„Én nem szeretek a legokosabb lenni egy szobában, mert úgy gondolom, hogy akkor én rossz szobában vagyok.”

Magazin 2024.03.31. László-Kun Zsófia, Pődör Gergő

Weisz Ágoston végzett matematikus, a Google szoftvermérnöke, a Gemini Multimodality vezetője Zürichben, az Alphacademy egyik alapítója, oktatója, akinek fontos, hogy Magyarországon a motivált gyerekek egy nyitott, őszinte légkörben tanulhassanak matematikát és programozást. Minden felsorolt érdeme mellett Weisz Ágoston egy olyan ember, aki este a legcudarabb munkanapja után is olyan lelkesítően képes interjút adni, a munkáiról beszélni, hogy építész létemre még nekem is megjött a kedvem az informatika irányába fordulni, vagy hogy jobban keressem a nekem való hivatást. Vigyázat, az alábbi sorok olvasása is végtelenül lelkesítő, egy írott példa arra, hogy hogyan érdemes a munkáról, az egyén helyéről gondolkodni a szakmai világban!

 

Hogyan alakult ki a mostani magabiztos, jót tenni vágyó és lelkes személyiséged? 

Az oktatáson keresztül sok sikerélményem volt. Az elejétől kezdve önfeledt örömmel és önmagamat adva szerettem volna oktatni. Mindig is fontos elv volt számomra, hogy ha hibát vétek mint oktató, akkor azt nem eltitkolom, sőt, ha valaki megtalálja, akkor azt meg is köszönöm, mert így együtt kijavíthatjuk és helyes megoldással mehetünk tovább. A saját példámmal is azt akarom megtanítani a gyerekeknek, hogy a hibákon keresztül lehet tanulni, nincs olyan tragédia, ami ne lenne orvosolható. Arra jöttem rá, hogy egyszerűen tudok értéket átadni a tanítványaimnak. Ezt ők is nagyon szeretik, mert ezáltal sokan tudnak fejlődni. Ez nem csak nekik, hanem nekem is segítség volt. Szó sincs róla, hogy világ életemben extrovertált, nyitott személyiség lettem volna. Jó 15 éve, mikor az oktatást elkezdtem, az óráim előtt még nagyon izgultam. A rengeteg gyakorlás, „reflektorfényben” megtartott óra után láttam, hogy amit csinálok, az működik és pozitív visszajelzéseket kapok, aminek köszönhetően közel négy év alatt elmúlt a lámpalázam 


A Google egyik középvezetőjét tisztelhetjük a személyedben. Hogy fér össze ez az elhangzottakkal?

Az engem körülvevő munkatársaim körében magas fokú toleranciát tapasztaltam. A sokszínűség jellemzi a kollégákat, közöttünk éppúgy vannak magabiztosak, félénkek, feketék és fehérek. Bármilyen vagy, itt önmagad tudsz lenni. Ha a felvételi interjún megfeleltél, habitusodtól függetlenül, nagy valószínűséggel előbb-utóbb meg fogod találni a helyed. A Google-nál töltött időm alatt is fejlődtem persze, eleinte nehezebben mertem kiállni nagyobb közönség elé, kihívást jelentett magas beosztású kollégákat megszólítani. Mára ez nem jelent akadályt.


Miért pont a Google-ra esett a választásod és miért pont Svájcban?

Olyan helyen szerettem volna dolgozni, ahol tudok tanulni és fejlődni. Egyébként sok ilyen cég van a világban, a Google csupán egy közülük. Itt sok okos ember van. Én nem szeretek a legokosabb lenni egy szobában, mert úgy gondolom, hogy akkor én rossz szobában vagyok. A Google olyan szobának tűnt, ahol ez nem fog megtörténni. Sokáig azt gondoltam, kutatással fogok foglalkozni, ami szintén nagyon élvezetes és izgalmas. Negyedéves egyetemista koromban, a gyakornokságom alatt jöttem rá, hogy inkább emberekkel szeretnék dolgozni. Számomra az az öröm, hogy közösen jövünk rá valamire, közösen oldunk meg problémát, és együtt ötletelünk. Nagyon élvezem, hogy ha itt megoldunk valamit, az nem kerül egy fiókba, hanem konkrétan a felhasználók elé tesszük, és mérhető lesz a hatása. A sors szerencsés alakulása, hogy amikor a kutatás és a szoftverfejlesztés között lamentáltam, a Google vett fel először gyakornoknak, és az itt tapasztaltak alapján már nem volt kérdés számomra, hogy merre tovább. Svájc is egy véletlen alakulása a történetemnek. A családom német származású, és gondoltam, palléroznám a nyelvtudásom. Ekkor München és Zürich jött szóba: ez utóbbiba vettek föl, és itt is ragadtam.

