„Kifejezetten jó érzés, hogy tudom, büszkék rám”

Belegondoltál már abba, hogy az olimpikonok is köztünk járnak? Lehet, te is éppen összefutottál eggyel vagy akár többel a K-ba menet, csak éppen nem voltál tudatában. A számos versenyen elért érem mellett a 2021-es tokiói Olimpián kajak egyes 1000 méteren ezüstérmes Varga Ádám a BME Fizika szakos hallgatója. Az ötkarikás játékokra való felkészülése mellett őt kérdeztük a versenysport és a tanulmányai nagy kérdéseiről.

Nem kell bemutatni a hallgatóknak, hogy a félév melyik részében járunk az egyetemen. Te az év mely edzés szakaszát csinálod éppen?

Most kezdődik majd el a szezonnak a lényegi része. Az első verseny két hét múlva lesz, az első fontos verseny meg másfél hónap múlva. Most vagyunk az alapozás legvégén és a versenyfelkészülés elején. Nekem talán ez a legnehezebb időszak, mert úgy néz ki általában a felkészülés, hogy a telünk az borzalmas, kondizunk, futunk, úszunk. Utána a vízre szállás részét mindig nagyon szeretjük, elmegyünk melegvízi edzőtáborba, ami nagyon jó. Ilyenkor inkább hosszabb távú edzéseket csinálunk, nem annyira intenzíven, amikben kifejezetten jó vagyok és élvezem is azokat. És most van az, amikor már szembesülünk azzal, hogy közeledik az első verseny, de ugye még nem vagyunk top formában, szóval ezt az érzést mindig szokni kell, hogy még nincs versenyforma, de közelednek a versenyek, ráadásul ugye izgulunk, hogy hogy sikerült a felkészülés és milyen lesz az első megmérettetés.

Hogyan telnek számodra a pihenősebb hetek?

Ez az időszak számomra az szeptember, ilyenkor próbálok az egyetemre minél többet bejárni. Ilyenkor sem mellőzöm azért a sportot, csak próbálok bármi olyat választani, ami nem a kajak, mert a szezon végére azért fárasztó tud lenni, az ember be tud sokallni. Sokat biciklizem, akár elmegyek kondizni, futni, ha éppen találok valami uszodát, akkor úszni is, de a leginkább ilyenkor uszoda és a kerékpározás tölt fel.

Hogy érzed, hogyan viszonyul az egyetem a versenysport karrieredhez?

Az edzéseim, versenyeim miatt össze-vissza haladok a tárgyaim teljesítésével, szóval nem tudnám megmondani, hogy hányadik félévben járok, krediteket tekintve most vagyok kicsit túl a felén. Biztos, hogy nem hat félév alatt fogom elvégezni a képzést. Az őszi félévekben egészen jól tudok teljesíteni, tavasszal kevésbé, mikor nagyon sok edzőtábor van. Most például a félévkezdéssel három hetet töltöttem Dél-Afrikában, utána három hetet Törökországban. Számomra a matematikás tárgyakat a legnehezebb tanulni, amiket inkább elmagyarázni kell, mint otthon bemagolni. De úgy érzem, az oktatók nagyon segítőkészek mindenben, soha nem volt olyan, hogy például hiányzás miatt buktattak volna meg. Sokszor kapok otthon végezhető tananyagot. Persze, elvárás ez magam felé is, hogy amit felveszek tárgyakat, még ha ez kevés is, azt megcsináljam és tanuljam is meg. Számomra elvi kérdés, hogy ne kelljen olyan szívességet kérnem, hogy a sportkarrierem miatt légyszi egy kettest hadd kapjak a semmire. Az kifejezetten jó érzés, hogy tudom, hogy büszkék rám, hogy büszkék arra, hogy hivatásos sportoló van a karon.

Milyen a viszonyod a hallgatótársaiddal?

A legtöbbjüktől nagyon távol állok, mivel nem a mintatanterv szerint haladok, ezért mindig újabb és újabb, talán most már a harmadik évfolyammal tanulok együtt. Egy-két ember mindig akad, akivel jóban vagyok, akik tudnak segíteni nekem az aktuális órákon, velük meg is marad a kapcsolat, az órákon kívül is beszélgetünk. Magába az egyetemi életben, például a kollégiumi vagy kari rendezvényekben, bulikban, versenyekben sajnos nem tudok részt venni.

Hogyan kell elképzelni egy sportolói kedvezményes tanrendet?

