Kedvezmények várandósként az egyetemen
Kapun Kívül
A leginkább említésre méltó támogatás a diplomás GYED névre hallgat, amit minden olyan magyar állampolgárságú diák igénybe vehet, aki rendelkezik a szülést megelőző 2 évből legalább 365 napnyi jogviszonnyal bármely felsőoktatási intézményből. Tehát a figyelembe vett 2 év alatt 2 aktív félév szükséges, egy félévre pedig csak egy aktív jogviszony vehető figyelembe. A diplomás GYED egyaránt jár hallgatói jogviszony alatt, vagy ha annak szünetelése, megszüntetése és a szülés között legfeljebb 1 év telt el. A támogatás során érvényesíthető a 25 év alattiak vagy a 30 év alatti anyák számára járó adókedvezmény is. Igényt tartani rá a kiírt dátum előtti 28. naptól lehet, és maximum a gyermek 2 éves koráig jár. Az apuka csak abban az esetben igényelheti, ha a jogosultságot szerző nő elhalálozik vagy az édesanya egyáltalán nem jogosult semmilyen támogatásra, de az édesapa igen.
Lehetőség van visszaigényelni a KRESZ-vizsga díját azon fiataloknak, akik a vizsga napján még nem töltöttél be 20. életévüket, illetve 2018. július 1-jét követően mentek át sikeresen. Bár már nem minden helyen kötelező a diploma megszerzéséhez a nyelvvizsga, mégis hasznos a nyelvtudás. Ezt szorgalmazza az a kezdeményezés is, hogy 35 év alatt az első sikeres nyelvvizsga díját vissza lehet igényelni. A fent említett két kedvezményre azok is jogosultak, akik éppen diplomás GYED ellátásban részesülnek.
Már az egyetemi felvételinél is többletpontot jelent a gyermekgondozás. A különféle gyermekgondozási ellátásban részesülő édesanyák 40 többletpontot is kaphatnak alapképzési szakon, osztatlan képzésen, illetve felsőoktatási szakképzésen. Ez alól kivételt képeznek azok a helyek, ahol a felvételi pont számítása gyakorlati vizsga alapján történik.
Amennyiben egy hallgató tanulmányai mellett vállal gyermeket, nyomós indokkal – például már az utolsó trimeszterben van – akár vizsgahalasztást, külön vizsgaalkalmat is kérhet. Érdemes azzal is számolni, hogy ma már számos képzés indul levelező vagy esti formában is, ami nagy könnyebbség lehet a kismamának. Ha pedig mégsem indul ilyen oktatási forma, még mindig kérhető egyéni elbírálással, hogy az órák online formában is elérhetőek legyenek.
A várandós oktatók is hasonló kedvezményekre számíthatnak, csak ők a munkaidő tekintetében. Kérhetik ugyanis, hogy az idő előrehaladtával kevesebb időt töltsenek az egyetemen, csökkenjen az óraszámuk. Természetesen amennyiben veszélyeztetett terhesség áll fent, mint bármely másik munkahelyen, itt is lehetőség van a keresőképtelen állományba való átsorolásra.
A várandós hallgatók anyagi támogatást is igényelhetnek. Mint több egyetemen, úgy a BME-n is lehetőség van egyszeri rendkívüli szociális ösztöndíj igénylésére. Ezt a hallgató kérheti saját gyermek születése esetén, de jogosult rá házasságkötéskor vagy a szülők elhunytakor is.