 

Ha egy mondattal kéne jellemezni, milyen a Google-nél dolgozni?

Olyan, mint egy hullámvasúton ülni, tele van adrenalinnal, izgalmas problémákat old meg az ember, de közben azért megterhelő és mentálisan elég nehéz.


Milyen tanácsot tudsz adni annak, akinek minden álma, hogy itt dolgozhasson a Google-nál?

Meggyőződésem, hogy sok olyan hely van a világon, ahol ezek az álmok beteljesülhetnek. A kitűzött cél eléréséhez alapvetően szükséges, hogy időt és energiát nem kímélve művelni kell a matematikát és a programozást, de úgy kell ezekben jónak lenni, hogy az örömmel járjon. Ha szorgalmasan dolgozol, de mégsem tudod élvezni azt, amit az időd nagy részében csinálsz, akkor valószínűleg nem jó helyen vagy. Általánosságban, azt javaslom, hogy válassz egy témát, amit nagyon szeretsz, és abba tedd a sok energiát. Ahelyett, hogy szerteágazó területeken vagy középszerű, sokkal jobb egy szűkebb területen tökéletesíteni a tudásod, abban elmélyedni valóságos élvezettel. Szerintem ez a boldog élet, legalábbis a boldog szakmai élet titka. 


Hogyan oldod meg, hogy mind a két munkahelyeden, két külön országban helyt tudjál állni?

Először is a Google-nál komolyan veszem a munkámat: a szívemet-lelkemet beleadom, lelkiismeretesen, sokat és keményen dolgozom. Számomra kulcsfontosságú eleme a kiváló munkavégzésnek, hogy különbséget teszek a rövidtávú, az egyéni, illetve a globális, közösségi célok között. A globális, közösségi cél nem az, hogy az én kódom meg legyen írva, vagy hogy bármi részfeladatom készen legyen. A globális cél az, hogy a csapatnak, a cégnek, a terméknek jól alakuljon a sorsa. Ebben a környezetben azok lesznek sikeresek, akik arra tudnak koncentrálni, hogy a munkájukkal előre lendítsék ezt a célt, szívügyük az effajta csapatmunka, proaktív módon a plusz munkát sem sajnálják azért, hogy az ő munkájukkal az adott termék valóban jobb, sikeresebb legyen. 

Emellett a munka mellett pedig a tanítást egyszerűen szórakozásból csinálom, egyszerűen ez a hobbim, és az embernek a hobbijára azért van ideje.


Nem tartasz a sok munka terhére a kiégéstől?

A gyerekek oktatása számomra nem munka. Itt az a kérdés, hogy hogyan tudjuk definiálni a munka és a szórakozás, kikapcsolódás határterületét? Ha elmegyek síelni, akkor az szórakozás, de ha mondjuk síversenyző vagyok, akkor az már a munkám. Én az oktatással úgy vagyok, hogy tudatosan figyelek arra, hogy annyit csináljak ebből, amennyi még tényleg kikapcsolódás és szórakozás a.

 
A két munkád hat egymásra valahogy?

Igen, nagymértékben. Nézzük csak meg, mi a fő célunk az oktatásnál. Nem az, hogy az anyagot leadjuk. Nem is egyszerűen az, hogy a gyerekek megértsék a tanultakat. A legfontosabb, hogy a gyerekekben belső motivációt, vágyat ébresszünk a fejlődésre. Mi mutatunk egy alternatívát, hogy miben lehet fejlődni és erre teremtünk is lehetőséget. Ez nagyon hasonló ahhoz, amikor az ember egy munkahelyi csapatot vezet. Ott is ugyanez a célom: hogy a csapatom tagjai motiváltak legyenek, fejlődni tudjanak, és ennek érdekében mindent meg kell tennem. Lényegében, ebben a tekintetben mindkét munkahelyemen ugyanazt csinálom.


Van esetleg valami olyan recepted, amit bárki bevethet, hogyha motivációra vágyik?