Pont ebben a félévben kérvényeztem meg először a kedvezményes tanrendet, de megmondom őszintén, hogy még nem tudom, mire volt jó. Az eddig bevált módszerem szerint fél év elején odamegyek minden oktatóhoz, jelzem nekik, hogy valószínűleg hiányozni fogok ekkor-akkor, lehet, hogy csak pótzárthelyit fogok tudni írni. Ilyenkor kérdezem meg, hogy megoldható-e esetleg, meg hogy kérdés esetén vagy otthoni extra anyaggal segítsen. Eddig csupa pozitív ilyen oktatói megbeszélésről tudok beszámolni, értékelik a megkeresést, elfogadják a helyzetet és segítenek, ahogy tudnak. Ahogy mondtam is, sosem vállalom túl magam tárgyak tekintetében, most például kifejezetten kevés tantárgyam van az olimpia miatt, megálltam 10 kredit alatt, de például az eddigi átlagos tavaszi félévekben 15 és 20 kredit között tudtam sikeresen teljesíteni. Mondjuk úgy, hogy a félmunkaidős egyetemet meg így egészen jól lehet menedzselni versenysportolás mellett is.

A BME 2023 november végén kötött együttműködési megállapodást a Magyar Olimpiai Bizottsággal, a Kettőskarrier-program keretein belül. Te mit érzékelsz ebből?

Van egy állami Sportcsillag Ösztöndíjunk, amit aktív tanulmányi félév és felnőtt világbajnoki első és harmadik helyezés közötti éremmel lehet megpályázni. Az ösztöndíj tulajdonosának minden félévben nagy összeg üti a markát, sokkal nagyobb, mint mondjuk az egyetemeknek a saját sportösztöndíja, de ez már régebb óta van, mint a megállapodás. Én nem érzékeltem változást november vége óta, szerintem tanárfüggő, hogy ki hogyan segít. Amikor elkezdtem a tanulmányaimat, akkor a rektor úr és a karunk dékánja is meghívott egy beszélgetésre, és mondták, hogy bármi ügyben, forduljak bizalommal hozzájuk. Még nem kellett élnem a lehetőséggel, mindig sikerült az adott tárgy felelősével megbeszélnem az ügyeimet.

Hogyan hat egymásra a sport és a tanulás?

Hozzáállásban szerintem nagyon jól kiegészítik egymást. Ha még nem is most, de az, hogy kiskorom óta sportolok, az adott egy olyan mentalitást, amit kamatoztatni tudok az iskolában. A sport megtanít beosztani az időt, a sport által jobban tudom kezelni a kudarcot, vagy éppen a sikert. Azt is tapasztaltam régebben, amikor még kezdőnek számítottam az edzéstársaim között, hogy nekik jobban ment az iskola, vagy jobban tudták menedzselni a tanulmányaikat, mint az iskolatársaim. Fordítva, a tanulás segítség abban, hogy a sport egy fárasztó elfoglaltság, lehet túlzásba vinni rövid és hosszú távon is. Nyilván iskolába járni időigényes, ezt az időt tölthetném nyújtással, vagy akár alvással is, de mégis az, hogy nem folyamatosan a fizikai teljesítésre gondolok pihentetőbb számomra. Inkább választom bringautat az egyetemre és vissza, minthogy ledőljek az ágyamba. Így nem unom meg a kajakot, ha mellette más is foglalkoztat, ez biztosítja számomra a belső egyensúlyt.

Mit érzel a legnehezebbnek a BME-n?

A laborokat, mert arra nagyon nagy hangsúlyt fektet a kar, és ott muszáj jelen lennem. Ott van a legnagyobb szükségem a tanári segítségre, mert a tavaszi félévben, ahol nem tudok ott lenni, ott a laboroknak pont az a lényege, hogy megcsinálunk egy mérést helyben és ebből készül egy jegyzőkönyv. Ezeket tudom a legnehezebben menedzselni, az összes többi tantárggyal jóban vagyok, de ez pont csak az én személyes problémám, a helyzetem miatt.

És most jelenleg hogy érzed, hogy mi leszel, ha fizikus leszel? Melyik terület érdekel a leginkább az elérhető palettából.

Mindenképp szeretnék fizikánál maradni, fizikus diplomával elhelyezkedni. Most az elméleti tantárgyak érdekelnek jobban, de még nem döntöttem kifejezetten egy pálya mellett sem. Az alapdiploma után, hiszem, hogy nagyobb rálátásom lesz a lehetséges utakra, jobban fogok tudni dönteni. Igazából az a jelenlegi gondom, hogy majdnem mindegyik tárgy nagyon tetszett eddig, mindegyiket élveztem. Van egy-egy, amit nem annyira, de így sem tudok választani.

