Azért jöttem haza, hogy nyitottabb maradjon a világ

Angliai kitérőjét párhuzamos tanulmányokkal folytatta, de dolgozott és tanult Japánban is, majd ezúttal rövid itthoni kitérője után Londonba tért vissza. Barát Zsuzsannával beszélgettem tanulmányairól, a soha fel nem hagyott álmodozásról, építészetről, magabiztosságról.

Minek a hatására ébredt benned érdeklődés az építészet iránt?

Első nekifutásra még jogot kezdtem tanulni Angliában, azonban hamar világossá vált, hogy nem ez az ideális szakma a számomra. Ráismertem arra, hogy a jogi végzettség egy bizonyos országhoz kötött volna, én pedig sokkal nemzetközibb mozgástérre vágytam. Azért jöttem vissza, hogy nyitottabb maradjon a világ számomra. Hazatértemet követően még hezitáltam az építészkar és a művészettörténet között, s arra az elhatározásra jutottam, megpróbálom majd párhuzamosan végezni a kettőt. Talán mégis jobb lesz – gondoltam magamban –, ha először az építészetet kezdem el. Az ELTE-re OKTV eredményemmel nyertem felvételt, azonban ennek az elévülési ideje másodéves koromra elérkezett. Nem szerettem volna veszni hagyni a lehetőséget, ezért az itthoni tanulmányaim első éve után elkezdtem a művészettörténetet is, gondolván, majd kiderül, tudom-e a kettőt egyszerre csinálni.  A választ hamar megkaptam: éppen csak. Nem volt kellemes. Mindent patikamérleggel kellett kiméricskélnem, hogy a követelményeket teljesíteni tudjam, de rengeteget tanultam a feladatok fontossági sorrendjének mérlegeléséről.

Miért pont az építészet?

Mivel a pályaválasztásom nem zajlott le a gimnáziumi éveim alatt, több időm jutott gondolkozni a döntésem hátterén. Sok az átfedés a művészettörténet és az építészet között. Közös a művésziség, a design, a tárgyi formavilág területein való elmélyülés. Ugyanakkor amíg az előbbiben fontosabb szerepet kap a passzív elemzés, addig az utóbbiban meghatározóbb az aktív elem. A bennem rejlő alkotás utáni vágy okán döntöttem végül az építészet mellett. Tartalmaz valamennyi művtörit, geometriát, a legkülönbözőbb mérnöki diszciplínákat, rajzolást, szociológiát és megannyi mást. Nagyon tág szakterület, ahogyan biztosan ezt hangsúlyozzák is az egyetem elején.

Most olyan épületek létrehozásában segédkezhetek, amik izgalmasak, amik nem csak egyszeri élményeket, de maradandó emlékeket is adnak az embereknek. Számomra nagy elismerés a mások arcára kiülő mosoly látványa.

Az egyetemi tanulmányaim végéhez közeledve egyértelművé vált számomra az is, hogy a környezetünk védelme kikerülhetetlen feladata lesz mindnyájunknak. Olyan kihívás és egyben lehetőség is ez, amivel az egész emberiség sorsát befolyásoljuk. Az építészek munkájával azt gondolom, külön felelősség is jár ilyen téren, ezért személyes feladatomnak is tekintem, hogy ebben a témában elmélyüljek, tanuljak, hogy felelős döntéseket hozzak.

Hogyan tudtad elkerülni két egyetemi képzés terhei mellett az érdeklődésvesztést, a kiégést?

Van, amikor jobb egy kis pihenőt tartani. Harmad év után egy évre Londonba költöztem, ott gyakornokként dolgoztam. Valamennyire pihentető volt, hiszen „csak” a munkámban kellett helytállnom. Sok tapasztalatot is szereztem, nagyon hasznos volt. Hazatértem után egy évet Japánban is eltöltöttem, ahol egy ösztöndíjjal lehetőségem nyílt kizárólag a nyelvtanulással foglalkozni. Teret adhattam önmagamnak, átgondolhattam mi az, ami nekem fontos, mivel szeretnék foglalkozni, egy teljesen új kulturális környezetben átformázhattam saját magamat. Sok más mindent viszont csak utólag csináltam, amiket mások az egyetemi évek alatt szoktak, végre volt időm többet beszélgetni, elmenni sörözni A legtöbb tervezési munkámat is utólag készítettem el olyan minőségben, amit magamtól elvártam,  A kedvenceimet újra elővettem, átdolgoztam, és új látványterveket készítettem hozzájuk. 

