Hűs kalandok a fagyi birodalmában
Magazin
Ahogy beköszönt a meleg idő, kevés dolog képes annyira felfrissíteni, mint egy jéghideg, krémes és ízletes fagyi. Cikkünk során beleássuk magunkat a nyári édesség keletkezéstörténetébe, elterjedéstörténetébe, valamint feltárjuk a népszerű ízek létrejöttének érdekes sztoriját.
A fagyi világutazása
A fagyi története évezredekkel ezelőttre nyúlik vissza, egészen az ókori időkig. Az első nyomait az ókori Kínában találhatjuk, ahol hóval, jéggel és gyümölcsökből készítettek fagylaltot az arisztokraták számára. A Római Birodalom idején is ismert volt a hóval és gyümölcsökkel ízesített hűsítő jégdesszert. Azonban a fagyi igazi forradalma csak a középkorban következett be, amikor a keleti és a nyugati kultúrák találkozásával receptek és elkészítési módszerek százai indultak világkörüli útra.
Mivel a középkori arabok fedezték fel a jégbe hűtött desszertek egyik első elkészítési módját, a fagyi hamar elterjedt az iszlám világban is. Az arab kereskedők és utazók révén a fagyi átterjedt Európába is, ahol először a reneszánszkori Olaszországban lett népszerű. A fagylalt készítésének művészete is itt virágzott fel, ahol a jégkrémeket és sorbeteket luxusételnek, a gazdagok desszertjének tekintették.
Az európai felfedezők és hódítók útján a fagyi tovább terjedt az Újvilágba is. Az édes és hűsítő desszert gyorsan népszerűvé vált a gyarmatosítók és az őslakos amerikaiak körében, ahol a helyi termékek, például a cukornád és a tejgazdaságok révén bőségesen rendelkezésre álltak a fagylalt alapanyagai.
A fagyi iparágának fejlődése a 19. században vált igazán lendületessé, amikor az ipari forradalom és az innovációk lehetővé tették a fagylalt tömeggyártását és széleskörű terjesztését. Az első fagyigépek megjelenése és a technológiai fejlődés révén a fagyi hamarosan eljutott az otthonokba és az utcai árusokhoz is, így fogyasztása már nemcsak a gazdagok kiváltsága lett, hanem a termék a szélesebb társadalmi rétegek számára is elérhetővé vált.
A 20. században a fagyi még nagyobb népszerűségre tett szert világszerte. Ahogy az iparág tovább fejlődött, újabb és újabb ízek és változatok jelentek meg. A fagyi ma már nem csak egy egyszerű desszert, hanem egy kulturális jelenség, amelyet az emberek szórakozásként és hűsítő élvezetként fogyaszthatnak.
Népszerű ízek története
Vanília
A vanília fagylaltokhoz való felhasználása az 1760-as évekig nem volt jellemző, és még azután is ritkán alkalmazták. Azonban a vanília már akkoriban is kedvelt íz volt, annak ellenére, hogy a fűszerhez még igen nehezen lehetett hozzáférni. Thomas Jefferson papírjaiban körülbelül egytucatnyi recept található, közülük egyik a vaníliafagylaltét írja le. Az első amerikai fagylalt receptek 1824-ben, a Virginia Housewife-ban jelentek meg. Hivatalosan ebben szerepeltek először a vanília, a mandula, a kókusz, a citrom és más gyümölcsfagylaltok receptjei. A 19. század elejére a vanília már széles körben elterjedt, mint az egyik leggyakoribb fagylaltíz, annak ellenére, hogy maga a fűszer még akkoriban is viszonylag ritka volt. A vanília ízesítésű fagyi azóta meghatározóvá vált mind az amerikai, mind pedig az európai fagylaltfogyasztásban.
Csokoládé
Az 1692-ben rögzített első csokoládéfagylalt recept, amelyet a “The Modern Steward” című könyv dokumentált, egy fontos mérföldkő volt a fagylaltkészítés történetében. Ebben az időszakban a fagyasztott italok iránti kereslet rohamosan nőtt, így nem meglepő, hogy sokféle ital ízét próbálták fagylaltízesítéssé alakítani. A kávé és a tea az elsők között voltak, amelyeket természetes ízesítőkként alkalmaztak az új desszertben, és persze a csokoládé is a kezdetektől fogva jelen volt az ízpalettán. Az első csokoládéfagylalt receptje, amelyet Nápolyban publikáltak, jelentősen eltért a mai kedvencünkétől. Az alapja egy népszerű fűszerezett forró csokoládé volt, amely egy fahéjjal és ánizzsal ízesített csokoládéital volt. Ez a változat, melyet néha “történelmi csokoládé”-nak is neveznek, adta az alapot az első hivatalos csokoládéfagylalt recepthez.
