Első élmények: síelés

Ennek az egész kalandnak úgy vágtam neki, hogy nem rendelkeztem semmilyen tapasztalattal, illetve gyakorlattal, mindössze egy órás oktatáson vettem részt még itthon, de az műpályán történt, és ezzel szeretném is felhívni azok figyelmét, akik műpályán szeretnének megtanulni síelni: nem ajánlom. Egyszerűen nem lehet összehasonlítani azt a műanyag valamit a hóval. Szóval, ha van lehetőség, érdemes rendes pályára menni tanulni. 

A felszerelést illetően azt a tanácsot kaptam barátoktól, hogy itthon béreljek, mert az jóval olcsóbb, és általában nagyon segítőkészek a kölcsönzőben dolgozók, és ellátnak mindenféle hasznos információval, ami pontosan így is történt. Lécet, sícipőt és sisakot béreltünk, szemüveg bérlési lehetőség azonban nem volt, ezért azt vásároltunk a többi ruhával együtt: síkabát, nadrág, aláöltöző, sál és kesztyű. A kölcsönzésnél a cipőt és a lécet megfelelően beállították, így Franciaországban már egyszerűen tudtuk használni.

Visszatérve az éles pályára, és az első napomra. A rendes nagy pályák mellett közel a szálláshoz volt két gyakorlópálya, egy rövidebb, illetve egy hosszabb és egyben meredekebb. Mi a legkisebb pályán kezdtünk a párommal, aki hozzám hasonlóan „rutinos” síelő. Próbáltam az elméletet használni, amit a lelkemre kötöttek veterán barátaim: hóeke, berogyasztott térd, fenék lefele. Ezekre koncentrálva próbáltam szépen lassan, de inkább lassan és egyenesen lefele haladni a pályán, ami sikerült is. Pár ehhez hasonló csúszás után már a kanyarodásokra koncentráltam, és mivel azok is meglehetősen jól mentek, kezdtem érezni magamban az önbizalmat a nagyobb gyakorlópályához. Miután azon is sikeresen lecsúsztam, éreztem, hogy nekem ez unalmas, szeretnék igazi pályán menni. Eközben párom nem túl jó élményekkel gazdagodva úgy döntött, hogy aznapra befejezi, én pedig csatlakoztam a csapat egy részéhez, akik éppen a csúcsra tartottak felvonóval egy kék pályára.

A sípályák színezése a következő módon erősödik: zöld, kék, piros, fekete. Én a már megszerzett önbizalmammal úgy voltam vele, mit nekem a kék pálya? Tudok egyenes menni, kanyarodni, megállni, ugyan mit rakhatnak még elém? Hát kiderült, hogy elég sok mindent. Már az első felvonóhoz vezető zöld szakaszon rá kellett jöjjek, hogy ez nagyon más, mint a gyakorlópálya. Ami ránézésre nem tűnt nagy meredekség béli különbségnek, az szignifikánsan nagyobb gyorsulást eredményezett a gyakorlatban, ami rávilágított, mégsem tudok olyan magabiztosan kanyarodni, ezért az utolsó kanyarban volt is egy szép esésem, szerencsére semmi komoly, mentem tovább. 

A felvonó volt számomra a mumus, legalábbis a hét elején. Rutin híján rendszeresen megfeledkeztem arról, hogy a lábtartóról le kell vennem a lábamat ahhoz, hogy a biztonsági korlátott fel tudjam húzni, és időben ki tudjak szállni. Ezen feledékenység eredményeként előfordult, hogy a már visszaútra kanyarodó felvonóból kellett nem ideális magasságból leugrani, illetve a nagy kapkodásban összeakadó lécek, lábtartó egyszer összeakadt a két botommal, szilánkosra törve mindkettőt a hét közepén. Ezután bot nélkül síeltem, ami egyébként nem okozott különösebb gondot. Esés után jó lett volna segíteni felállni, illetve lecsatolni a lécet a síbakancsról, de egyébiránt nem hiányzott. 