A tanulmányaid megszakításait szükségszerűnek érzeted abban az értelemben, hogy máskülönben nehezebb lett volna fenntartani a lelkesedésedet a választott hivatás iránt?

Az Angliában töltött évem egy, az életemben nyílt lehetőség révén valósulhatott meg. Japánba azért mentem, mert véletlenül sem szerettem volna elszalasztani a külföldi egyetemen való tanulás élményét. Egyébként egy kicsit még így is kiégtem a tanulmányaim végére. Ami a tervezési tárgyakat illeti, bevallom kötöttnek éreztem a lehetőségeimet, nem volt könnyű megtalálnom a módot, hogy kedvemre kiélhessem magamat. Az álmodozás ösztöne, ami az elején nagyon élénk volt bennem, a végére megfakult. De a csírája megmaradt, és az első adandó alkalommal újra elkezdhetett fejődni. Néhány hónapig Tokióban, Kengo Kuma irodájában voltam gyakornok. Ez volt az első munkám diplomázás után, az ottani élményeim hatására visszanyertem a lelkesedésemet.

A világ különböző pontjain eltöltött éveim alatt megértettem, hogy nem csak egy koordináta-rendszerben lehet megvizsgálni a környezetet, hanem magát a koordináta-rendszert is lehet változtatni. Például feltűnt, hogy mikor válaszolok egy tanár kérdésére előfordulhat, hogy helytelennek számít az a felelet, ami otthon helyesnek számított. Egy idő után eltűnődtem rajta, hogy ezek szerint több, eltérő gondolkozási mód is van, különbözőségük ellenére egymás mellett megférhetnek, lehet rugalmasan alkalmazkodni. Nem feltétlen jobb itt vagy ott, mint itthon.

Milyen módon és mennyire volt meghatározó a Japánban töltött másfél év?

Az ember kialakít egy definíciót saját magáról, ami a világ másik felén, mikor távol vannak a barátai és családja, könnyebben újrafogalmazható. Huszonéves fejjel nagyobb tér van még a változtatásra, s nekem ebben az időszakban volt lehetőségem magamat újragondolni, bizonyos félelmeim feleslegességét felismerni. Nagyon felszabadító élmény volt. Megtapasztaltam, hogy még akkor is, hogyha a kiégés árnyékába tévedek, és  meggyengül az önbizalmam, más kontextusban vagy környezetben újra élénkíthetem a lelkesedésemet és a hitemet. A Japánban végzett munka alatt jött meg igazán a kedvem építésznek lenni. Ez idő alatt nem csak magamról tanultam sokat, de a tervezésről is talán többet, mint az egyetem évei alatt. Nagy löketet adott a folytatáshoz.

Közvetlen az egyetemi évek után milyen reális elvárásaid lehettek?

Olyan sokat hallottam, hogy az első években csempekiosztásokat kell majd csinálnom, hogy eredetileg nem tettem nagyon magasra a lécet. Ehhez képest egyetem után a legelső munkám a Kengo Kuma irodában  egy múzeumbővítési pályázat volt. Utólag külön érdekessé vált, hogy ennek az épületnek akkor már volt egy Zaha Hadid által tervezett bővítménye. Művészettörténészként is nagy örömmel álltam a kihívás elé, de egyidejűleg hitetlenkedtem is, hiszen a legbátrabb álmaimban sem reméltem, hogy ilyen  lesz az első „igazi” építész munkám. – Ötletelhettem a Kengo Kuma irodában! Új élmény volt dicséretet kapnom, jóformán meglepett, hogy értékelik a meglátásaimat. Derengeni kezdett bennem, hogyha ők ügyesnek találnak, akkor lehet, hogy valóban az is vagyok. Ez szinte teljesen új élmény volt a budapesti egyetemi évek után, különösen a BME után. Sokkal könnyebb jó ötletekkel előállni, ha az ember bízik magában, és persze könnyebb bízni magunkban, ha kívülről is kapunk megerősítést. Ez után az élmény után persze nem volt számomra teljesen egyszerű Budapesten beilleszkedni a konyhafelújítások világába. 