Legyen az gyerek vagy felnőtt, a sikerélmény és az elismerés mindenkinek egyaránt fontos. Meglepő csodával bír egy-egy megfelelő ember által elhangzó jó szó, bátorítás. Természetesen a téma sem mindegy: ha engem éneklésre akar valaki biztatni, akkor viszonylag nagy bajban lesz, bármennyi dicséretet is közvetít felém. Kell, hogy az extra motivációra szoruló terület közel álljon hozzád, akkor lehet csak elérni, hogy valódi sikerélményed legyen


Neked mi ad motivációt a mindennapokban?

Például az, ha az engem körülvevő emberek is motiváltak. Emiatt én is zsigerileg sok mindent megteszek annak érdekében, hogy a csapatom és a diákjaim is motiváltak legyenek, az ő motivációjuk pedig visszahat rám., Ezzel mindenki nyer. 


Tervezed, hogy idővel csak a tanítással foglalkozz, vagy a jelenlegi egyensúly pont megfelelő?

Tartok attól, hogy munkának tekintsem az oktatást. Meg akarom tartani az én szórakozásomnak és hobbimnak. Amúgy is: szellemileg másképpen megterhelő a kétféle munka. Teljesen más energiákat kell aktiválnom ahhoz, hogy fiatalokkal vagy pici gyerekkel foglalkozzak, és ahhoz, hogy egy technikai problémát oldjak meg. Bármennyire is szeretem mindkét területet, azért a Google-nál van egy nagy kihívást jelentő technikai aspektusa is a munkámnak, amely mély gondolkodást igényel. Ez valószínűleg hiányozna nekem, ha nem lenne.

 

A mesterséges intelligencia a mindennapi munkád fő témája. Mit gondolsz, az AI képes (lesz) pszichológiai értelemben segíteni az embereket?

Sokan tartanak attól, hogy pszichológushoz forduljanak a problémájukkal, nekik ez megoldás lehet. El tudom képzelni, hogy enyhébb esetekben fog tudni segíteni ez a technológia, de jelenleg még nem hiszem, hogy a közelében járna a rendszer.

Szofvermérnöki fejjel gondolkodva kezdetben kizárólag olyan problémákat adnék a mesterséges intelligencia kezébe, amit vagy nem lehet elrontani, vagy teljesen biztosak vagyunk benne, hogy nem rontja el. Például a szívsebészetben használnak mesterséges intelligenciát, de tudjuk, hogy ott nem hibázik a rendszer. A pszichológiára, az ember belső világának a feltárására és a gyógyulás segítésére ezek közül egyik sem teljesül: a psziché nem olyan terület, amit algoritmizálni tudnánk, és nem is olyan, ahol ne lehetne nagy károkat okozni. 

 

Számos példát látsz gyereknevelés kérdéskörben az oktatásban és nyilván hozol egyet jómagad is szüleid révén. Mit javasolnál, hogyan csinálja elég jól az ember a gyerekei nevelését?

Alkalmazkodva a mostani korhoz, kiemelném az egyik legnagyobb problémát, a videojátékokat (ide értendő akár a YouTube vagy a TV nézés is, ha az haszontalan). Szerintem nem mindenki látja ennek az igazi veszélyét. Több mint 1500 gyerekkel dolgoztam eddig, és láttam azt a mennyiségű pusztítást, amit a korlátlan vagy nagyon gyengén korlátozott videojátékok, tehát az „értelmetlen” monitoridő okoz. A gyerekek azt veszítik el, amitől boldog felnőttek lehetnek, hogy tudjanak küzdeni, hogy kreatívak legyenek, hogy tudják értékelni azt, ha valami nehéz dolgot megoldottak. A videojátékok pont ezeket a dolgokat ölik ki, hiszen az egyszerűen jövő boldogság afelé fogja vezetni a fiatalt, hogy ne is keresse a kihívásokat. Pedig azok tudnak igazán mély és hosszan tartó boldogságot okozni. Szerintem a legfontosabb dolog, hogy a gyerekeknek egy megfelelő alternatívát biztosítsunk a videojátékokhoz. Sok szülő azt gondolja, hogy ez egy baromi nehéz feladat, de a trükk csak annyi, hogy a gyereket nem szabad hagyni a képernyő elé ülni. Higgyük el, mindenki talál magának más elfoglaltságot, a gyerekek rendkívül kreatív lények. Minden ilyen szituáció, amikor az unatkozást végül a gyerek át tudja fordítani a saját szórakoztatásába, nagymértékben fejleszti a kreativitást. Több szülővel beszéltem, és mindenhol azt láttam, hogy pár napig nehéz volt ugyan, de utána egy sokkal boldogabb, kiegyensúlyozottabb lett a gyerek, aki már egyszerűen nem is akarta utána bekapcsolni a gépet, mert inkább leült legózni, vagy csinált valamit, bármi mást játszani.


