Buliztunk Még Egyet
BME körkép
A hold még mindig majdnem teli volt, de már jóval az holdfény előtt megkezdődött a BME Egyetemi Napok záró estéje. A harmadik napon már rutinná vált a beléptetés folyamata, ami attól, hogy gyorsan végbement, nem vesztett precizitásából és a személyzet kedvességéből, közvetlenségéből. A bejárati kapu előtt az emberek még megitták a maradék vizet a palackjukból, utána – ha gondoltak a környezetre – csak a táskájukba dobta bele, hiszen a palack még visszaváltható…
Az este hétkor kezdődő Manuel koncert naplementében ért véget, így az egy órás koncert méltó módon nyitotta meg a fesztivál utolsó éjszakáját. Az OTP Nagyszínpadon Dzsúdló előtt fél óra volt arra, hogy Manuel után mindenki frissítse magát egy Jägerrel vagy sörrel. Ekkor tájt még kevés ember kezébe volt víz, a hidratálás úgy tűnik, mindig csak a DJ-k idejében kezdődik meg. A Jägeres stand kitett magáért, nyakláncokkal, napszemüveggel, kulcstartókkal és persze szomjoltó felesekkel ajándékozták meg az odalátogató hallgatókat. Volt, aki rezzenéstelen arccal köszönte meg a shotot, de volt, akinek muszáj volt leöblítenie két korty sörrel a likőrt. Még helyére sem került a véralkohol szint az emberekben, eljött a fél kilenc, Dzsúdló pedig belekezdett a 17. BME Egyetemi Napok utolsó nagykoncertjébe. Az etap vége felé külön kiemelte, hogy a szezonban ez az utolsó koncertje, úgyhogy ennek hallatára mindenki kész volt odatenni magát, és a tömeggel együtt bulizni. Dzsúdlóval párhuzamosan, a Márka színpadon az I Love Retro jóvoltából az Animal Cannibals adott koncertet, és az ugyan kisebb, de ugyanolyan hangulatot birtokló színpadon a fesztiválozók életük koncertjét hallhatták a zenekartól – legalábbis az ott uralkodó atmoszféra erre engedett következtetni.
A nagykoncertek lecsengését követően átvették a terepet a DJ-k, amik egyébként egész este szóltak, a koncertek alatt is – így azok az emberek is jól tudták érezni maguk, akik a 80-as, 90-es és kétezres évek zenéit szeretik. A DJ-k közvetlen hangulatot teremtettek a közönséggel, az olyan kérdésekkel, mint “Ki fog másnaposan reggel 8-ra menni órára?” egész éjjel tartották a lelket és a lelkesedést bennünk. Így történik tehát, hogy másnap tényleg 8-ra megyünk órára, és izgatottan várjuk az első hírt a 2025-ös BME Egyetemi Napokról.