Az első három napon sorra küzdöttem a kék, majd később a piros pályákkal, mikor már a kék teljesíthető volt esés nélkül. Volt azonban egy komoly gondom. Mivel kezdő voltam, féltem a sebességtől, hiszen nem tudtam kontrollálni, ezért jóformán végig hóekézve közlekedtem. Ez azt jelenti, hogy a léceim elejét egymáshoz közelítem, míg a hátulját egymástól távolítom, létrehozva ezzel egy háromszög csúcsot a léceimből, ami segíti, hogy lassabban menjek, mintha párhuzamosak lennének a léceim. Csakhogy ebben a procedúrában a két térdem, amivel rogyasztok, befele tolódik egymás felé, elképesztően nagy terhelésnek kitéve őket, főleg, ha órákon keresztül így síelek. Éppen ezért a 3-ik vagy 4-ik napon elkezdtem gyakorolgatni egyszerűbb pályákon a párhuzamos léccel való kanyarodást, ami következtében gyorsabban haladtam, de nem terhelte annyira a lábam, és hirtelen sokkal élvezetesebbé vált az élmény. 

Volt még egy dolog, ami a hét előrehaladtával egyre inkább természetesen ment, ez pedig maga a testtartás. Mind az oktatáson mind a kölcsönzőben elmondták, hogy a megfelelő sípozícióban sípcsonttal maximálisan neki kell feszülni a csizma szárának, és térdből rogyasztani kicsit úgy, hogy a fenekünket lefelé toljuk, és semmiképpen nem, hátra. Erre az első napokban nem nagyon figyeltem, ami a hóekézéshez hozzáadva tovább terhelte a térdeim, illetve nehezebbé tette az irányítást. Miután úgy éreztem, hogy sikerül a megfelelő pozíciót konzisztensen tartani, és végig nekifeszülni a bakancs szárának, sokkal könnyebbé vált a léc irányítása. Mindezen megszerzett tapasztalattal a 6 napos síelés utolsó két napja teljesen önfeledt szórakozás volt. A csapatban történt 2 baleset emlékeztetett azért rá, hogy ne bízzam el magam túlságosan, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem csináltam olyan dolgot, ami az én szintemen lévő síelőnek minden bizonnyal nem ajánlatos. 

Illetve itt meg kell említsem, hogy a 6 napos síbérlet egy kicsit sok. Főleg, ha nincsen jó kondiban az ember, és szeretne minden napot nyitástól zárásig élvezni. Én bár nem sportolok rendszeresen, 5-7 évig futottam és jobb formában érzem magam, mint az átlagember, de így is eléggé megviselt. Az első két napon délután 5-kor kidőltem és utána jóformán pihentem, az utolsó napokban pedig már a pályán éreztem, hogy fáradok fizikailag is, illetve mentálisan is. Csökkent az éberségem, és volt olyan pillanat, amikor már csak az járt a fejemben, hogy épségben leérjek az aljára, mielőtt teljesen elveszteném a koncentrációs képességemet, és valami komolyabb balesetet szenvednék. Kihasználtam maximálisan a 6 napot, de jövőre valószínűleg inkább 4, maximum 5 napra voksolnék.

Összességében nagyszerű élmény volt, melegen ajánlom mindenkinek, aki nem viszolyog a hidegtől, magasságtól, és szereti a sebességet, illetve a gyönyörű tájakat. Ennyi tapasztalat után teljesen kezdőknek azt javasolnám, hogy lehetőség szerint rendes havon gyakoroljanak, vagy vegyen részt oktatáson, illetve, ha bevállal ilyen egy hetes turnust, mint mi, akkor mindenképpen legyenek vele tapasztaltabb emberek, akikben megbízik. Számomra hatalmas segítség volt, hogy az elején végig jöttek mögöttem, ha bármi történt, esés, azonnal mellettem termettek, segítettek, jó tanácsokkal láttak el. Szóval bátorítok mindenkit, hogy próbálja ki, és ami a legfontosabb, hogyha látod a felvonót a végéhez közeledni, vedd le lábad a tartóról!