Szerinted mik a jó tanár vagy oktató ismérvei?

Nem az az első és legfontosabb, hogy milyen szakmailag, hanem az én értékrendem szerint a gyerekekhez való hozzáállása. Mert hogyha valaki tényleg ügyes pedagógus, akkor az ő szintjénél magasabb szintű gyerekeket vagy diákokat is képes tanítani.
Elsődleges az őszinte, közvetlen hozzáállás a gyerekekhez, ahol nem az ego számít, ahol nem én vagyok a középpontban. Az a nagyon jó kiindulási alap, ha az van a fókuszban, hogy hogyan tudok segíteni a másiknak és milyen értéket tudok a másikban generálni. Fontos, hogy az sem rólam szól, hogyha a gyereknek valamikor nincsen kedve tanulni. Az is lehet, hogy én rontottam el valamit, de az is lehet, hogy aznap csak egyszerűen ilyen lábbal kelt. Ezen nem szabad megsértődni, nem megyünk le iszapbunyózásba egy tanítvánnyal, hogy most ki sértődik meg kire, meg ki bánt meg kit, ezen felül kell tudni emelkedni. Nem egy érzelmi játék az oktatás. Emellett bizonyos alapvető elveket érdemes leszögezni és betartatni, kimondani, és azokat viszont betartani, így a destruktivitást, piszkálódást, bullying-ot nem szabad semmilyen szinten megtűrni a csoport keretein belül. 


Tartotok képzést az oktatóitoknak?

Tartunk és viszonylag komplex módon. Egyrészt szakmailag interjúztatjuk őket, és van, hogy konkrétan programozás és matematika szakmai továbbképzést is kapnak. Emellett csinálunk oktatóköröket, ahol egymást segítjük pedagógia terén. Az Alphacademy egy lehetőség a munkatársaknak is az oktatáson túli fejlődésre, nálunk fontosak a soft skillek. Sajnos Magyarországon stigmatizált ez a kifejezés, hogy soft skill (interperszonális képesség, készség), nem tartják fontosnak a munkavállalók. Fontos kihangsúlyozni, hogy valójában elengedhetetlen tulajdonságokról van szó, mert azokat a projekteket lehet sikeresen megvalósítani, ahol félreértésmentes a kommunikáció és a résztvevők jól érzik benne magukat. Egy projekt nem egy egyszemélyes játék, együtt kell tudni dolgozni másokkal. Ezeknek a készségeknek az elsajátításra is adunk lehetőséget a nálunk tanítóknak.


Mit ajánlotok még?

A tanáraink nem csak egyetemisták, a diplomán túl is tárt karokkal várjuk az oktatóerőt, mintegy jövedelemkiegészítésnek. Az imént említett szakmai és pedagógiai fejlődésen túl kiemelkedő bérezést kínálunk, de ezért kiemelkedő munkát is várunk el.
Fontosnak tartom kiemelni, hogy mekkora boldogságforrás lehet az, ha az ember úgy megy be órára, hogy 15 csillogó szempár fogadja, akik szeretnének tanulni és fejlődni, és boldogok, amikor kapnak megoldható feladatokat, mert motiváltak.

 

Kinek ajánlanád, hogy jelentkezzen oktatónak az Alphacademy-hez? Milyen feltételeknek kell megfelelni?

Ha valakinek van szabad négy órája egy héten, vagy akár csak kettő, az már éppen elég lehet a csatlakozáshoz. A jelentkező legyen motivált és lelkes, szeressen gyerekekkel foglalkozni, és emellett vagy matematikából vagy programozásból legyen eléggé felkészült. Nem csak “zseniket” keresünk, ahhoz, hogy valaki harmadikosokkal tudjon foglalkozni, sokkal fontosabb, hogy legyen egy jó alaptudása matekból, és tudja, hogy hogyan kell megdicsérni egy tanulót.
A tudásszintet érdemes úgy belőni a jelentkezőnek, hogy a középszintű érettségi anyaga menjen és legyen meg az a nyitott gondolkodásmód, amire építkezhetünk. Nem titok, hogy a jelentkezőket kicsit meglepő feladatokkal szűrjük, de nem célunk, hogy komplett stresszinterjú helyzetbe hozzuk az illetőt. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy ki mit tud és ezt mennyire érthetően tudja átadni egy fiatal számára.