Aki kajakra behúzta megint

A dicsőséges párizsi olimpiai szereplésnek műegyetemista vonzata is van, nem is egy. Nagy Dávid vívó csapatban szerzett aranyérmet, míg Varga Ádám kajak egyes 1000 méteres távon állhatott ismét a dobogó második fokára. Az ötkarikás játékok előtt készült interjúnk után ismét megkérdeztük Ádámot az élményeiről és a jövőről. Bizton állíthatjuk, bírta a kiképzést, mi több jelenleg is bírja!

Mi járt a verseny közben a fejedben?

A futamnál két pályabeosztáson gondolkoztam, az egyik az volt, hogy végigmegyek egyedül teljes erőbedobással, a másik pedig, hogy picit lemaradok, és ha tudok, akkor fölülök az előttem levőknek a hullámára, és a végén indítok egy hajrát. Az utóbbi taktikát választottam végül. Az eredeti elképzelésem nem valósult meg a versenytársak taktikáját illetően, így picit féltem attól, hogy mégis rosszul döntöttem. Viszont, ha már így elkezdtem, akkor változtatni nem lehetett, végig kell csinálni így. Szerencsére, amikor elértem nagyjából 600-650 méterig, akkor éreztem magamban, hogy még rengeteg erőm van, és meg tudom indítani a hajót. Onnantól meg baromi jó érzés volt látni, hogy szépen elcsúsztam azok mellett, akikkel egy vonalban voltam, szépen föl tudtam menni Pimentához, le is tudtam hagyni, és ugyanezt tudtam csinálni Bálinttal is.

Utólag hogy gondolod, tudtál volna hamarabb hajrázni? 

Nem, ez így volt teljesen jó. Nem centiken múlt a vége, tehát volt azért bőven látható előnye a győztesnek, és nálam is benne volt a pakliban, hogyha egy 50 méterrel előbb indítok, kifulladok a végére, és nem tudok ekkora tempót diktálni.

Máskor is ezt a taktikát fogod majd választani?

Benne van a pakliban. Alapból a legtöbb pálya esetében inkább a másik beosztást alkalmaznám, mert ez elég rizikós tud lenni. Ennél az erőbeosztásnál nem csak rajtam múlik minden, hanem más tényezőkön és a többieken is.

Milyen érzés volt megint felállni a dobogóra?

Nagyon jó. Ez sokkal stresszesebb verseny volt nekem, mint az előző olimpiai futam, és nagy megkönnyebbülés volt a végén, hogy sikerült jó helyezést elérnem. Teljesen elégedett vagyok az eredményemmel, nincs bennem egy fikarcnyi rossz érzés sem. 

Milyennek láttad az olimpiai falut Párizsban? 

Mi leginkább nem is a faluban szálltunk meg, hanem a kajak-kenu pályához közel egy hotelben, csak az utolsó nap mentünk át a faluba. Számomra a papírágyak keményebbek, így kényelmesebbek voltak a faluban, a szálloda puha ágyaihoz képest. Viszont hőmérséklet ügyileg kifejezetten jobb dolgunk volt a légkondicionálással ott a pályánál, kedvezőbb volt a hideg friss szobában pihenni versenyek között. Egyébként az olimpiai falu szobáiban is megvolt minden, ami kellett, semmivel se több.

A köztes botrányokból érzékeltél bármit mint versenyző? 

Manapság mindenki jelen van a közösségi médiában, így eljut persze minden hozzánk szinte valós időben. Én személy szerint a női boksz körüli vitatottságról láttam cikkeket, de próbáltam kizárni. Főleg a versenynapokon szinte egyáltalán nem volt nálam telefon, és nem is nézegettem híreket, se időm, se kedvem, se energiám nem volt rá.

Hogy vélekedsz arról, hogy az oroszok, mint ország nem voltak kint? 

Nálunk indult orosz és fehérorosz versenyző viszont nemzetközi színekben.
Egyetértek ezzel a formával, mert nem a sportolók hibája, ami történik, és így az országot büntetik, de nem a sportolóit. Ezeket az indulókat nem is érte atrocitás, de különleges bánásmódban sem részesültek. 

Miben volt ez az esemény jobb, mint Tokió?

Ez most egy komplett olimpia volt, nem úgy, mint Tokióban, ahol nem voltak nézők, nem lehetett kimenni a szobából. Akkor kifejezetten versenyszerű volt az élmény. Most pedig rengeteg szurkoló volt jelen, ami egy kajakversenyen egyáltalán nem megszokott, és ez sokat dobott a hangulaton, mind verseny közben, mind pedig verseny után.

