Minden alkotónak meg kell találnia a léptéket, amiben szeret alkotni

Sebők Orsi ma már teljes munkaidőben akvarell illusztrátorként dolgozik, de jón éhány éve még a Műhely újságírói csapatát erősítette, illetve a BME hallgatója volt. Hogyan találta meg a saját útját, és milyen nehézségekkel kell szembenéznie mint vállalkozó? Egy nem hagyományos, de annál izgalmasabb karrierút titkairól beszélgettünk.

Illusztrátorként pályaelhagyónak számítasz, hiszen építészmérnökként diplomáztál az egyetemen. Hogyan fogadta a döntésedet a családod és a barátaid? Másképpen döntenél, ha visszamehetnél az időben?

Párszor valóban megkaptam azt a kérdést, hogy nem érzem-e ablakon kidobott időnek azt a 6-7 évet, amit az egyetemen töltöttem, de összességében mindenki nagyon támogató volt körülöttem. Ami valószínű betudható annak is, hogy mire tényleg felmondtam a munkahelyemen, addigra már valami elindult a vállalkozásból, ezért senkitől nem kellett kölcsönkérnem. 

A második kérdésre a válasz, hogy igen és nem. Illusztrátorként a rajzon kívül sok mindent nem hasznosítok a BME-n megszerzett tárgyi tudásomból, de egyrészt olyan barátságok és kapcsolatok születtek itt, amik azóta is velem vannak, másrészt egyvalamit nagyon megtanultam az ÉP Kartól: hogy hogyan kell önállónak lenni. Az első pár év nagyon kemény lecke volt itt, ha nincsenek az évfolyamtársaim, biztos kibuktam volna, de mire lediplomáztam, olyan vasfegyelemmel tudtam dolgozni és mások hibáztatása helyett magamra támaszkodni, ami nélkül ma talán nem állna a vállalkozásom. A grafikai világban nagyon sok olyan nagybetűs “Művész” van, aki nagyon kreatív ugyan, de nem tudja, mi az a határidő, vagy hogyan álljon ki az érdekeiért, hogyan gondolkodjon egy projekt egészéről, mielőtt beleveti magát a részletekbe. Ezt a tudást mind az egyetemen szedtem fel, amiért hálás vagyok. 

Mikor és hogyan született meg a saját vállalkozásod indításának ötlete? Mi a legnehezebb egy saját vállalkozás irányításában?

A diploma előtt egy évvel hallottam egy zseniális gondolatot egy MOME-s tanártól, valahogy így hangzott: minden alkotónak meg kell találnia a léptéket, amiben szeret alkotni. Van, aki házakat tervez, van aki teáskannákat álmodik meg, és van, aki ékszerek foglalatát készíti művészi módon. Mikor ezt hallottam, mindjárt tudtam, hogy én melyik kategóriába (nem) tartozom, úgyhogy még le sem diplomáztam, már tudtam, hogy mást fogok csinálni. Hogy pontosan mit, az csak jóval később kezdett körvonalazódni, amikor már egy multinál dolgoztam. 

Érdekes élmény, hogy az egyetemen vért izzadva megtanulod a teljes önállóságot, hogy ha te nem csinálod, senki nem fogja, majd amikor bekerülsz a munkaerőpiacra, hirtelen megint minden pillanatodat kontrollálni akarják, kezdve attól, hogy mikor kelsz fel, mikor ebédelsz, odáig hogy mikor mész szabadságra, és mikor végzed a munkád. Persze cserébe biztonságos fizetést, fizetett szabadságot, táppénzt ajánlanak, de számomra ezzel együtt is olyan érzés volt, mintha megint az óvodában lennék, és hétről hétre egyre jobban feszítettek ezek a korlátok. 

Ezzel együtt a vállalkozásnak tényleg az a legnehezebb része, hogy ezekre a kieső időszakokra fel kell készülni. Nemrég teljesen váratlanul kiestem a munkából két hétre, amit mindenki megsínylett: az ügyfelek, akiknek várni kellett, én, akinek néhány dolgot muszáj volt megcsinálni, pedig a betegségből való felépülésre kellett volna koncentrálni, és persze a havi bankszámlakivonat is. 

Mit csinál egy illusztrátor? Miben különbözik a többi képalkotótól?

Az illusztrátor valahol félúton van a festőművész és a tervezőgrafikus között. Alkalmazott művészet, tehát nem az önkifejezésre fókuszál, hanem valamilyen ügyféligényt elégít ki, de a tervezőgrafikánál sokkal lazább keretek között. 

Magyarországon az “illusztrátor” szakmáról jellemzően a gyerekkönyv-illusztráció szokott eszünkbe jutni, de ez csak egy ága ennek a szakmának, hiszen illusztrátorok dolgoznak magazinoknak, reklámügynökségeknek, divatcégeknek is. Külföldön ezek már nem nagyon keverednek, de az itthoni piac még nem tud eltartani egy csomagolás-illusztrátort például. 