Eper
A legkorábbi feljegyzés az eperfagylaltról 1744-ből származik, amikor Thomas Bladen, Maryland kormányzója, fagyasztott epret és fagylaltot kínált a biztosoknak. A fagyi létrejöttének idején ez volt az egyik legkorábbi fagylaltíz. Az eperfagylalt története tele van legendával. Ilyen például Sallie Shadd legendája, aki a 19. század elején bogyókat használt egyedi desszertek ízesítéséhez és színezéséhez. 1856 és 1859 között Mary Todd Lincoln, Abraham Lincoln felesége gyakran rendezett Eperpartikat is. Ezeken az eseményeken sokféle finomság volt, többek között eperfagylalt is. A jellegzetes rózsaszínű színt azonban csak később kapcsolták hozzá a desszerthez. A boltok gyorsan észrevették és kihasználták az eperfagylalt növekvő népszerűségét a 20. század elején és közepén. Egy nagy márka, a Baskin Robbins volt az egyik első, aki felvette a kínálatába az ízt.
Sztracsatella
A sztracsatella fagylaltot Enrico Panattoni találta ki 1961-ben, saját La Marianna kávézójában, Bergamóban, Lombardiában. Ő eredetileg Luccából származott, ahonnan 1946-ban családjával Bergamóba költözött. Ott megtakarított pénzét felhasználva nyitott egy kávézót a Felső Város főútvonalán, egy erődített városrészben, mintegy 500 méterrel a tengerszint felett. Hét évvel később megvette azt, ami a sztracsatella híres bergamói fagylaltjának születési helye: a „La Marianna”-t. Számos kísérletet követően műhelyében alkotta meg ezt az ínycsiklandó új ízt. A tételenkénti fagyasztási folyamat során bőséges adag olvasztott sötét csokoládét öntött az elemekhez. A csokoládé megszilárdult, és szálkás hatásúvá alakult, ugyanazt a kinézetet mutatva, amelyet napjainkban is felfedezhetünk. A Panattoni család ma is birtokolja a “La Marianna”-t.
Rumos mazsolás
Az ötlet, hogy alkoholos mazsolát keverjenek desszertbe, Szicília olasz régiójából származik, ahol Malaga mazsolát áztattak rumba és kombinálták azt vanília fagylalttal. Ahelyett, hogy rumos mazsolás fagyinak hívnák volna, az édességet eredetileg “Malaga fagylaltnak” nevezték el. Azt nem tudni pontosan, hogy mikor érkezett meg a desszert az USÁ-ba, de egy 1932-es hirdetésben már előszeretettel reklámozták a különleges ízt. Természetesen kezdetben az amerikaiak a vaníliafagylaltot részesítették előnyben a rumos mazsolás fagyival szemben, majd a mély fahéj, sötét rum és vanília kölcsönhatásából alkotott édesség mégis népszerűvé és időtállóvá vált. Sok recept vaníliafagylaltos alapra épül, amely fahéjjal vagy barna cukorral van ízesítve, de alapvetően minden kombináció működik. A fontos rész azonban a hűtött, alkoholban áztatott mazsola, amely érdekes textúrát ad a szájban.
+1: Nápolyi fagylalt (Harlequin fagylalt)
A 19. század divatváltozásai új kihívást jelentettek az olasz fagylaltkészítők számára – hogyan lehet „újra feltalálni” a fagylaltot, egy teljesen új formába hozni? Megoldásként egy olyan fagylaltot hoztak létre, amely több ízt kombinál egyetlen, könnyen előállítható, szállítható és felszolgálható csomagban. Az ő találmányuk a nápolyi fagylalt volt, amit az 1800-as évek elején vezettek be, főként az olasz fagylaltkészítő, Giuseppe Tortoni, párizsi lakosnak köszönhetően. A fagyi egy blokk formájában készül, melyet három különböző ízre osztanak – leggyakrabban vanília, csokoládé és eper ízekre. Mivel formája lehetővé teszi a távoli szállítást, az olasz bevándorlók gyorsan elhozták a fagyit az USÁ-ba is, ahol az 1870-es években Spumoni néven vezették be. A nápolyi fagylalt nagyon gyorsan meghódította az egész világot.
Források:
- books.google.hu/books?hl=hu&lr=&id=9OEmdcwYhfEC&oi=fnd&pg=PR10&dq=history+of+ice+cream&ots=KLd2ePUFlv&sig=2L0V-IZ13CsIl50JsxWZKYw8Obk&redir_esc=y#v=onepage&q=history%20of%20ice%20cream&f=false
- fourpoundsflour.com/origin-of-a-dish-vanilla-ice-cream/
- carpigiani.co.uk/news/the-origin-of-chocolate-ice-cream
- frozendessertsupplies.com/blogs/news/the-history-of-the-most-common-ice-cream-flavors
- illinoistimes.com/food-drink/strawberry-party-11451067
- baskinrobbins.com.sg/content/baskinrobbins/en/funfacts.html
- asprinkleofitaly.com/stracciatella-ice-cream-from-bergamo/?utm_content=cmp-true
- tastingtable.com/1525029/history-rum-raisin-ice-cream-italy/