A gazdasági világválság következtében itthon, illetve a világ legtöbb országában nagyon nehézzé vált munkát találni. A problémák ellenére, mivel hazám taníttatott ki a szakmára, úgy láttam helyesnek, ha legalább megpróbálok itthon elhelyezkedni. Két évig igyekeztem elhatározásomat érdemben megvalósítani, aztán be kellett ismernem, hogy olyan távol álltak az irodákban elém tett munkák attól, amire vágytam, amit Japánban már megtapasztaltam, hogy ha meg akarom őrizni lelkesedésemet nem fogok tudni az országban maradni. Hazai jelentkezéseimkor rendre külföldre menetelre ösztönző válaszokat kaptam, a szakmai fejlődésemhez szükséges környezetet sem sikerült itthon megtalálnom. A továbbállásra utaló minden jel felvillant, Londonba költöztem. Nagyon inspirálónak találtam a Kengo Kuma irodának nagy, látványos projektjeit, amik beindítják a dolgozók fantáziáját, ezért hasonló méretű irodában szerettem volna karrieremet folytatni. Londonban még szükségem volt pár évre, hogy megtaláljam a helyemet. Először egy kisebb irodában dolgoztam, de ez oly módon könnyebbé tette a helyzetemet, hogy helyi szakmai és ismeretségi hálót tudtam kiépíteni.

Mi lehetett a te különlegességed Japánban, Angliában, egyrészt mint egyén, másrészt, mint Magyarországról, a Műegyetemről érkezett építész?

Magyarként talán a feladataim elvégzése során tanúsított fegyelmezettségemet látom meghatározónak. Ebbe beletartozik a technikai felkészültségem mellett munkamorálom, önfegyelmem és megbízhatóságom is. A BME-n megtanultam, hogy a kettesért az az elvárt színvonal, ami működőképes. A funkcióbeli célját, a megvalósíthatóságot nem teljesítő terv puszta igyekezettel nem üti meg a minimumkövetelményeket, az nem lesz jobb egyesnél. A művészettörténészi hátteremből magammal hoztam az olvasás képességét. Ennek gyakorlati haszna abban rejlik, hogy képessé váltam alázattal és figyelemmel tanulni másoktól és könyvekből egyaránt. Nagyon gazdag ember, aki birtokosa a tudásnak, amivel el tudja választani a haszontalan információtól a lényegeset, az utóbbit pedig megértéssel képes olvasni.

Ajánlanál egy könyvet az olvasóinknak?

Környezettudatos építészettel kapcsolatos könyveket, tanulmányokat olvasok az elmúlt időben a leggyakrabban. Éppen a táskámban lapul – amit ajánlani tudok – Sarah Ichioka és Michael Pawly közösen jegyzett Flourish című könyve. Tervezési paradigmákat adnak a Bolygónk vészhelyzete kapcsán. Bosszantó módon az angol nyelvhasználatban van egy tendencia, ami időközönként új szókincset szab meg. Engem aggaszt, kissé dühít is, ha rengeteg  figyelem a trendi szavak definícióin történő vitatkozásra pazarlódik, ahelyett, hogy a gyakorlatban változtatnánk. Mindenesetre, akár zöld, környezettudatos, sustainable vagy regenerative szemléletnek hívjuk, az említett könyv cselekvésre ösztönzően gondolkodik és ír, ezért is ajánlom.

Mesélnél kérlek jelenlegi munkahelyedről, a korábban Zaha Hadid által vezetett, továbbra is neve alatt működő irodáról?