Én is vegyesen dolgoztam már naptárakon, könyveken, csomagolásokon, leginkább amivel megtalálnak és amiről úgy érzem, hogy közel áll hozzám. Nálam ezt az egészet az akvarelltechnika tartja egyben, mondhatnánk, hogy ez a kézjegyem. Bár ez elég tradicionális médium, azért én sem tudok kilépni a digitális korból. Nagyon szeretem, hogy a festés egy teljesen manuális folyamat, papírral, ecsettel, de a vázlataim nagy része már digitális rajztáblán készül, szkennelés után a retusálás is teljesen számítógépen zajlik, és a végtermék, amit az ügyfél megkap, szintén egy digitális fájl. 

Hogyan lehet tőled tanulni, milyen kurzusaid, workshopjaid vannak?

Kéthetente tartok akvarell workshopokat kezdőknek élőben, illetve van egy online akvarell kurzusom is. Ezek a képzések azoknak szólnak, akik szívesen tanulnának festeni, de nincs különösebb céljuk vele azon túl, hogy jól érezzék magukat.

Ezen kívül a Hollóka Grafikai Műhely Illusztráció szakán mentorkodok még, itt az akvarell mellett az ügyfélkommunikáció, vállalkozási ismeretek, self-branding és az illusztrácótörténet témákat tanulhatják tőlem a leendő illusztrátor-palánták.

Milyen egy átlagos munkanapod? Mennyire tudod szétválasztani a munkádat és a magánéletedet?

Az a helyzet, hogy nincs átlagos munkanap. Még nagyon munkanap és hétvége sincs. Én azért léptem ki a vállalkozói színtérre, mert az 5 nap munka 2 nap pihenés egyszerűen nem felelt meg a bioritmusomnak. Vannak időszakok, amikor heteken át minden nap pörgök, és kedvem van heti 7 napot dolgozni, de utána egy hosszabb szünetre van szükségem, hogy regenerálódjak. Ugyanakkor ez egyenes út a kiégéshez, ha nem figyelek kellőképpen, úgyhogy mostanában inkább arra próbálok fókuszálni, hogy ha már hétből hét napot akarok dolgozni, akkor legalább ne 8-10 órásak legyenek ezek a munkanapok. Fontos, hogy ne a munka köré építsem az életem, hanem az életem köré a munkám. Szerintem ebből már lejön, hogy nekem borzasztó nehéz szétválasztani a munkát a nem-munkától.

Bár átlagos munkanap nincs, de vannak blokkok, amikor napokon át egyféle típusú dologgal foglalkozom. Van, hogy könyvön dolgozom, akkor festés van reggeltől estig. Van olyan, amikor épp adminisztratív módban van az agyam, ilyenkor emailezek, könyvelek, dolgozom a social media felületeimen. És persze van, amikor tanítok, ami sajnos kevésbé rugalmas időbeosztással működik. Amennyire lehet, szeretem ezeket a feladatköröket összecsoportosítani, mert egész más jellegű gondolkodásmódot igényelnek, és bár (majdnem) mindegyik feladat élvezetes önmagában, de a váltakozás nekem nehéz. 

Melyik munkádra vagy a legbüszkébb és miért? Melyik jelentette a legnagyobb kihívást?

A könyvek tekintetében általában a legutolsóra vagyok a legbüszkébb, de ami számomra igazán fontos, az a tanítás: iszonyatosan stimuláló látni, hogyan bontakozik ki valakiből a potenciál a visszajelzések hatására, hogy mennyire nem számít az úgynevezett “tehetség”, hogy milyen sok múlik a megfelelő támogatáson. És itt nem is annyira a lelki támaszt értem – bár az sem utolsó, ha nem döngölik az embert a földbe alkotás közben – hanem hogy hogyan fogalmazzak meg egy-egy ötletet úgy, hogy az az adott hallgatónak tényleg hasznos legyen. Ez nekem is egy kreatív folyamat, és közben rengeteget tanulok a diákjaimtól is. 

De hogy mondjak egy könyvet is, jelenleg talán a Parányi Talányok 2 a kedvencem az általam illusztrált könyvek közül. Ehhez a mondókáskötethez leporello formát választottam, és bár sima könyvként jelent meg, így is teljesen átjön, hogy mind a 60 kép egy hosszú sorozat része. A könyvben állatok szerepelnek a természetes közegükben, és határozott kihívás volt egybeolvasztani egy tengeri jelenetet egy szavannai közeggel például, de végül nagyon boldog lettem a végeredménnyel. 

Bővebb információkat az alábbi weboldalon találhattok Orsi munkáiról: https://imeldagreens.com