Milyen volt megélni az közös ünnepi részeket?

A megnyitón nem voltam ott, mivel a mi versenyszámaink a legvégén vannak, így csak a második, az utolsó hétre mentünk ki Párizsba. A záróünnepségen ott voltam, nagyon tetszett. Egy rossz dolog volt, de hát ez már a megmérettetés velejárója, hogy fáradtan érkeztem, és már magára az eseményre eljutni is jó sok órányi ácsorgást és várakozást jelentett. Az ünneplést nagyon élveztem, ennyi bajom volt csak, hogy már nagyon fájt mindenem, és nehéz volt végigállni.

Te mint sportoló, hogy élted meg a Pöttyös kampányt?

Kifejezetten tetszett. A legjobban ahhoz tudom hasonlítani az élményt, mint mikor kicsi voltam, hogy különböző élőhelyek tematikájú matricagyűjtő füzet volt, és nagy boldogan gyűjtögettem a matricákat bele. Jópofa, hogy a sportolókat így közelebb hozták a nézőkhöz érdekes információkkal és a „vadászat” élményével. A tényleges lebonyolítást az Magyar Olimpiai Bizottság koordinálta az irányunkba, ők hívták a szövetséget, velük beszéltük meg egyesével, hogy kinek mikor jó és mentünk szépen egymás után. Ott a helyszínen mindenkit lefotóztak, ugyan a fotósok nem tudom, kik voltak, de alapból a MOB-nak a munkatársai voltak ott.

Hogy érzed, most egy hároméves periódus lezárult, és jön a következő négy év, vagy igazából benned így folyamatában vannak az események, nem ennyire elvágólagos az olimpia?

Igazándiból ez jó kérdés. Talán inkább azt érzem, hogy a következő négy év jön. Nincs arról határozott elképzelés a fejemben, hogy mikor szeretném abbahagyni. Inkább úgy fogalmaznék, hogy ameddig élvezem, ameddig nincs sérülésem, ameddig halad a hajó, addig szeretném csinálni. Hogyha már nem megy, akkor én nem szeretném erőltetni. Ugyanakkor valószínűleg mindig kell egy valamilyen lezárás. Tehát hogyha úgy kezdek el egy ciklust, hogy nem is jön közbe valamilyen nagyobb sérülés, akkor jó eséllyel a következő négy évet is meg tudom csinálni hasonló színvonalban, mint most. Így most is a következő négy évben gondolkozom. Persze, nem látok a jövőbe, ezért amikor elkezdem az edzéseket, vagy elkezdjük a versenyfelkészülést, akkor mindig csak az adott évnek a versenyeire koncentrálunk a csapattal, az edzővel.

Most egy 30km-es maratoni versenyre készülsz. Miben más erre készülni?

Arányaiban más. Nagyon szeretem a kajak ezen formáját, ha választanom kéne, inkább ezt csinálnám, mint a síkvizi evezést. De ez nem olimpiai szám, így természetesen nincs olyan nagy támogatottsága, respektje. Viszont része a világjátékoknak, így mindenképp meg szeretnék vele próbálkozni. Amiben másabb a készülés, hogy ebben a versenyszámban kell a hajóval a futni. Az alapedzés olyan, ahogy a síkvízi edzésre is az alapozást elkezdjük, csak máskor onnan elkezdünk gyorsítani, rövidebb, intenzívebb tempókat menni. Ugye ez ennél a változatnál annyira nem szükséges, inkább az alapozás részét toljuk ki nagyon-nagyon sokáig, mert az a fontos, hogy 20-30 kilométereket menjünk és nem az, hogy két-három-négy perceket evezzünk extrém gyorsan. Ha jól tudom, csak egy ember indulhat maratonon az egész magyar csapatból férfi kajakban. Aki szereti ezt a műfajt és volt múltja benne, az úgy gondolom, hogy mindenképpen megpróbálja majd a válogatót, szóval biztosan lesz verseny házon belül is.

Hogyan kell elképzelni a hajód útját, amikor te versenyre mész? 

