A majdnem tökéletes boldogság a tökéletes színésznővel

Magazin 2024.04.27. László-Kun Zsófia, Pődör Gergő
Fotó: Facebook
Ha csak egy színházi élményre vagy kalibrálva az évben, bármi okból kifolyólag, jó szívvel teszek a javaslatot: irány a Majdnem tökéletes boldogság receptje a MOM Kulturális Központban! Pokorny Lia egyszemélyes, 110 perces, egyfelvonásos darabja az ideális ötvözete a humornak, a közvetlenségnek és a nehéz, kemény témáknak, mint például az emberi kapcsolatok, a függőségek és a boldogság idealizált képe. 

 

Öt éve már, hogy Pokorny Lia interjút adott lapunknak, azóta számos platformon mutatkozott meg, csillogtatta meg újra és újra tehetséget. Nekem viszont ez volt az első személyes élményem a művésznővel és mondhatom, minden várakozásomat felülmúlta, pedig eddig is nagyra tartottam tehetségét és stílusát. Kiállni egy színpadra, bármekkora közönség előtt is, bátorság, egyedül kiállni és egy egész darabot előadni még inkább az. Erre vállalkozott a Beugró műsorból ismertté vált Lia és hogy az elején lelőjem a poént, akkora sikerrel tette, hogy az első előadást követően a teltházas est nézői hosszú percekig álló tapssal jutalmazták a produkciót. Az est mindenkit gyarapított, nem csak a nézők, az előadó is gazdagodva távozott, saját oldalán így mondott köszönetet:

Április 12.-én volt a bemutatója “A majdnem tökéletes boldogság receptje” című előadásomnak. Életem egyik legmeghatározóbb élménye volt! Köszönöm annak a 660 embernek, akik megtiszteltek a jelenlétükkel, a figyelmükkel, a szeretetükkel! Hihetetlen energiát kaptam tőletek! Köszönöm!”

De elég már a mézes madzagból, lássuk mit kaphat a jegyet váltó látogató? Az időben helyszínre érkező látogató a kellemes előtéri duruzsolásban az étel vagy ital fogyasztás mellett vagy helyet dönthet úgy, hogy részévé válik a darabnak, holott az még el sem kezdődött. Pokorny Lia az első fellépés alkalmával személyesen fogadta az érkezőket, egy asztalnál állva, homlokára erősített mikrofon segítségével invitálta a nézőket, hogy bátran lépjenek közelebb, szemléljék meg az asztalra helyezett, a darab szempontjából meghatározó három tárgyat és az ott várakozó papírgirlandokra véssék fel tollal az azokról eszükbe jutó asszociációkat. Természetesen a girlandok helyet kaptak később az előadásban. Be kell valljam, én már itt elvarázsolódtam, ritka ez a nem mindennapi nyitány és megtapasztalt közvetlenség, természetesen a rajongóknak, a merészeknek a közös szelfije sem maradhat ki. Elérkezve a kezdéshez, finom figyelmeztetést kapunk a telefonunk lehalkítását illetően és bemutatkozik Kriszta, a darab főhősnője, akinek ez idáig lezajló élete történetét követhetjük nyomon. Noha az illem úgy kívánja, hogy egy bemutatkozást illik viszonozni, mondhatni kevésszer tesszük meg ezt egy előadás közepette. No de nem itt, hiszen Pokorny kisasszony instruálása nyomán a teljes közönség egy emberként zengi neveit már a darab kezdetekor, megteremtve ezzel a belsőséges légkört és oldva az idegenek találkozása okozta feszültséget. A kapcsolat az első percekben megszületik előadó és néző, mi több néző és néző között. Zseniális és egyben szükségszerű is. Hiszen egy egyszemélyes darabot hogy is lehet a legjobban megkomponálni a kellékeken, a fényeken és a díszleten túl? Természetesen úgy, ha a közönséget is bevonja az ember, szereplőként használja fel őket. Pokorny Lia “rögtönző múltja” megelevenedik a színpadon, teljes természetességgel invitálja fel maga mellé a választott nézőket, vonja be őket egyszerű, jól érthető, kicsit sem kínos szituációkba, profin rákérdezve a határokra, hogy mi az ami még belefér a vállalkozókedvű színházlátogatónak és mi az, ami már nem. Az első előadás olyan bűbájosan szerencsésen sikeredett, hogy választott segédek többsége beleadva saját egyéniségét még humorosabbá tették a darabot egy fél mondattal vagy éppen egy nem várt cselekedettel.

Természetesen színházba nem mindenki a színészekért, esetünkben színésznőért jár, nem is a dramaturgiai fogásokért vagy rögtönzésekért, hanem legtöbb esetben magáért a történetért. A Pokorny Lia által írt darab egy hölgy életkorok szerinti világnézetét, álmait és élethelyzeteit veszi górcső alá, megmutatva az álomképek, elképzelések és a valóság közötti különbséget. Nem titok, hogy az látogatók többsége női vendég, jómagam is anyukámmal érkeztem. Valljuk be, mi nők, lelki szemeink előtt látjuk már kislánykorunk óta az esküvői oltárt, a ruhát minden részletével együtt, mikor még a szőke hercegnek se híre se hamva, nem kell sokat magyaráznom. De kedves urak, ki ne szeretne kicsit belelátni a női gondolkodásmódba, hogy azt akár a saját hasznára fordítsa? Mi több, nemtől függetlenül, ki ne ismerné azt a vágyakozást a tökéletes pillanat után, ami talán soha nem jön el? Erről szól ez a darab! Az álomképekről, amik a valósággal találkoznak: a szülői mintákkal, a párválasztás nehézségeivel, a szülővé válás és a nevelés küzdelmeivel. 

Képzeljük el, ahogy felvesszük a ropogósra vasalt ünneplő ruhánkat, a fényesre suvickolt legszebb cipőnket, egy leheletnyi parfümöt fújunk magunkra és széles mosollyal arcunkon kilépünk a kapun, hogy megnézzük a darabot. A szellő lágyan fújdogál, a nap ragyogóan süt, a madarak csicseregnek. A busz éppen akkor érkezik, mikor a megállóhoz érünk, a kedvenc helyünk szabad, le tudunk ülni és a végállomáshoz érve egyből megtaláljuk a bejáratot… Ám ha mégsem így alakulna, higgye el mindenki, bármilyen képzelettől való eltérés esetén is egy csodás este vár rá, amit nem ez előre gondosan megregulázott fantáziaképe tesz felejthetetlenné, hanem a valóság maga!