Esetleg edzőként vagy fizikusként látod magad a jövőben?

Az edzőségen sosem gondolkodtam, azért járok egyetemre, hogy fizikus legyek. Noha van élő példa a kettő ötvözésére is, a Műszaki Fizika Tanszéken most végzett doktorandusz személyében. Egyetemi kutatóként noha nem a legveretesebb a fizetés, az érdemi munka része, a kutatás szabadabban kezelhető. Edzeni mást vagy másokat kötött elfoglaltság, viszont nem vesz el túl sok időt, mondjuk kb. 4 órát a napból. A kettőt együtt kezelni egész etikus dolognak tűnik számomra, de még nem foglalkoztam ezzel a kérdéssel, első a sikeres diploma megszerzése.

Mit gondolsz, miért van az, hogy a magyar csapatban rendszerint fordulnak elő belső ellentétek, ezzel szemben nemzetközi szinten békésebb, barátságosabb a mezőny?

Itthon közel vagyunk egymáshoz és sokkal többet versenyzünk. Kívülről tűnhet úgy, hogy a hozzáállás más. Például az olimpia utáni évben volt egy világbajnokságom, ahol az egyik versenytársammal kifejezetten jóban vagyok, mert tavaly nyáron több hetet is együtt edzettünk. Nyilván mindketten nyerni akartunk, de nekem sikerült végül elhoznom az aranyat. Őszintén gratuláltunk egymásnak. Itthon egy második helyért, van, hogy szintén gratulálunk, de azért érzed a csalódottságot, ami egy kicsit magyar mentalitás, és a külföldiekben kevésbé így élik meg. Az említett, korábban általam nyilatkozott itthoni ellentétet azért nem nagynak kell elképzelni, mindenki jóban van mindenkivel, csak nem éppen baráti viszonyban. Hogy egy másik sport példával szemléltessem ugyanezt az effektust, az általam nagyon szeretett az amerikai fociban is azok a csapatok és szurkolótáborok vannak rosszban, akik közel vannak egymáshoz és sokszor játszanak.

Egy versenytaktika eldöntésénél mennyire te döntesz vagy éppen mennyire az edződ tesz javaslatot?

Az edzőmnek van tanácsa, de mivel kiskorom óta építettük fel az ezres pályát, valljuk be, nem sok minden változott benne. Persze, mindig van mit csiszolni rajta, de mivel már nagyon sok ilyet mentem, így megvan az a tapasztalatom, hogy ne kelljen minden egyes verseny előtt átbeszélni a taktikát. A kajak nem annyira bonyolult sport, egyedül megyek egy pályán és minél gyorsabban célba kell érnem. A pályán úgysem tudok arra figyelni, amit parton mondjuk 60-as pulzus mellett megbeszéltünk, ott teljesen más a helyzet, például az időjárási tényezők nagyban befolyásolnak mindent. Az, hogy merről fúj a szél, milyen kemény a víz, milyen meleg van, ezek mind rengeteget változtathatnak evezésen is, amit laikusként vagy kívülről nem lehet megkülönböztetni. Az én taktikám, hogy egy iramban végig menjek a pályán, van aki nem annyira gyorsan indít, majd egy bizonyos ponttól meg belead apait-anyait.

Mi jár a fejedben egy verseny alatt?

Minden verseny egyedi, más-más gondolat van a versenyzők fejében és máshogy maradnak meg az emlékek is. Van, hogy jóformán nem emlékszem semmire, de van, hogy egy 100 méteres pályát végig vinni úgy érződik, mint egy óra. Amikor nagyon fáj egy verseny, van, hogy csak az a cél lebeg a szemem előtt, hogy a következő bójáig jussak el, aztán lesz valami. Általános érzet, hogy indulás után valameddig még jól esik evezni és nem fáj, valahol első 400 métertől elkezd fájni, és ezzel együtt jön az izgulás is, hogy végig érek-e vagy hogy meglátom-e, hogy oldalról megjelenik egy hajó és elhúz mellettem. Persze a technikára összpontosítok, még ha nem is aktívan, hogy használom a törzsem, hogyan szorítok le, mint ahogy egy mezei edzésen teszem, hanem tudatalatti odafigyelésből. De amit kifejezetten gondolok, az inkább főleg a pálya végén, hogy még egy bójasor, meg még egy bójasor.

