Hőlégballonok, melyek elsőként juttattak embert az égbe
Magazin
A soron következőt éppen Szegeden, ugyanis a város nyerte el a 2024-es hőlégballon világbajnokság rendezési jogát, melyet szeptember 8-14 között tartanak a település repülőterén. A 25. Hőlégballon Világbajnokságot a hagyomány szerint a FAI (Fédération Aéronautique Internationale) jegyzi, mely 1973 óta kétévente rendezi meg a versenyt. Nem a gyorsaság, hanem a pontosság számít: a napi akár többszöri repülés alatt a versenyzőknek az előre meghatározott célt kell teljesíteni, általában egy szalagokkal jól láthatóan megjelölt helyhez kell a legközelebb landolni, mely után pontok járnak. A szegedi eseménynek eddig 56 pilótája van, akik között három magyar induló is található. Van tehát esély arra, hogy a hazánk felálljon a hőlégballonozás dobogójára, melyet eddig nem sikerült meghódítani. A világbajnokságon forrólevegős ballonokkal lehet indulni, melyek a felhevített levegő felszálló hatásának következtében emelkednek az égbe. A másik alapfajtával, a hidrogént vagy héliumot használó gázmeghajtású ballonokkal nem lehet nevezni.
Előbbi számít az őstípusnak, hiszen már az ókori Kínában reptettek forró levegőt hasznosító lámpásokat főként kulturális eseményeken és ünnepeken. A jelenkori ballonok története a XVIII. század végi Franciaországban kezdődik, amikor a Pilatre de Rozier nevű feltaláló 1783. szeptember 29-én először emelt a magasba hőlégballont fedélzetén 3 „utassal”: egy kakassal, egy báránnyal és egy kacsával. E kísérleti repülés mindössze 15 percig tartott. Az év november 21-én pedig a testvérpár Joseph és Étienne Montgolfier közreműködésével elsőízben emelkedett az égbe légijármű emberrel a fedélzetén Párizsban, 20 percig lebegve az égen. Ezt követően francia feltalálók finomították a módszert és a gázfelhasználású ballonok fokozatosan kiszorították a forrólevegős változatot, a Wright-fivérek repülőgépének elterjedése pedig a XX. század elejétől fokozatosan felváltotta a praktikus okokat szolgáló ballonozást. Az evolúció azonban a 30-as évek óriás gépi meghajtású járművekig ível, melyek közül a Zeppelinek voltak a legnagyobbak és leghíresebbek. A Hindenburg-katasztrófa után pedig egyben a leghírhedtebbek is. A mai ballonok típusai az 50-es és 60-as évek Amerikájában kezdenek alakot ölteni, nagy fejlődést jelentett a biztonság fokozódása és a repülési idő jelentős növekedése.
Napjainkban a hőlégballonok inkább szabadidős célt szolgálnak, a légiközlekedésben uralkodóvá váltak a repülőgépek. Más területen azonban a mai napig használatban vannak. A meteorológiai ballonok nagy magasságba emelkedve vizsgálják a légkört és hasonló kínai eszközök a címlapokra kerültek 2023 februárjában, miután a kanadai és az amerikai légtérbe sodródtak, felvetve a kémkedés gyanúját. A ballonozás pedig a Fel! című animációs mesén keresztül a rajzfilmgyártókat is megihlette.
Bármennyire is egyszerűek és biztonságosak is a mai hőlégballonok, a repülés nagyban függ az időjárástól, ezért szakképzett pilótákkal szabad csak az égbe emelkedni. A pilóta mögött, legyen szó versenyről vagy hobbirepülésről általában többtagú csapat áll, akik segítenek felállítani és az égbe ereszteni a ballont, majd a landolás után összecsomagolják azt. Az időjárási elemek közül a szél a döntő, mert a ballon magassága jól szabályozható, irányát azonban nagy mértékben az aktuális légmozgás határozza meg. Általában maximum 10-12km/h-s szélben, csapadékmentes stabil környezetben javasolt repülni, ideális időszak pedig a napfelkelte és a naplemente körüli néhány óra. Hőlégballonos sétarepülést az ország több pontján is kínálnak, például a Velencei-tónál, a Balatonnál vagy Budapesten. A Városligetben működik továbbá egy ún. függesztékkel felemelkedő ballon, mely végig a földhöz rögzítve 150 méteres magasságba emelkedik. Borsos szórakozásról van azonban szó, a körülbelül egyórás repülés több tízezer forintba kerül személyenként.
És a magyarországi lehetőségek, vagy a szegedi világbajnokság után a világban számos helyszínen kínálnak ballonos repülést vagy rendeznek fesztiválokat. A leghíresebbek között svájci, brit, olasz és spanyol események sorakoznak az amerikai, ausztrál és ázsiai programok mellett.