Általában minden versenyre visszük a saját hajókat, ez ritkán probléma, mert a legtöbb verseny Európában van. Nekem kétszer volt tengerentúli versenyem, egy kanadai világbajnokság és a tokiói olimpia, ott, ha jól tudom, akkor hajóval vitték el a hajókat, már több hónappal verseny előtt. Alapból mindenkinek van egy saját hajója, amiben evez. Verseny előtt elég sok hétnek kéne eltelnie ahhoz, hogy hozzászokjunk egy másik hajóhoz. Egyébként van néhány formájú hajó, nagyságrendileg 6-8 fajta, amik elvileg ugyanazok. Nekem Moskito hajóm van, és elvileg az összes Moskito ugyanolyan, de mégis érez valami kis különbséget bennük. Két nagy cég utazik versenyhajó gyártásban, a Plastex és a Nelo, azt hiszem kajakban, majdnem mindenhol, mindenki Neloban megy, kenuban pedig majdnem mindenki Plastexban, de persze vannak kivételek. Ami nagy különbség még, azok a méretek. Egy 50-60 kilós csajszinak sokkal kisebb hajója van, mint mondjuk nekem. Lehet ugyanaz a forma, de van méretbeli különbség, és lehet olyan hajó, amibe én egyáltalán be se férek. Ami ugyan nem a hajó sajátossága, de van a hajóban egy ülés, meg egy lábtámasz, ami mindenkinek egyedien van beállítva. Ezeket gond nélkül ki lehet egyik hajóból másikba tenni, de sokkal érzékenyebb dolognak számít szerintem. Ha átrakom a lábtámaszom és az ülésemet egy másik hajóba, akkor egész hamar hozzá tudok szokni, hogyha az a hajó úgy passzol hozzám. 

Mennyiben akadályoztatja a versenyzőt, hogy elviszik a hajóját versenyre akár hetekkel hamarabb?

Engem személy szerint semennyire, mert van kettő darab ugyanolyan hajóm.
Az ülést és a lábtámaszt pedig vagy ugyanúgy beállítom, vagy pedig kiveszem az egyikből és átrakom a másikba. Előszeretettel cserélgetem edzések közben is őket, mert például amikor ilyen maratonistább edzést csinálunk, és megvan annak a veszélye, hogy rámegyek egy kőre, vagy nekem jönnek, akkor azt a hajómat használom, aminek úgymond nem akkora baj. Most olimpiára kivittem mind a két hajót. Az egyiket úgy hívom, hogy „Nagy Dunás” hajó, mert azzal megyek ki a Nagy Dunára, ahol rámegyek kövekkel, a másik meg a síkvízi. Végig a síkvíziben edzettem egész szezonban, ráraktam a mérlegre, és egy fél kilóval nehezebb volt, és emiatt átültem a Nagy Dunás hajóba, és nem éreztem különbséget.

Milyennek ígérkezik a féléved?

Egészen jó félévem várható, még ha nem is 100%-os, de fogok tudni haladni vele reményeim szerint egész jól. Amiben az esetem a sportolói léten túl eltér az átlagostól, hogy mivel tagja vagyok a sportszázadnak, már több mint egy éve, tehát ugyanolyan munkaviszonyom van, mint egy szerződéses katonának. Az én dolgom a katonaságban azonban az, hogy sportolok, és az eredményeim függvényében bizonyos toborzási tevékenységekben veszek részt. Ez alapvetően nem annyira időigényes mulatság. Létezik egy sportszázad kettő is azoknak, akiknek kevésbé jönnek az eredmények, ott napi négy órában kell dolgozni, és négy órában edzeni. Az a megállapodás a honvédséggel, x időn belül teljesíteni kell a katonai alapkiképzést és nekem ez most pont úgy jön ki, hogy augusztus végétől öt hétig be kell vonulnom a laktanyába. Szerencsétlen véletlen, hogy ez pont a félév kezdéssel esik egybe. Fizikus hallgatóként a legkényesebbek a laborgyakorlatok hiányzás szempontjából, így a katonai elöljárómmal egyeztettem azügyben, hogy ezeken azért megoldható legyen a jelenlétem, akár úgy, hogy tovább maradok a laktanyában. Szigorú a katonaság, de igyekeznek a lehető leginkább segíteni, vagy legalábbis a legkevésbé hátráltatni minket, sportolókat a megadott kereteken belül. Azért mondhatni viszonylag kevés mozgástér adatik meg. Így a félévem az egyetem szempontjából úgy indul, hogy tartom a kapcsolatot a szaktársaimmal, és bejelentkezem e-mailben az oktatóimhoz feltárva előttük a helyzetemet és megtudakolva, hogy a sikeres tárgy teljesítéshez el tudják-e fogadni csak a zárthelyik eredményét is. Eddig mindenki támogatólag állt a tanulmányaimhoz, bízom benne, hogy ez idén sem lesz másképp.