Merjünk bátrak lenni!

Bőhm Csaba olimpiai kvótás, világbajnoki ezüstérmes, egyéniben Európa-bajnoki bronz- és világkupa-ezüstérmes öttusázó a júniusi Kínai Világbajnokságon való szereplését követően bizonyosodhat meg róla, hogy utazik-e Párizsba a magyar különítménnyel. Lapunknak adott interjújában őszintén beszél a versenysport eredmények áráról, a fókuszban maradásról, a rossz napokról vagy éppen a hitéről. Ha egy égi jelre vársz, hogy motiváltabb legyél, ez az, olvass bátran tovább!

Milyen árat fizetsz az elért eredményekért?

Sok mindent feladtam azért, hogy én most itt lehessek, hogy most az olimpiáért harcolhassak. Az összes szociális kapcsolatom megsínyli a versenysport karrierem. Noha nem vagyok olyan idős, 24 leszek a nyáron, mégis mondhatni kimarad a fiatalságom. Nem lehetek részese azoknak a buliknak vagy koncerteknek, mint ami a kortársaim szórakozását meghatározza. Noha nagyon csábítóak, de sajnos kimarad a találkozók zöme, talán ez a legnehezebb, a legnagyobb fizetség, amit a sportért odaadtam. Számos dolog jut eszembe, napestig tudnám sorolni, noha nem érzem magam úgy és nem is szeretnék az áldozat szerepében tetszelegni, ez az én döntésem volt. Mindenkinek le kell mondania bizonyos dolgokról a munkája, a hivatása miatt. Pont a héten éreztem úgy, hogy kezdek befutni egy spirálba a napok egyformaságában: felkelés, edzés, pihenés. Folyamatosan ugyanazt csinálom, szükségem van magam miatt egy-két dolgot felfrissítenem, újra megtalálnom.

Van kifejezetten olyan esemény, aminek a kihagyására ha gondolsz, a mai napig fáj?

Volt egy fesztivál, aminek a szervezői között voltam. Egy évig dolgoztunk a létrejöttén, ott voltam a berendezkedésnél, ott voltam a kezdő nap elején, és amint megnyitotta a kapuit, én eljöttem onnan az edzésért. Nem tagadom, egy-két könnycseppet el is morzsoltam felfele úton.

Hogyan ápolhatóak így barátságok, vagy hogyan fér meg a versenysport egy párkapcsolattal?

Mint minden, az emberi kapcsolatok is kompromisszumokat követelnek, és folyamatosan rangsorolni kell azt, hogy nekem most mi a fontosabb. Ez iszonyatosan fájdalmas dolog, nem lehet csak úgy eldobni egy barátságot, de nem is lehet eldobni az én utamat, az én sportomat sem. Mondjuk úgy, hogyha hívnak 10 helyre, és elmegyek 2 programra, akkor az már jó. Csak így lehet ápolni, fenntartani kapcsolatokat, hogy a másik fél tudja, hogy én miért mondom le a találkozókat, miért veszek ki esetleg inkább többet az adott barátságból vagy párkapcsolatból. Amint ő ezt elfogadja, megérti, akkor neki is, és nekem is könnyebb. Persze, itt derül ki, hogy melyek azok az igaz barátságok, kapcsolatok, amik túlélik ezeket a megpróbáltatásokat.

Mi a helyzet a párkapcsolatokkal?

Egy párkapcsolat sokkal több időt és sokkal több önátadást igényel, mint egy sima baráti kapcsolat. A volt barátnőmmel, aki amúgy nem sportolt versenyszerűen, sokszor belefutottam abba a problémába, hogy ő többet igényelt volna belőlem és én ezt nem tudtam megadni neki. Nem akartam, hogy a sportkarrierem rovására menjen a szerelmünk. Kevés ennél fájdalmasabb dolgot éltem meg, mikor ennyire nyilvánvalóan valaki elé kell helyeznem a sportot, de ez máshogy nem megy.

Hogyan tudod magad fókuszban tartani a célhoz?

Hetedik éve már, hogy pszichológussal dolgozom, rengeteg technikát fejlesztettünk ki, próbáltunk meg. Nagyon sokat segít a közös munka és többek között az ő módszereivel is, amik beleivódtak az mindennapjaimba. Illetve a hitemmel tartom magam a cél irányába, és próbálok minél többet a jelenben lenni, mert szerintem ez egy hatalmas kulcsa annak az útnak, ami a cél felé vezet. A felkészülésem fontos alappillére, hogy letörlöm az összes social media-s (Facebook, Youtube, Tiktok stb.) applikációt a telefonomról. Amiket elengedhetetlennek tartok kapcsolattartás szempontjából, azokat is csak bizonyos időközönként nézem, leginkább este, az üzenetek miatt. Ez óriási segítség, mindenkinek ajánlom, aki valamire igazán koncentrálni szeretne. Ezen kívül egyébként a hideg fürdő csodákra képes, egy nagyon-nagyon jó és hasznos dolog, nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is. Hívőknek nyilván tanácsolom, hogy szánjanak időt az Istennel való kapcsolatra. Ha szükség úgy kívánja, rövidebbeket imádkozom, ha belefér több időt töltök vele, mert hihetetlen sokat ad. Én ezekre a praktikákra esküszöm leginkább.

Mit tudsz akkor tenni, ha úgy kelsz fel reggel, hogy semmihez sincsen kedved? Hogyan tudod akkor magad elindulásra bírni?

Nekem szinte sosincs egyszerre olyan, szerintem senkinek sem, hogy mind fizikálisan és mentálisan is iszonyatosan beüt a mélypont. Ha mégis előfordul, akkor mindig a kis örömöket veszem fejben sorra, amik majd következnek a nap folyamán, mert tudom, hogy milyen sokat tud adni akár egy találkozás, akár egy edzés, akár az, hogy tudom, hogy épp azok a dolgok várnak rám, amiket szeretek. Ezek a kis apró örömök adják azt a lendületet, ami el tudnak indítani. Elgondolom a napomat és a pozitív dolgokba kapaszkodva kimászom a gödörből.

Van esetleg olyan mondat vagy üzenet, amit mantrázol magadnak és az segít neked?

Eddig nem volt, most van. Nem mantrázom ugyan, de egy gondolat megfogott Balczó András háromszoros olimpiai bajnok öttusázó könyvéből.  Ő azt írta, hogy Isten szemében nagyon sok aljas bűn van, olyan, ami tényleg elég komoly. Viszont a gyávaság az különösen aljas. Amikor ezt olvastam, akkor átmentem rajta, nem is foglalkoztam vele, de a napokban kezdtem igazán magamban érlelni, hogy mennyire sokat számít az, hogy valaki bátor. Lehet, hogy egy kicsit közhelyes, elcsépelt, hogy rengeteg olyan pillanat van az ember életében, akár napi szinten, amikor bátornak kell lenni. Itt nem kell a világrengető dolgokra gondolni, apróságok is ide tartoznak, hiszen bátorság kell, hogy felhívjam a fiamat, amikor megbántottam, bátornak kell lenni ahhoz, hogy kiálljak az elveim mellett, vagy bátornak kell lenni ahhoz, hogy vállaljam a szenvedést, a terhet, amit a következő edzés ad majd. Bátornak kell lenni a versenyen, amikor egy torna döntőjében vívok és mondhatni minden azon a tuson a tuson múlik. A félelem meggátol minden kreativitást, a félelem meggátolja Isten a munkásságát bennem. Szóval ez a mondat jár most sokat a fejemben, hogy a gyávaság Isten szemében egy nagyon aljas bűn. Persze, meg lehet ezt pozitív üzenetként is fogalmazni: Merjünk bátrak lenni!

Van egy személyes vallási dilemmám, amiről érdekelne a véleményed, hogy te hogy látod vagy gondolod ezt: A keresztény hitben a vétek az egyéné, ugyanakkor a jó Istentől származik. Hol van akkor itt az egyén érdeme?

Leszögezve az elején, hogy nem vagyok teológus, én nem tartom egyik eredményemet, de kudarcomat sem olyannak, ami csak miattam alakult így. Úgy gondolom, hogy mindenben benne van Isten, mert nagyon sokszor érzem azt, hogy én mennyire kicsi, gyenge és tényleg jelentéktelen vagyok, amikor az olimpiai bajnokkal, a világbajnokkal versenyzek, akinek mondjuk kétszer akkor az izomszázaléka, mint nekem. Összefüggéseiben látom a dolgokat, maradjunk ennyiben, anélkül, hogy hosszan belemennék a részletekbe. Az embernek mindig megvan a választása, így a szabad akarat következtében bárki követhet el rosszat vagy éppen jót. Isten igazából megengedi azt, hogy mindenki menjen a maga útján, azt csinálja, amit akar. Nyilván jelez, hogy merre kéne menni, de ott a lehetőség, hogy te nem azt csinálod. Én például, mikor a legnagyobb eredményeimet elértem, mindig éreztem Isten jelenlétét. Egyszerűen nem tudom megmagyarázni, hogy milyen érzés ez, de azt éreztem, hogy nem vagyok egyedül. Ekkor bizonyosodtam meg abban, hogy a teljesítményem mögött nem csak én vagyok. Szerintem Isten akkor segíti meg igazán az embereket, amikor látja, hogy ők megtesznek mindent. Az ember ténykedése véges és amikor ott tartanék, hogy nem bírom, hogy minden porcikám szétszakad, legszívesebben lefeküdnék, de még van 600 méter. Ő meg látja ezt, gondolhatja, hogy “ jól van, Kicsi, te ezt most megtetted, akkor innen majd segítek.” Nekem attól még ugyanúgy szenvednem kell minden reggel az uszodával, meg kell csinálnom, becsülettel minden munkát és ennek a gyümölcse az, hogy Isten még kézen fog.

A Testnevelési Egyetemen jelenleg a záróvizsgára vársz, öt éved van arra, hogy leadd a diplomamunkád és megszerezd az edzői képesítést. El tudod képzelni magad hosszú távon edzőként?

Ami szenvedélyt, szeretetet megtaláltam az öttusában, amiatt tudom, hogy ez most az én utam, jó úton vagyok, ezt fogom keresni majd a civil életben is. Ha ezt megtalálom edzősködésben, akkor egészen biztosan. De ha nem, akkor annyira könnyen fogom otthagyni az edzői pályát, mint a pinty. Szóval tényleg nem érdekel most, hogy mit csinálok majd, csak az, hogy szeressem.

Hogyan telnek a vasárnapjaid, mivel kapcsolsz ki?

A vasárnap az egyetlen nap, amikor nincs edzés, és általában élvezni szoktam azt, hogy nem csinálok semmit. Élvezem azt, hogy akkor kelek, amikor akarok, és ha kedvem támad, akkor elmegyek a piacra és veszek egy kovászos kenyeret. Igazából nem kell nagy dolgokra gondolni. Ritkán találkozom aznap barátokkal, ez a nap számomra inkább az elcsendesedős énidőről szól. Ilyenkor van időm házimunkákra, főzni, mosni, takarítani. Ilyenkor tudok lelassulni a hétvégi pörgésből. Nekem ez a kikapcsolódás. Ilyenkor megyek misére, és akkor ez lezárása a hetemnek.

Milyen terveid vannak májusi kínai világbajnokság vagy olimpiai csapatba jutás esetén az ötkarikás játékok utánra?

Van egy-két ilyen dolog, de nem akkora volumen, mint amire esetleg most gondolsz, mint például utazás vagy nyaralás. Ahogy az elején beszéltünk róla, a kimaradtak szociális élményekből zárkóznék fel. Mindemellett nagyon vonz a családalapítás, bár még csak huszonnégy leszek és az életem még nem tart abban a szakaszban, de nekem az egy nagyon izgalmas dolognak tűnik, és nagyon várom már, hogy ez a fejezet elkezdődjön. Persze, addig még ki kell várni a megfelelő barátnőt is…

Arra látsz esélyt, hogy ha betoppan az igazi, akár hátat fordítasz a versenysportnak?

Tudom, hogy ez nem ilyen fekete-fehér, nem tudom azt mondani, hogy ha ő az igazi, akkor biztos abbahagyom a sportot. Ezt nyilván így nem is lehet kijelenteni, mert azért az embernek, hogyha nincsen meg a kapcsolata mellett az a szenvedélye, az a munkája, amiben örömét leli, akkor szerintem nem egy egészséges dolog, hogy a másikra testálja ezt a feladatot, a saját örömét, mikor ezt neki, önmagának kéne biztosítani. Nyilván, hogy ha megtalálom őt, lehet gondolkodni a családalapításban sportolás mellett is, főleg fiúknak. Ha az élet úgy hozza, ha azt érzem már, hogy nem szeretem annyira a sportot, akkor abbahagyom. És remélem, hogy ez lesz az a tényező, ami miatt ezt a döntést meg kell, hogy hozzam és nem más. Nem is a szeretet elvesztése, hanem amikor már azt érzem, hogy a testem nem kívánja ezt a hajtást, nem lelem örömömet annyira benne, akkor lesz az a megállj.

Ez az Olimpia az utolsó, ahol öttusa egyik versenyszáma még a lovaglás, ezt egy mondhatni ügyességi “nindzsa-pályára” cserélik utána.  Hogyan befolyásolja ez a te hozzáállásod?

Az én kezdeményezésemre azt beszéltük edzőimmel, hogy olimpia után akár kijutok, akár nem, mert még ugye ez még jelenleg sem eldöntött, meghívom őket Zsámbékra, ahol egy közös eszmecserét, ötletelést tudunk csinálni. Ekkor fogunk beszélni arról, hogy hogyan tovább. Az az én döntésem lesz, hogy folytatom-e így, de mindenképpen meg szeretném az ő véleményüket is hallgatni. Nekem így lovaglással komplex az öttusa, így tudom élvezettel csinálni, őszintén nem tudom, hogy milyen lesz a jövő öttusája ezzel a gibbonozással.