Nincs TikTok = jobb jegyek?

Kapun Kívül 2024.05.08. Kátai Balázs

Nem nagyon találni még egy olyan megosztó közösségi platformot, mint a TikTok. Ennek oka a hirtelen jött népszerűség, a fogyasztók minden eddiginél alacsonyabb életkora és persze az, hogy kínai tulajdon. Az USA egy most elfogadott törvényjavaslat eredményeként az alkalmazás teljes tiltásának küszöbén áll. Várható-e javulás ezután a diákok teljesítményében?

A nagy tiltási láz

Elnöksége alatt már Donald Trump is hadat üzenet a kínai tulajdonú videómegosztó oldalnak, de a pontot az i-re csak utódja, Joe Biden tette fel. Ő írta alá ugyanis a törvényjavaslatot április 25-én, nem sokkal azután, hogy a Szenátus elfogadta azt. Ennek értelmében a mostani tulajdonosoknak egy évük lesz arra, hogy amerikai vevőnek értékesítsék az eddig a ByteDance cég által üzemeltetett platformot. Amennyiben nem sikerül megegyezni az első 9 hónapban, ami még 90 nappal toldható, az amerikai kormány komoly büntetést szab ki azon szolgáltatókra, akiknél még elérhető lesz a TikTok.

Természetesen a kampányhajrában Trump azonnal álláspontot váltott, és már kifejezetten ellenzi a videómegosztó száműzetésének tervezetét. A cég vezetői alkotmányellenesnek titulálták a döntést, és ígéretük szerint perelni fognak. Az amerikai kormány arra hivatkozik, hogy nemzetvédelmi okokból cselekszenek, hiszen a felhasználók adataihoz a kínai kormány is hozzáfér. 

Nem az Egyesült Államok az egyetlen ország, ami száműzni készül valamilyen formában a TikTokot. Többen már korábban, köztül Ausztrália és Hollandia, valamint az USA is letiltotta hivatalnoki eszközökről a videómegosztót, India pedig teljesen elérhetetlenné tette azt. Mivel így releváns tapasztalat csak szűkösen áll rendelkezésre, a szakértők felmérésekből, közvélemény kutatásokból igyekeznek predesztinálni, milyen hatása lehet a TikTok betiltásának a diákok teljesítményére.

Profitálnak-e ebből a diákok?

A legfiatalabb korosztály (akár a 7-8 évesek is) – hiába a korhatári szabályozás – napi több órát tölt néhány másodperces videók pörgetésével. Könnyen gondolhatjuk először, hogy ha megszűnik ez a platform, akkor majd a diákok a felszabadult idejüket a tanulásnak szentelik. Ez a folyamat viszont közel sem ennyire lineáris. Elég, ha csak azzal számolunk, hogy szinte biztosan azonnal lesz egy másik alkalmazás – feltehetőleg amerikai tulajdonú, tehát nem kerül majd tiltás alá –, ami azonnal a TikTok helyébe fog lépni. Már most is vannak alternatívák: a YouTube Short és az Instagram Reels videók.

A különböző felmérésekben részt vevő diákok és tanárok egyaránt megosztóan fogadták a híreket, miszerint leáldozhat a TikTok csillaga. A haszontalan időtöltés mellett sok diák használja arra a felületet, hogy saját temperamentumának megfelelő tartalomkészítők videóin keresztül mélyítse el az iskolában megszerzett tudását. A megkérdezettek 30%-a van azon a véleményen, ha nem lesz a TikTok, biztosan rontani fog a tanulmányi eredményein, míg csak 24% látja úgy, hogy javítani fog.

A pedagógusok egy jó hányada is hasznosnak találja a videómegosztót, mivel egyrészt ezáltal kapcsolódni tudnak a diákjaikkal. Másrészt inspirálódhatnak, milyen módszerekkel és elemekkel lenne érdemes a mai fiataloknak átadni a tananyagot. 

A megkérdezettek közel ⅓-a arra is kitért, hogy a mentális egészséget érintő videókból fogyaszt leginkább különböző tartalmakat. Csak 25% látja úgy, hogy jobban érezné magát, ha a TikTok tiltólistára kerülne, de 45% csak rosszabbul érezné magát. A mentális egészség romlása vagy éppen javulása szintén kihathat az iskolai teljesítményre.

Nem várhatunk nagy változást

A tiltás csak rövid ideig hozna legfeljebb változást, míg más nem lép a TikTok helyébe. Hosszú távon a diákok abból tudnak profitálni, ha a pedagógusokat felkészítik arra, miként tudják a mai fiatal generációkat megszólítani úgy, hogy közben a tananyagot is megfelelő minőségben adják át. Emellett nélkülözhetetlen a diákok edukációja, hogy ne feltétel nélkül fogyasszák a tartalmakat, hanem tanuljanak meg kritikusan gondolkodni és kiszűrni a dezinformációkat.