébániai és egyházi közösségeket, csoportokat az állambiztonság beépített ügynökein keresztül igyekeztek megfigyelni és ellenőrizni.

Az úttörőmozgalom a rendszerváltozás éveiben megszűnt, ezzel lehetőséget teremtve minden más korábban betiltott szervezetnek, beleértve a cserkészetet, az egyházakkal és civil szervezetekkel kapcsolatos ifjúsági szervezeteket, hogy (újra)alapítsák magukat. Jelenleg az úttörőmozgalom hagyományait az 1996-ban alapított Múltunk Öröksége Alapítvány őrzi, iratanyagát pedig a Budapest Főváros Levéltára őrzi.