Milyen árat fizetsz az elért eredményekért?

Nem feltétlenül fizetségnek mondanám, nekem most ez a munkám végül is, hogy minden nap a napi két edzésembe belehaljak és a legjobbamat hozzam ki magamból. Erre kell a két edzés közben és azon kívül is figyelni. Nem járok bulizni, nem ehetek minden nap hamburgert és persze hasonló megvonások vannak, de ezekhez már mind hozzászoktam, szóval nem érzem negatív dolognak.

Milyen megvonás esik legnehezebben?

Jelenleg nem hiányzik semmi, szóval most elképesztően élvezem, hogy kajakozok. Örülök, hogy tavaly nagyon jó évem volt, reménykedem, hogy idénre sem változott semmi, tudom hozni a legalább ilyen erős formát. Korábban, fiatalabbként az időt mondtam volna, suliidőben, többször napi hét tanórával az edzés mellett igazándiból szabadidőm nem nagyon volt, csak hétvégén, és akkor mindig kimaradtam a jó dolgokból. Most két edzés között úgymond az a dolgom, hogy pihenjek. Ha nem épp otthon vagyok, bújom a fizika könyveket vagy nézem a tévét, akkor aktívan kapcsolok ki, például elmegyek túrázni. Most jó, de ehhez kellett a korábbi temérdek sportba belefektetett idő.

Hogyan fér meg a versenysport és a párkapcsolat vagy a barátságok ápolása egymás mellett?

Igazándiból megférnek, az biztos, hogy a kapcsolataimban is vannak lemondások, hiszen vannak olyan időszakok az évben, főleg a nyár, ami másoknak szabad, én pedig nem tudok csakúgy meglépni nyaralni. De úgy gondolom, minden szervezés, megbeszélés kérdése. A párkapcsolataimban azt kell tudatosítani a kapcsolat két felében, hogy én nem akkor érek rá, amikor akarok, hanem minden a versenyektől függ. A barátságoknál ez könnyebb, de biztos, hogy kevesebb olyan barátom van, akivel rendszeresen találkozom is, mint egy átlagembernek. Szerencsére a Messenger korában tudok máshogy is kapcsolódni.

A legrégebbi barátságod mióta tart?

A 2011-es kezdő kajakos csoportomból tudnék olyan barátot mondani, aki két évvel később már biztos támaszom volt.

Hogyan tartod magad fókuszban a célhoz?

A versenysportolói létnek egyik nehézsége, hogy mindig fókuszban kell lennem, nem lehetek dekoncentrált hosszú ideig. Egy-egy nap belefér, hogy ha nem hozom a csúcsformám, de mondjuk egy egész hét, legyen szó akár betegségről például, akkor már sérül a célratartás, és ezt meg is lehet érezni versenyeken. Az edzés előtti rutinom számomra a kulcs, na nem meditációra vagy hasonlóra kell gondolni, hanem, hogy az edzés előtt egy órával már elkezdem töltögetni a tablettáimat, összepakolom a cuccaimat, elbiciklizek edzésre, és onnantól kezdve ilyen edzésmódban fókuszálok.

Hogyan szerzed meg a lendületet egy rosszkedvűen indult napon?

Nyilván mint mindenki másnak, nekem is sokszor előfordul az ilyen reggel. Legtöbbször nekem ilyenkor az edzőtársak segítenek, hogy ha nekem nincs kedved edzeni, mert fáradt vagyok, de látom, hogy a mellettem lévő nagyon készül, akkor felüti fejét bennem a büszkeség, hogy csak azért is megcsinálom. Ez akkor is egy húzóerő, ha épp nem egy hajóba akarunk indulni, mert ha ő megcsinálja, képes vagyok rá én is. Ha mindenki bal lábbal kel, akkor valószínűleg ideje pihenni, vagy lazábbra venni kicsit a tempót, mert túledzettük magunkat. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy képes vagyok az edzést különválasztani a külvilágtól, ha magánéleti gondom van, akkor az sose látszódott meg a teljesítményemen, mert valahogy mikor sportolok, nem tudok másra gondolni. Persze, reggel nincsenek ott a többiek, akkor egyszerűen tudom, hogy nincs mese, fel kell állni, indulni kell, akkor is, ha épp nincs kedvem. Igen, van hogy duzzogva biciklizek végig, duzzogva megyek be az öltözőkig, mégis ott vagyok reménykedve, hogy valaki másnak jó napja van, és akkor nem én hozom le őt, hanem ő hoz fel engem.