BSW bemelegített, Desh robbantott
BME körkép
Szerencsére Boris időben elvonult, így tényleg semmi sem állhatott a szórakozni vágyók útjába. A Kármán Klubban már 5 óra környékén is szép számmal hangoltak a fesztivál első napjára, ahogy pedig telt az idő a tömeg egyre csak gyarapodott. Nem volt ez másképp az Infopark környékén sem, ahol már az első koncertek előtt is kígyózó sorok álltak a jegy- és bérletátvételi pontokon. Akik időben érkeztek, vagy már korábban felvették a karszalagjukat, azok már az első fellépőkre átjuthattak a beléptető pontokon. A Dumaszínház jóvoltából már 18:15-kor elkezdődött a programsorozat, a legtöbben azonban 7 órára időzítették az érkezést, mikor az OTP Junior Nagyszínpadon a BSW jóvoltából hivatalosan is beindult a fesztivál. A koncertre kíváncsiak tömege már ekkor is megtöltötte a sátrat, mégis az lehetett az ember érzése, hogy ez csupán a kezdet. Mire a BSW befejezte a koncertet jelentősen megnőtt a népsűrűség a fesztiválon, amit legjobban a különböző szeszes italokat árusító standok előtt megduzzadt sorok tanúsítottak. Fél kilencre a fesztiválozók zöme ismét a nagyszínpad környékén gyűlt össze, ahol Deshre várt a feladat, hogy elkápráztassa a tömeget. Aki későn érkezett annak szinte lehetetlenség volt előrébb furakodnia annyira sűrűn álltak az emberek. Könnyebb dolga volt azoknak akik VIP jegyet váltottak és a viszonylagos kényelemben, a BSW szomszédságában tombolhatták végig Desht, akinek zenéire – nem túlzás kijelenteni – az egész BME megmozdult. Az egy órás koncert alatt elszórtan voltak olyanok, akik kijöttek volna a tömegből, pedig legyen bármilyen jó egy koncert az italok bizony szép számmal fogytak. Mire Desh befejezte, a fesztivál egész területét ellepték a fiatalok. A jégeres, a Fornettis és a Vegas.hu-s standnál is hosszú sorokban várakoztak a diákok. A beszélgetések is tipikus fesztiválos hangulatot idéztek. Voltak, akik a nyár legjobb bulijait vesézték ki, mások a jó fesztiválos szokáshoz híven éppen keresték elveszett bajtársukat, míg egy réteg azon morfondírozott, vajon melyik a legjobb és leginkább pénztárcabarát alkohol. A korábbi évekhez hasonlóan nem csak BME-sek képviseltették magukat, ha nyitott szemmel és füllel közlekedett az ember, akkor könnyen találkozhatott ELTE-s, BGE-s vagy Corvinusos hallgatókkal is. Az este további részében már nem nagyon lehetett megmondani, hogy melyik színpadon lép fel igazán híres előadó, ugyanis mind a négy helyszín zsúfolásig megtelt. Első nap ide vagy oda, a bulizni vágyók egy része becsülettel végig nyomta az estét és kitartott egészen fél négyig. Eddigre ők már pontosan tudhatták azt, amit a fesztiválozók egy része bizonyára csak otthon vett észre: ha a legszebb cipődben jöttél, nem biztos, hogy visszagondolva a jó hangulat fog először eszedbe jutni…