Olimpia X – lovaglás, öttusa, triatlon: Triatlon verseny úszás nélkül!?
Sport
Ahogy közeledik a nyár és fogynak a még megszerezhető kvóták mind tisztábban látszik, hogy kikért szoríthatunk a XXXIII. nyári olimpiai játékokon. Felvezető cikksorozatunkban bemutatjuk az olimpiai sportágakat, kicsit visszatekintünk Tokióra és megpróbáljuk kitalálni mire számíthatunk Párizsban.
Lovaglás
Bemutatkozás: 1900 – Párizs
Éremosztó számok Párizsban: 6 db
Magyar örökmérleg: 0-0-1
Magyar indulók Párizsban (május 5-ig): 1 fő
Emlékek Tokióból: Oliver Townend, Laura Collett és Tom McEwen egy 49 évig tartó rémálmot szakított meg azzal, hogy közel fél évszázad után ismét brit lovasok nyerték meg a lovastusa csapat aranyérmet.
Párizsi kisokos: Történjen bármi Párizsban, magyar szempontból már mindenképpen emlékezetes lesz a lovaglás, ugyanis Kaizinger Balázs 28 év után az első magyar sportoló, aki kvótát szerzett a sportágban. Az évek óta Németországban készülő Kaizinger lovastusa egyéniben harcolta ki az indulást, ami azt jelenti, hogy az olimpia legelején, július.27 és július.29 között szurkolhatunk majd neki a minél jobb helyezésért. Érdekesség, hogy a sportág versenyszámai 1928 óta változatlanok, ugyanazért a 6 aranyéremért küzdenek a lovasok már 96 éve. Természetesen finomhangolások történtek többször is az évtizedek alatt, mégis a díjlovaglás, díjugratás és lovastusa triója kiállta az idő próbáját. Ugyan az egyes versenyszámokban van némi eltérés, mégis feltétlenül érdemes odafigyelni, ha német, brit, svéd vagy holland sportoló lovagol, ezek a nemzetek ugyanis hagyományosan a legsikeresebb országok ebben a sportágban.
Jósda: Történelmi léptékű bravúrnak lehetünk szemtanúi díjlovaglás csapatban, ahol 1972 óta mindössze második alkalommal nem a németek nyakába akasztják az aranyérmet, miután a jóval esélytelenebbnek tartott britek London után újra legyőzik őket.
Öttusa
Bemutatkozás: 1912 – Stockholm
Éremosztó számok Párizsban: 2 db
Magyar örökmérleg: 9-8-6
Magyar indulók Párizsban (május 5-ig): 2 fő (1 férfi, 1 nő)
Emlékek Tokióból: A vívás és az úszás után élen álló német Annika Schleu lova megmakacsolta magát és a német hölgy 0 ponttal zárta a lovaglást, amivel minden esélye elszállt, hogy pályafutása legjobb egyéni eredményéért harcoljon.
Párizsi kisokos: Korábban a Műhelynél is írtunk róla, hogy a párizsi olimpiát követően az akadályverseny veszi át a lovaglás helyét, mint a sportág ötödik tusája. Bár mindez óriási változás lesz, a mostani eredményeket még semmilyen formában nem fogja befolyásolni, így a sportág elkötelezett szurkolói még egyszer utoljára a hagyományos lebonyolítás keretei között szoríthatnak kedvenceiknek. Szükség is lesz a szurkolásra, ugyanis mind a nőknél, mind a férfiaknál roppant kiélezett küzdelem várható, ahol egy kimagaslóan sikerült vívás sok öttusázónál jelenthet reális éremesélyeket. A férfi versenyben akár még a címvédés sem elképzelhetetlen, míg a nőknél az elmúlt 3 év alapján két olasz öttusázó tűnik a legesélyesebbnek. Mindenképpen szót kell ejteni London olimpiai bajnokáról, a litván Laura Asadauskaiteról, aki arra készül, hogy 40 évesen is harcban lesz a dobogós helyezésekért.
Jósda: A mindössze 23 éves Gulyás Michelle egy EB-n és egy VB-n szerzett egyéni érem után egy olimpiai második hellyel teszi teljessé éremkollekcióját, miután a laser run utolsó körében két ellenfelét is sikerül lehajráznia.
Triatlon
Bemutatkozás: 2000 – Sydney
Éremosztó számok Párizsban: 3 db
Magyar örökmérleg: 0-0-0
Magyar indulók Párizsban (május 5-ig): 0 fő
Emlékek Tokióból: A sorozatban megszerzett világbajnoki címek miatt nem számított meglepetésnek Flora Duffy győzelme, mégis történelminek bizonyult, ugyanis a győzelmével ő lett Bermuda első olimpiai bajnok sportolója.
Párizsi kisokos: A francia szervezők eredeti elképzelése szerint az 1500 méteres úszásra a Szajnában kerül majd sor, azonban a várost átszelő folyó vize a sorozatos mérések alapján erősen szennyezett. Ez nem egy olyan probléma, amit a szervezők ne tudtak volna előre, ugyanis a folyó állapota már évek óta téma Franciaországban, csupán annyi történt, hogy a tisztításra tett kísérletek úgy fest eredménytelenek voltak. Végső döntés még nem született az ügyben és a jelenlegi tájékoztatások alapján három lehetséges forgatókönyv látszik kirajzolódni. Ha sikerül minden szennyezőanyagot a határértékek alá vinni, akkor gond nélkül lehet versenyt rendezni a folyóban. B opció lehet egy alternatív helyszín, ám extrém esetben még az is előfordulhat, hogy a párizsi triatlon valójában duatlon (kerékpár+futás) lesz. Ez utóbbi forgatókönyv jelentősen megkavarhatja a kártyákat és már előre megfoszthatja a jó eredmény elérésétől azokat, akiknek az úszás az erősségük.
Jósda: A francia Leo Bergere minden várakozást felülmúl és hazai pályán lesz olimpiai bajnok, megszerezve ezzel a francia triatlonsport első aranyérmét.