A menzai étkeztetés története az ’50-es évektől napjainkig

Magazin 2024.02.08. Csiki Kata
A menza említése kapcsán sokaknak rémes emlékeik támadnak, míg mások nosztalgiával gondolnak a gyermekkor ízeire. A téma senkit sem hagy hidegen, és ma is sokat vitáznak róla: hogyan lehetne egészséges, sokszínű étkezésre nevelni a jövő generációit?

 

A mai értelemben vett menzai étkeztetés a II. világháború után alakult ki: az ’50-es évekre még a nélkülözés és az élelmiszerhiány volt jellemző, a ’60-as évektől kezdődően viszont az ételek kalóriatartalma folyamatosan nőtt, egyre zsírosabbá váltak a főtt és sült húsos ételek. A ’70-es évekre az ízlés országosan egységesülni kezdett: a minőség helyett a mennyiségen és a költségeken volt a hangsúly, így az optimálisnál több zsírt és szénhidrátot tartalmaztak a menzai fogások, valamint nem volt megszabva a só- és a cukorhasználat mértéke sem. A szezonalitás nem volt divat, a menzákon a jól megszokott magyaros ízeket keresték. A szocializmusban a családtagok mindegyike hétköznap jellemzően a menzán és az üzemi étkezdében evett, csak hétvégente ülték körül együtt a családi asztalt. 

De mi is került az asztalra a menzákon? Reggelire és tízóraira iskolatejet vagy kakaót kaptak a gyerekek, amit vajas kiflivel, kaláccsal, vagy brióssal kísértek. Az ebéd legkedveltebb fogásainak számított a mákos/grízes/lekváros/túrós tészta, a tejbegríz, a nudli, illetve a piskóta csokiöntettel vagy a lekváros bukta. De ki ne emlékezne például a főtt hús, krumpli és meggymártás legendás hármasára? Gyakran kínáltak még bácskai rizseshúst, zöldborsófőzeléket tükörtojással, paradicsomlevest betűtésztával, krumplifőzeléket fasírozottal, babfőzeléket lecsókolbásszal, valamint tarhonyás húst is. Azért a legutáltabb ételek listája sem rövid: nem számított népszerűnek a paradicsomos káposzta, a kelkáposztafőzelék, a finomfőzelék és a tojásleves sem. Az uzsonna sok esetben hasonlított a reggelire, kiegészülve néhány szocialista klasszikussal, mint a húskrémes vagy a májkrémes kenyér. A körözött és a felvágott valamivel népszerűbbnek számított, és sokszor kaptak almát is a gyerekek, nagy ritkán pedig egy Sport, egy Kapucíner vagy egy Szamba szelet örvendeztette meg őket a napköziotthon végén. 

Napjainkban viszont egy újabb reform megszületésének lehetünk tanúi: egyre több iskolában kísérleteznek a svédasztalos menzákkal. Úri huncutság lenne, a 21. század luxusa? Közel sem igaz! A svédasztallal nem csupán a diákok elégedettségét növelhetik, hanem az ételpazarlás mértéke is csökkenthető, sőt, a menzáról lemorzsolódott diákok is szívesen visszatérnek az étkezdébe, ha szabadon választhatnak az egészségesebb fogások közül. Sokkoló adat, hogy a hagyományos menzai étkeztetés révén személyenként átlagosan 50 kg élelmiszer kerül a kukába évenként. Elgondolkodtató az is, hogy bár a szülők ragaszkodnak a mindennapi leveshez, de a gyerekek nem igénylik, így a leveseknek csaknem 80%-a a szemétben végzi. A diákok kedvencei ma már egészen más ételek, mint a szocializmus idején: szívesen fogyasztanak bolognai spagettit, giroszt, pizzát, vagy éppen halrudacskát sült krumplival. 

A közétkeztetés térítési díját egyébként a helyi önkormányzat szabályozza, ez most 600-1200 Ft/étkezés áron mozog országszerte. Sokan azt gondolják, hogy a svédasztalos rendszer általános bevezetése tovább növelné az árakat, így a nehéz helyzetben lévő családoknak csak még jobban megterhelné a pénztárcáját – bár a pazarlás csökkentése révén az árak akár mérsékelhetőek is lehetnének. A svédasztal kialakítása viszont beruházásigényes, másfajta pult- és tálalókialakítást igényel, és nagyfokú konstruktivitást a pedagógusok részéről, hogy az edukációs része is megvalósulhasson – vagyis hogy a gyerekek érdeklődést mutassanak a zöldséges, egészségesebb ételek iránt. 

 

Források: