Bántalmazott gyermekek történetét dolgozza fel az ifjú színműíró

Az áprilisi ősbemutatót követően június 10-én látható legközelebb a Szkénében a Staféta-nyertes színműíró BOJZ c. darabja. Somorjai Réka, drámaíró és pszichológus az előadás színes életútjáról számol be, beszél a mindenkor aktuális témájáról.

Hogyan értékeled az előadást, milyen jelentőséggel bír a színdarab a Te életedben?

Én nagyon örülök, hogy megtörtént, meg is kellett történnie. Most kell elkezdeni igazán írni. A produkció létrejötte elképesztő energiát igényelt mindenkitől. Le a kalappal az egész stáb előtt: mindössze három és fél nap alatt sikerült belaknunk a Szkénét, megszokni a tér sajátosságait, világítani, hangosítani. A szöveget is átírtam, a próbafolyamat során is sokat változott. A fiúk fókuszára kellett hangolni a darabot, ami számomra is kihívást jelentő feladat volt. Engem eleinte sokkal inkább ez érdekelt, hogy mi az a határhelyzet, ami már abúzus, de még nem érzed annak gyerekként. Egy-egy mondat. Sok ilyet hallani, például sétáltam a Corvin Plázában, és egy anyuka rászólt a gyerekére, hogy „viselkedj már, nem fogjuk megvenni azt a játékot, amit akarsz!” Ezt az követte, hogy „ha nem viselkedsz, akkor hazamegyünk és odaszögezlek a székre!” Ez már a fegyelmezés egy olyan szintje, ami elfogadhatatlan.

És másoktól milyen visszacsatolások érkeztek?

Pozitívak. Sokaktól azt a visszajelzést kaptuk, hogy még nézték volna.

Mikor jöttél rá, hogy ez nem egy vers vagy próza lesz, hanem színdarab – lévén, hogy tagja vagy a Fiatal Írók Szövetségének, tagja voltál az egykori József Attila Körnek és publikáltál korábban verset is.

Az egyetemen, Vásárhelyen. A szakdolgozat részeként egy teljes színdarab megírása volt a feladat. Voltak ötleteim, és Kárpáti Péter, az osztályvezető tanárom mondta, hogy a gyermekvédelmi vonalon induljak el. A határhelyzetek és a szélsőségek is érdekelnek, amikor drámával foglalkozom. Ezekből gyerekkorban több van. Alapvetően csak verset lehet olvasni tőlem az interneten és a nyomtatott folyóiratokban., A BOJZ még nincs publikálva, de ami késik, nem múlik.

Volt olyan film, írás, esetleg színdarab, ami ehhez témához kötődött és átfutottad írás előtt?

Konkrét írás szerintem nem. Inkább a színdarab nyelvi sajátosságainak a megkeresése jelentett kihívást. Ha megnézed az első jelenetet, ahol Gábor eldönti, hogy hazamegy, vagy a fojtogatós jelenet, – ami jelentősen hosszabb volt – mindegyik jelenet törekszik a szélsőséges, már-már abszurd helyzetek megmutatására. A BOJZ jelenetei, – noha fiktívek – egy fiatal gyermek, Heine nézőpontjából mutatják be az elhanyagoló családi működést, és három kiszolgáltatott, szükségben lévő fiú sorsát. Nevetsz, sírsz, nevetsz, sírsz: legalábbis azt reméltem, amikor a szöveget írtam, hogy ilyen amplitúdók mentén dolgozik a szöveg és a szöveg alatt gyűlő indulat. De az amplitúdó kérdéseiről a BME-s hallgatók nálam biztosan többet tudnának mesélni. Azt éreztem, hogy a költőiség jó út lehet egy ilyen témájú, gyermeki nézőpontból mesélt történethez. Mialatt ezt a költőiséget kerestem, sokat olvastam Esterházytól a Fuharosokat, annak különleges nyelvi világa miatt. Valamint olvastam Kárpátitól, aki az osztályvezető tanárom volt. Ő nagyon felszabadultan ír.

A színdarab nagyítója alá bántalmazott gyermekek kerültek. Még inkább aktualitását nyerte a téma az elmúlt hónapokban, gondolok itt elsősorban a bicskei gyermekotthon ügyére. Megtorpantál-e, gondoltál-e arra, hogy mégse kéne megjeleníteni, vagy hogy ki mit fog gondolni? Esetleg éppen ellenkezőleg?

A dráma 2021-ben lett kész, és 2024-ben írtam újra. Mi nem aggódtunk a bicskei gyermekotthon ügye miatt, hiszen a darab jóval korábban készen volt, mint ahogy kirobbant az ügy. Mást mutattunk meg, mint amiről szólt ez a bicskei eset. Erre törekedtünk a Balázzsal. Nagyon óvatosan mertünk erről beszélni. A darab sokkal átfogóbban próbálja megragadni a BOJZ szereplőinek helyzetét, A darab nem az intézményi működésből indul ki, a kiindulópontot maguk a főszereplők jelentik.

