„Apa te mit tanultál? Én is azt fogom csinálni, amit te!”

A pályaválasztás az élet egyik legfontosabb döntése, amely meghatározza a jövőnket. Dr. Bognár Ferenc tanár úr, akinek karrierje a legkülönbözőbb szinteken ívelt, most megosztja velünk céljait és tanári hivatásának titkait; családi hatásokat, a Műegyetemhez és a Pannon Egyetemhez fűződő kapcsolatát, egyedi életútját és sikereit. Ezek mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy ma a szakma egyik kiemelkedő alakjaként ismerjük. 

Az orientációja hogyan alakult ki az egyetemi tanári pálya iránt?

A gimnáziumban nem volt ilyen jellegű elhatározásom, hogy én tudományos pályára akarok lépni. Bár az tény, hogy nálunk az egész család pedagógiai, vagy ahhoz közel álló életpályán ment végig. Én nem vagyok tanár, nincs pedagógusi végzettségem. Ellenben a családban sok a gyakorló pedagógus. Amikor elérkezett a pályaválasztás időszaka, akkor a BME Építészmérnöki szakára jelentkeztem első helyen. Ez még csak egy vágyvezérelt dolog volt, nem volt benne szilárd elhatározás és mivel 2. helyen a Pannon Egyetem műszaki menedzser képzését jelöltem meg így Veszprémbe mentem egyetemre.

A Pannon Egyetemről milyen maradandó élményei vannak?

Nagyon jó évek voltak! Veszprém egy ékszerdobozként él a szívemben a mai napig. Családdal, gyermekünkkel sokat megyünk vissza nyaranta kikapcsolódni. Meghatározó élményeket szereztem a veszprémi professzoroktól, akiknek nagyon nagy hatásuk volt arra, hogy végső soron én erre a pályára jöjjek, majd itt is maradjak. Nálam örök és első helyen van Dr. Gaál Zoltán professzor úr, akinek az oktatási és kutatási szakterülete a menedzsment volt, emellett életének nagyrészében felsővezetőként dolgozott az állami és a piaci szektorban is. Az emberekkel való kommunikációja és viszonya tekintetében rendkívüli tudással és képességekkel rendelkezett, inspiráló hatású vezető volt. Hálás vagyok neki!

És hogy jött az életébe a BME?

Élethelyzet adta. Abban az időszakban, amikor a nősülés és a családalapítás gondolatai előkerültek, akkor ez egy olyan opció volt, ami az otthoni beszélgetésekben rendszeresen előkerültek. A feleségem budapesti, de néha lejött Veszprémbe, én meg néha feljöttem Budapestre és amikor komolyabbra fordultak a dolgok, akkor el kellett döntenünk, hogy merre tovább. A feleségem véleménye adott volt, mert ő budapesti, nálam pedig az volt az alapvető szempont, hogy ha az összrendszer optimumában gondolkodok, akkor adja magát a BME és a főváros csábítása, noha borzalmasan nehéz volt elszakadni Veszprémtől.

Milyen kihívásokkal, nehézségekkel kellett szembenéznie kezdetben a BME-n?

Ezek az én belső korlátaimból fakadó nehézségek voltak, hiszen itt egészen más a szervezeti kultúra, ahogy a budapesti légkör is. Nagy belső munka volt, amiket magamban el kellett végeznem ahhoz, hogy ezekhez az új értékmintázatokhoz jobban illeszkedjek. Ha összehasonlítom az előző munkahelyemet és a Műegyetemet, ez egy hatalmas képzőhely, a Pannon Egyetem pedig egy kisebb, közvetlenebb felsőoktatási intézmény. Nyilván a BME – a méretéből fakadóan – nem tudja azt a családias, melegebb közeget nyújtani, mint az alma materem. Azonban ahogy haladt az idő – hol baltával, hol reszelővel – az ember faragott magán és idomult a környezetéhez. Most már amikor visszatérek Veszprémbe, az hat érdekesen, ami korábban természetesnek tűnt.

Miért menedzsment jellegű órákat oktat?

Pályám legelejétől kezdve így van ez. A BME-re érkezésemkor  abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy jelentős támogatást kaptam Dr. Kövesi János professzor úrtól, a GTK alapító dékánjától, akit én a mentoromnak is tekintek, így gyakorlatilag azt az oktatási portfóliót, amit a Pannon Egyetemen vittem, azt át tudtam ültetni a Menedzsment és Vállalkozásgazdaságtan Tanszék tantárgyi portfóliójába. 

A tanításon kívül foglalkozott mással?

Az egyetemi világban alapvetően 3 fontos pillér volt meghatározó számomra. Az egyik az oktatás, a másik része a kutatás, a harmadik pedig a projektmunkák. Stratégiaalkotásban és adminisztratív menedzsment problémák megoldásában KKV szintig bezárólag nyújtok segítséget cégeknek. Sajnos erre a tevékenységemre mostanában nem jut sok időm.

Milyen tapasztalatai vannak a tanítással kapcsolatban?

Az oktatói munka valójában a szenvedélyem, mely mélyen gyökerezik bennem. A tudás átadása, valamint a hallgatók fejlődésének, inspirálódásának lehetősége mindig is lenyűgözött és motivált. Fiatal korom óta jelentős változáson mentem keresztül előadói és vizsgáztatói habitusomat tekintve is. Néhány évente át szoktam gondolni a ’működésemet’, hogy most akkor hogyan tovább, mi az amin változtassak, mi az ami bevált. Ebben a hallgatói visszacsatolásoknak is nagy jelentősége van.

Mik a jövőbeni céljai?

Továbbra is az egyetemi pályán szeretnék haladni. Jelenleg egyetemi docens vagyok, azonban szeretnék idővel egyetemi tanár lenni. Ennek a kritériumrendszerére vonatkozó teljesítésén dolgozom. Ez teszi ki a kutatói munkám fókuszának egy jelentős részét. Ahhoz, hogy valaki egyetemi tanár lehessen nagyon sok kihíváson kell keresztül mennie, ez megadja a motivációt a mindennapokhoz.

A szülei részéről elvárás volt a doktori cím megszerzése?

Soha. A szüleim első generációs értelmiségiek a családban. Lehet, hogy benne volt a levegőben, hogy jó lenne, ha a gyerek csinálna valamilyen felsőoktatási képzést, de én azt sosem éreztem, hogy ilyen jellegű nyomás lenne rajtam.

És az Ön részéről a gyermeke irányába lenne ilyen elvárás?

Semmi ilyen jellegű elvárásom nincs! Nagyon szeretném, hogyha egészséges, boldog gyermek majd felnőtt lenne, ennél többet nem kívánhatok neki. Nyilván egy példaként jelenek meg előtte, így nincs kizárva, hogy követni fog ezen a pályán. Most abban a szakaszban vagyunk, hogy folyamatosan kérdezget: „Apa te mit tanultál? Én is azt fogom csinálni, amit te!” Amúgy a kisfiamnak egyfajta ’játszótér’ a BME, mert nagyon közel lakunk és gyakran van az egyetemen.  Például rengeteget ’kirándulunk’ a K épületben. Szándékosan a kirándulás szót használom, mert szó szerint az a program, hogy órákon át bóklászunk az egyetem falai között. A Gellért tér felől a kisfiammal sétálva már csak a CH és K épületek irányába tud a hazaút vezetni. Ez is egy közeg ahhoz, hogy egy kisgyerek implikációkat szedjen föl a fejlődéséhez.