Az első benyomásom az volt, hogy a hangulat mennyire hasonlít egy oldott, felszabadult egyetemi légkörre. Azt vettem észre, hogy az emberek gyakran kérnek tanácsot egymástól, tanítják egymást, és nem mellesleg gyakran dicsérik is egymást. Sok design ötlet nem felülről, hanem alulról, az iroda fiatalabb tagjaitól érkezik.  Ez nem véletlen. A londoni AA-ban (Architectural Association School of Architecture) Zaha aktívan tanított, és egykori jobb keze, a jelenlegi irodavezető Patrik Schumacher, ott tanít továbbra is. Az irodából sokan itt végeztek, és már azelőtt jól ismerik egymást, hogy elkezdtek volna együtt dolgozni. Sok kolléga tanít más egyetemeken is, és ezt az iroda támogatja. A munkatársaim, a projektjeink sokszínűsége és az általános nyitottságunk olyan szabadságélményt ad, amit én korábban még nem tapasztaltam. Az első munka, amin velük dolgoztam, a dubai Opus szálloda volt. Ennek egyes üvegfelületei,  például kétszeresen görbülnek. Ezért az ötletért a Műegyetemen szerintem nem lelkesedtek volna. Mikor én elkezdtem ezen a projekten dolgozni már a kivitelezés utolsó fázisában voltunk. Megtapasztaltam, milyen a bátor ötletek gyakorlati oldalával foglalkozni. Például, ha kiderül, hogy az eredetileg irodaépületnek tervezett toronyból végül mégis szálloda lesz, hogy lehet megoldani a kétszer görbült felületek árnyékolását anélkül, hogy elvesztenénk a szoba területének felét. Illetve, hogy milyen felszabadító, mikor a megkeresett gyártó cégek, nem, hogy nem néznek bolondnak, de kifejezetten szolgálatkészek. Az a gyanúm, hogy ebben sokat segít az iroda híre és a sok megépült merész épület. Megannyi szempontból olyan terveket alkothattunk, amiket korábban nem szabadott volna.

Mit jelent egy életmű által fogalmat alkotó személy intellektusának hagyatékában dolgozni, általánosságban milyen egy munkahely, ahol a vezető név elveszik?

Egyből Zaha sokszor ismételt, híres gondolata jut eszembe: „There are 360 degrees. Why stick to one?” – (360 fok létezik. Miért ragaszkodnánk egyhez?). A felvetett kérdésedre ez úgy feleltethető meg, hogy bár létezik egy általa megalkotott és használt ikonikus formanyelv, ez mégsem köti meg nekünk tervezőknek a kezét, mitöbb, nagyobb szabadságot biztosít, mint amit a legtöbb építész irodában a gyakorlati szempontok megengednek. Természetesen azonban, nagyon fontos, hogy az ember tudjon azonosulni a Zaha által képviselt értékekkel.

Hogyan képzeled a jövődet, milyen terveid vannak?

Szeretnék a jövőben is még többet, minden tőlem telhetőt megtenni azért, hogy környezetünk védelmében építészként és emberként is cselekedjek, hogy a megoldás része legyek és nem a növekvő problémáké. A hatalmas felelősség mellett óriási lehetőséget is látok helyzetünkben, hiszen hány generáció élt úgy, hogy ekkora hatása lett volna az egész emberiség jövőjére? Rám ez lelkesítő hatással van. Magam számára el tudom képzelni, hogy a Zaha irodában dolgozom ezen a területen, vagy azt is, hogy azon kívül teszem ugyanezt. Esetleg egy szép napon saját irodám lesz, de azt sem tekinteném tragédiának, ha a jelenlegi munkahelyemről mennék majd egyszer nyugdíjba.

Szeretnék tanácsot kérni tőled az építészhallgatók, az egyetemisták nevében.

Még abban az esetben is, ha nem mennek jól a dolgaitok, bízzatok magatokban, jót tesz, ha kipróbáljátok azt, amihez igazán kedvetek van, és általa újradefiniáljátok önmagatokat. Ne engedjétek, hogy könnyen elvegyék a kedveteket, amennyiben már megették, higgyétek el, hogy újra vissza lehet szerezni.