Vekerdy Tamástól is olvashatók meghökkentő történetek a gyermeki szexualitás világából. Dolgoztál valaha gyermekekkel? Honnan érkeztek a történetek?

Igen. Dolgoztam egy évet szakértői bizottságban pszichológusként, és aztán dolgoztam gyerekotthonban, lakásotthonban is. A gyermeki kíváncsiság a bántalmazott gyermekek esetében sokszor furcsa helyzetekben nyilvánul meg.  Nem érzik például egy-egy agresszív mondatuk vagy tettük súlyát, hiszen ők is egy ilyen környezetből jönnek. Mintha másolnák az őket ért bánásmódot. A darab is ezt próbálta meg átadni.

SPOILER: A darab végén lényegében nincsen feloldás. Arra számítottam, hogy Gábor és Big D (mivel, hogy ők is megjárták azt, amibe Heine éppen belecsöppent) érzik, hogy Heine pártfogói kell legyenek. Gábornak vérszerinti testvére Heine, és törődik is vele egy szintig, hisz játékot, matricát hoz neki haza. Big D, mert neki sose volt valódi családja, a saját világát próbálja kiszínezni. Nem érezte egyikőjük sem, hogy istápolniuk kell Heine-t?

Szuper a kérdés, a végével kapcsolatban nem voltunk biztosak. Szövegileg volt egy másik vége, ahol Angyalka (Szalontay Tünde) bejön látogatni, és Heine így szembesül a saját helyzetének fonákságával. Angyalka megmutatja a sajnálható, együttérzést kiváltó esendőségét. Az előadás végén ugyanakkor Gábor (Urbán Richárd) és Big D (Berta Csongor) két oldalt elindulnak és kilépnek a Körből, ezzel lerombolva Heine (Erdős Lili) gyermeki világát. Sokszor jött a késztetés, hogy megsajnáljuk a magára maradt Heinét. Jó lett volna közel hagyni Gábort, de nem ez a történet igazsága. A nagy árulás valójában az, amit nem tudatosan követnek el ezek a srácok Heine-vel szemben, aki meg halálkomolyan vesz mindent, hiszen kisebb. Heine abszolút elhisz ezeknek a gyerekeknek mindent, csak azért, hogy közéjük tartozhasson.

A szövegkönyv sokszor filmes. Tele van hangokkal, például, hogy „gurulnak a sörösdobozok.” Nem akartunk szociodrámát, az nem volt járható út, hogy ezt a nyomasztó és sokszor távoli világot egy az egyben bemutassuk. Számomra sem volt kérdés, hogy a szöveg nagyon költői, sok-sok furcsasága van. A felnagyított nézőpont, Heine nézőpontja is ki lett emelve, hiszen a Heine-t játszó Erdős Lili végig a kör szélén, a nézőkkel szemközt ül az előadás alatt.

Hogyhogy abbahagytad a pszichológiát? Alapképzést és mesterképzést végeztél az ELTE-n, de nem mentél tovább doktorira.

Nem. Még nem kizárt, hogy megyek. Most is dolgozom, és képzem magam, elvégeztem például Kőváry Zoli háromnapos egzisztenciális pszichológia képzését. Tervezem a tanulmányok folytatását, de a mesterképzés után rögtön elmentem Marosvásárhelyre két évet drámaírást tanulni, és a drámaírás is egy hosszú elköteleződésnek bizonyul az életemben. Tavaly volt a Móricz ösztöndíj, akkor arra fókuszáltam. Azt meg kellett csinálni: szeretném rendbe tenni, szeretném kiadni, jó lenne egy verseskötet az ösztöndíjas időszakban született szövegekből.

Akkor még érzed magadban a motivációt, akár tanulnál is?

Abszolút, persze. Nagyon szeretek tanulni.

Mire számíthatunk tőled a jövőben?

Nagyon szeretném befejezni a következő színdarabomat, aminek már háromszor nekifutottam. Posztdramatikus szöveget szeretnék írni. Elsősorban, mert ez az irány is érdekel. Emellett Ferencz Mónival írunk közösen egy mesedarabot, ami szintén egy régi nagy vágyam. Tóth András – aki most rendezte a Macbethet a Pinceszínházban – az Az ötödik pecsétet szeretné színpadra alkalmazni, ebben kérte a segítségemet.

Június 10-én látható legközelebb a Szkénében a BOJZ. Szeretnénk szeptemberre egy kerekasztal-beszélgetést a Hintalovon Alapítvánnyal, meghívnánk szakembereket, pszichológusokat. Reméljük, hogy ősszel is hasonló érdeklődés övezi majd az előadást.